A Roma és a Milan még versenyben a nemzetközi kupadöntőkért, illetve a bajnokságban a dobogóért harcolnak. Az egymás elleni mérkőzésük így kiemelten fontos lehet, hiszen akár a BL-indulásról is dönthet.
2.80
Rafael Leaóval remekel a Milan
Nagyon kellett egy jó formában lévő Rafael Leao a Milannak, hiszen a szezon korábbi részében a portugál támadó nem remekelt. Az ősszel akadtak jobb meccsei, de talán a legutóbbi válogatott szünet óta kapta el a fonalat, valószínűleg a Napoli elleni három találkozó adott neki önbizalmat. Ezeket szinte egymaga döntötte el el, BL-párharcban a két kontratámadásának és gólpasszainak köszönhetően jutott tovább a Milan, míg a bajnoki meccsen két gólt vágott Nápolyban. Legutóbb a Lecce ellen megint Leao volt a döntő tényező, hiszen két gólt rúgott, csapata 2-0-ra nyert, ezzel újfent versenyben van a top4-ért - és a dobogóért - a Milan.
Pioli mester most nem adta át az ellenfélnek a mérkőzés irányítását, szinte végig a Milannál volt a labda, dominálták a mérkőzést, de azért a Leccének is jutottak helyzetek. Kicsit az volt az érzése az embernek, hogy a Milan kényelmes volt ezen a meccsen, de összességében megtehették, Leao klasszisa volt a döntő tényező, ugyanakkor a többiek a támadósorból nem remekeltek. A jelenlegi Pioli csapat erőssége továbbra is a védekezés, melyet februárban tettek helyre, most már Leao is az erősségekhez tartozik (mondhatni újból), van egy masszív középpálya és a kapuban ott van Maignan, aki képes nagy bravúrokra.
Romának fontosabb lehet az Európa-liga
Lassan már hetente lehet erről vitatkozni, melyik sorozat fontosabb a fővárosi csapatnak, hiszen annyira ingadozó a formájuk, hogy abszolút kiszámíthatatlan, melyik sorozatban lesz egy győztes meccsük. Az EL-ben továbbjutottak, így nem maradt erő az Atalanta ellen, akik 3-1-re legyőzték őket úgy, hogy mostanában finoman szólva sem remekeltek a bergamóiak. Pont erről írtunk a cikkben, hogy az Atalanta kiszámíthatatlan, amikor nem várnád, épp akkor fognak nyerni és több gólt szerezni, erre pont alkalmas volt a Roma, mint ellenfél. A Juventus pontjainak visszaadásával, illetve a milánói klubok győzelmeivel, pillanatok alatt az ötödik helyen találhatja magát a bajnokságban a Roma.
José Mourinhónak ezért is fontos ez a hétvégi meccs, hiszen azért jó biztosíték lenne egy bajnoki top4-es pozíció, amivel automatikusan jövőre a BL-ben indulhat, akkor is, ha nem nyeri meg az Európa-ligát. Ehhez viszont jobban kéne játszani, mert a Milan és Pioli is hasonló taktikán lesz, átadni a másiknak a területet, majd mi kontrázunk. Azonban, ha senki sem akarja birtokolni a labdát, mindenki lendületből vezetné a labdát az ellenfél védelmére, abból egy egészen érdekes találkozó alakulhat ki. A Pioli - Mourinho csatában eddigi három mérkőzésen az olasz mester akarata érvényesült, ezen felül pedig a gólok, így látva a Milan feljavuló támadójátékát, illetve a Roma ingadozó teljesítményét, mi maradunk az eddigi trendeknél, jöhet minimum három gól és mindkét csapat találata.
-
Roma - AC Milan tipp
2,5 gól felett + mindkét csapat gólt szerezUnibet
2.80
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: EFKS/Shutterstock