Két nagyon hasonló stílusban játszó csapat mérkőzése lesz ez, ahol jelenleg a Sporting van jobb formában - és ők játszanak hazai pályán -, de ez kissé csalóka lehet, amit kihasználhat az Atalanta.

2023 okt 5. 18:45

Sporting: Gyökeres góljaival a sikerek útján

Impresszív a portugál csapat idei mérlege, hiszen 7 győzelem és 1 döntetlen (17-7-es gólkülönbség), vezetik a portugál ligát, nyertek az Európa-liga csoportkörének első fordulójában is. Rúben Amorim kiváló csapatot rakott össze az évek alatt, tavalyi szezonban azt jósoltuk, hogy a portugál szakvezető pár éven belül egy topligás élcsapatnál lesz majd. Ha így folytatja, mint ahogyan ebben a szezonban elkezdte a Sporting, akkor sokat nem kell rá várni. A sikerekhez alaposan hozzájárult a magyar származású támadó, Gyökeres Viktor.

Gyökeres Viktor: Az u19-es Eb-gólkirály, tavaly pedig bekerült az angol másodosztály év csapatába, ahol 46 mérkőzésen 21 gólt szerzett. Magyar szülőkkel rendelkező Gyökeres már Svédországban született, ott is mutatkozott be, svéd válogatottként 16 meccsen 4 gólt szerzett, nyáron pedif a Sporting klubrekordkot jelentő 20 millió euróért leigazolta.

Eddig pedig kiválóan működik a támadójáték, Gyökeres 7 mérkőzésen 6 gólt szerzett, egyből megszokta a portugál légkört, Paulinhóval kiegészülve pedig szórják a gólokat (ketten együtt már 11 találatnál járnak). A Sporting egyetlen gondja, hogy az eddigi győzelmek kissé fals képet festenek a csapatról, mindössze egyetlen komolyabb ellenféllel játszottak, ez pedig a Braga volt. Azon a mérkőzésen alig volt helyzete a Sportingnak, feszes védekezéssel szemben nem tudtak érvényesülni Goncalvesék.

Sporting Atalanta
Pedro Goncalves (Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock.com)

Ez alapjáraton komoly problémát jelentene, de szerencséjük van, mert az Atalanta lesz az ellenfél. Korábban Gian Piero Gasperini próbált használható védekezést összerakni, de az olaszok erőssége inkább a támadójáték. A Sporting így játszhatja hazai környezetben azt a játékot, amit szeretnek: 3-4-3, támadófelfogás, ha kell, akkor a szélsők visszazárnak, így öt védővel alakítanak ki létszámfölényes helyzeteket hátul. Támadásépítésben háromszögeléssel jutnak előrébb, míg védekezésben presszinget és rendkívül magasan feltolt védelmet használnak. 

Gasperininek kedvező feltételek

Az, hogy Amorim ennyire magasan játszik a csapatával, azt vetíti előre, hogy sok mérkőzésen kapnak gólt, viszont az elv, hogy próbálnak eggyel többet szerezni. A taktika ismerős lehet, mert az Atalanta elgondolása is hasonló volt, épp ezért nyert meg mindkét klub sok szurkolót viszonylag rövid idő alatt. Ezért is lehet ez jó kis mérkőzés, amely gólokban gazdag, mert két hasonló felfogású gárda játszik egymás ellen. 

Ez az Atalanta egyik szerencséje, míg a mérleg másik oldalán az van, hogy nincsen olyan jó formában a bergamói klub. A két újonnan vett csatáruk október végéig nem bevethető, emiatt a Juventus ellen már klasszikus középcsatár nélkül léptek pályára. Ettől függetlenül mi gólokat várunk a mérkőzéstől, mert az Atalanta sem olyan gárda, amely ne használna ki egy ilyen lehetőséget, ha az ellenfél védelme is hézagos.

  • Sporting Lisbon - Atalanta tipp

    2,5 gól felett
    Bet365
    1.80

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Francisco Trincao (Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock.com)