Hiába teljesen egyértelműen utolsó a Sheffield, nem adják egyértelműre az Arsenal sikerét, legalábbis az 1.60-es szorzó erre enged következtetni.

Hazai pályán az Európa Ligában nem tudták legyőzni a Slavia Praha-t sem, egy hete vereség a Liverpooltól, döntetlen a West Ham ellen, valahogy nem akar összeállni ez a csapat. Azt is lehet, hogy ennyi van bennük, és a középmezőnyben való harcra elegendő csak a tudásuk. Eközben a Sheffield teljesítménye pedig a másodosztályra lesz csak elég, a 30 forduló alatt megszerzett mindössze 14 nagyon kevés. Annyira, hogy bár még van matematikai esélyük a bennmaradásra, már bőven készülhetnek fejben a kiesésre. Nincsenek olyan játékosaik, akik meg tudnák tartani a labdát, ezért a taktikai lehetőségek leszűkülnek, ezért hosszú passzokkal próbálkoznak, a pálya közepét átjátszva egyből az ellenfél kapujához kerülve. Fejjátékban erősek, szóval ez így nem lenne rossz, de befejezésben gyengék, plusz a védelmük úgy kompletten nem PL-szint.

Fotó: Angelina Dimitrova / Shutterstock.com

Az agresszív védekezési stílus talán már túl sok időnként, ennek is köszönhető a sok lap. A teljes mezőnyt figyelembe véve, a legtöbbször őket büntették. Eddig összesen 57 sárga lap és 3 kiállítás. A szabálytalanságaik száma 372, tehát közel a lefújt helyzetek közel 20%-a lappal végződik számukra. Ha nem is nevezhetjük ellentétnek, de más stílust képvisel az Arsenal, mely az egész mezőnyben a legkevesebbet szabálytalankodta. Összesen 279 alkalommal szólt a bíró sípja ellenük, tehát majdnem százzal kevesebbszer, mint a Sheffield esetében. Azért fejtegetem a szabálytalankodós témát, mert erre fogadnék a találkozón. Az Unibetnél tetszik a lapok száma 2.5 felett 1.60-ért, illetve hogy a Sheffield legalább két lapot kap 1.71-es szorzóért.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org