A két menedzser sokadjára találkozik egymással, a párharcuk inkább Conte győzelmeiről szólt eddig. Talán most változhat a helyzet, hiszen épp kijött egy mély gödörből az AC Milan, miközben a középszerűségben ragadta a Tottenham együttese. Van jó tipped a meccsre?

Conte és Pioli egymás ellen

Ha két menedzser hosszú évek alatt, más-más klubokat irányítva is szembe néz egymással, akkor az már összehasonlításra adhat alapot. Szomorú az oka ennek, nevezetesen hogy az emberek nem változnak, és a bár fejlődnek szakmailag, az alap filozófiájukat viszik csapatról-csapatról. Contét méltattuk nemrégiben egy róla szóló elemzésben, megállíthatatlannak neveztük, egyetlen dolgot nem vettük számításba, a Tottenhamet. Ez a klub valahogy sikertelenség szánalmas útjára van ítélve.

Visszatérve a témához, Conte már 2008 óta került szembe szakvezetőként Piolival, ráadásul többféle klubnál töltött évek alatt. Mindig jobb volt Conte, irányíthatta épp a Barit, Juventust vagy az Intert, többségében sikerült felülmúlnia Piolit. Pedig nem kiscsapatok élén volt Pioli, tehát ez egyértelmű taktikai hátrányt jelent. Nagyjából egy idősek, 12-szer találkoztak edzőként, és ebből 2-szer tudott csak nyerni Pioli. Nekem tanulságos, hogy az egyik siker pont ennek a párharcnak az első felvonása. Tottenham, pont, pont, pont.

Antonio Conte Tottenham 001
Conte többnyire legyőzi Piolit. Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock

Kijött a gödörből az AC Milan

Nehezen indult az év az AC Milan számára, sok problémájuk volt, az eredmények nem jöttek. Akkora válságban voltak, hogy értekezletet hívtak össze, lényegében átjáróházzá vált a védelmük. Idővel aztán stabilizálták a dolgokat, kezdték a védelemmel. Azt írtuk az Atalanta elleni meccsük előtt, hogy a védekezés stabilizálást tűzte ki célul az olasz mester, ez sikerült is, de kezdetben a támadójáték kárára. A középpályán extra biztosítékot használt, hogy az ellenfelek ne gázoljanak át a csapaton.

Legutóbb ugyan vereséget szenvedtek a Fiorentina otthonában, de volt egy négy mérkőzéses győzelmi sorozatuk. A gödörből tehát kijöttek, Pioli is megtarthatta munkáját, és annak a négy meccses sikernek egyik része pont a Tottenham elleni Bajnokok Ligája találkozó volt. Egyetlen gól született, dominált inkább a mezőnyjáték, az xG sem predesztináltak overeket, szóval a stabilizálás jegyében telt az első felvonás a milánóiak számára. Fontos hiányzók akkor és most is vannak mindkét oldalon.

Mire fogadjunk a Tottenham - AC Milan mérkőzésen?

Az előző mérkőzésből kiindulva, most sem várhatunk gólfesztivált. A bet365-nél a 2.5 gólnál kevesebb opcióra 1.80-as oddsot adnak, talán erre nagyobb esély van, mint az overre. A végeredményt illetően nekem a döntetlen a legszimpatikusabb, mert hiába a hazai pálya előnye, valahogy nem igazán jó most ez a Tottenham. Vannak annyira taktikusak a mesterek, hogy végigbekkeljék izgalmak nélkül az összecsapást. Mindezt alátámasztják a támadásbeli hiányosságok mindkét klubnál.

március 08., szerda

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Antonio Conte. Fotó: Clément Bucco-Lechat/Wikipédia