A Nemzetek Ligája miatti bajnoki szünetet követően ismét útjára indult a labda a magyar élvonalban. Az aktuális forduló nyitómeccse már pénteken le is zajlott, ahol a Paks idegenben legyőzte a Mezőkövesdet. Mostani tippajánlónkban mi a forduló zárómeccsét vesszük tüzetesebben górcső alá, melyen a Puskás Akadémia a szomszédos MOL Fehérvár gárdáját látja vendégül a Pancho Arénában.
1.65
Vártnál több a remi Felcsúton
Az elmúlt két szezonhoz képest kissé haloványabban kezdte a pontvadászatot a Puskás Akadémia együttese. Az utóbbi években rendre dobogó, vagy aközeli helyeken végzett felcsúti gárda jelenleg az 5. pozíciót foglalja el a tabellán, ami messze nem rossz eredmény, számbavéve azt a tény, hogy Hornyák Zsolt legénységét idén csak a listavezető Ferencváros tudta nagy nehezen kétvállra fektetni.
Ami mégis egyfajta visszaesést jelent számukra, az a relatív sok döntetlenes kimenetel. A Puskás az eddig lejátszott nyolc bajnokijának a felén pontosztozkodásra kényszerült, amin mindenképpen javítania kellene a sárga-kék klubnak, amennyiben jövőre ismét nemzetközi kupában szeretnének szerepelni. A válogatott szünet előtti zárás mindazonáltal jól sikerült Corbu Mariusék számára, hiszen az idén fekete lóként számon tartott Zalaegerszeg otthonában aratott 1:2-es győzelem kellő pozitív töltetet adhatott a csapatnak a kéthetes szünetet megelőzően.
Idegenben továbbra is gyatra a Fehérvár
Egyelőre kijelenthető, hogy Michael Boris totálisan másolja Szabics Imre egy évvel ezelőtti tréneri teljesítményét, már ami a Fehérvár idegenbeli szereplését jelenti a bajnokságban. Tavaly ősszel a székesfehérvári gárda képtelen volt nyerni otthonuktól távol, s a mostani négy túrán szerzett 0 pont brutálisan gyenge mutató, főleg egy olyan csapattól, aki a szezon végén elvileg dobogós helyre pályázik.
A piros-kék együttes zakózott már Pakson (2:0), a Ferencváros ellen (4:0), lezúzta őket a Kisvárda (3:1), sőt még a szerencsétlenkedő Debrecen is megverte Fioláékat(1:0). Ahogy az eredményeken látható, nemhogy a pontszerzés, de még a góllövés sem igen akar menni Zivzivadzééknak a Sóstótól távol. Kérdés, vajon a válogatott szünet alatt Borisnak sikerült-e a csapatot annyira feltunningolni, hogy képesek legyenek fordulóról fordulóra konstans jó eredményeket szállítani, avagy folytatódik továbbra is a Videoton idegenbeli kálváriája?
Jelenleg a Puskás a favorit, de még mindig van érték bennük
Aki rendre követi az OTP Bank Liga küzdelmeit, továbbá szeret elmélyedni a statisztikákban, az cseppet sem lepődik meg a tényen, hogy évek óta már a Puskás számít favoritnak a Fehérvár ellen, legalábbis hazai pályán. Mindezen tényt az idei produktumok is megerősítik, hiszen a felcsútiak a Pancho Arénában minden sorozatot tekintetbe véve is veretlenek - még a Guimaraes sem tudott nyerni itt -, a Fehérvár, mint fentebb írtuk, idegenben meglehetősen pocsék.
Az az időszak pedig már régen elmúlt, amikor a pályán kívüli kulisszák mögötti tényezők miatt a Puskás több ízben "lefeküdt" a nagytestvér Fehérvár előtt. Mára a két Fejér megyei klub között egyfajta rivalizálás is folyik, hiszen mindkettő dobogós helyekre, s ezzel nemzetközi kupaporondra pályázik. Ebből kifolyólag nem igazán számolunk barátságos hangvételű mérkőzéssel.
Fogadási szempontból a pillanatnyi formákból, valamint a piacon kínált szorzókból indulunk ki. Úgy véljük, hogy a pályán eddig látottak alapján az Akadémia nem fog kikapni hazai pályán a Fehérvártól, viszont mérget sem vennénk rá, hogy nem hozzák-e le a szezonbeli ötödik döntetlenjüket. Erősen benne van a pakliban a pontosztozkodás, ám ezt az eredményt a draw no bet piacon figyelmen kívül hagyva, inkább a Puskásra tennénk a tétet viszonylag korrekt szorzóért, semmint az idegenben focizni elfelejtő Fehérvárra.
-
Puskás Akadémia - MOL Fehérvár tipp
Puskás Akadémia 0.0 AHBet365
1.65
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org