A szezon kezdetén valószínűleg kevesen gondolták, hogy az Alba Berlin tényező lehet a rájátszás szempontjából. Azonban elkezdtek mérkőzéseket, sőt, rangadókat nyerni, így most már ott tartunk, hogy számolni kell velük ebben a szezonban. Ezért is lehet meglepő, hogy abszolút underdogként kezelik őket a Valencia ellen.
1.90
Egyelőre még fejlődni kéne
Amikor a szezon beharangozóját írtuk, rövid említés címén kitértünk a Valencia helyzetére is, ahol új edzői stáb érkezett. Emellett fontos játékosát veszítette el a gárda, majd ahogyan a keretre is kitértünk, nem rossz csapat az övé, periméteren kifejezetten ígéretesek, de összességében nincsen meg az a mélység, ami az Euroligához és mellette a spanyol bajnoksághoz is kell. A Valencia szemszögéből nézve, egyelőre igazunk volt, de messze még a szezon vége, változhat minden.
A csapat ugyanis nem rossz, szoros meccseket játszanak, akadt egy bravúros győzelmük az Anadolu Efes ellenében is, de valahogy a meccsek végén mindig elcsúsznak valamin. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a négy meccsükből három kifejezetten nehéz volt. Ami megfigyelhető, hogy triplázásuk inkonzisztens, inkább törekednek az isokra, mintsem a klasszikus labdajáratásra, holott meglenne a keretük hozzá. Palánk alatti védekezésük nem kiemelkedő, inkább átlagos.
Az az Alba Berlin látogat hozzájuk, akik 3 győzelemmel és 1 vereséggel kezdtek, de az egy vereség is a címvédő Anadolu otthonában történt. Ott is mindössze négy ponttal kaptak ki, miközben idegenben legyőzték a Milánót, német bajnokságban sorra hozzák a győzelmeket. Kiváló a csapatjáték, erről múltkor is írtunk, gyönyörűen megoszlanak a játékpercek és a pontok is, mintha épp a Valencia ellentettjét látnánk.
Míg a spanyolok leginkább 33% környékén tripláznak, mindezt megpróbálják kevés passzból megoldani, addig a németek képesek 40-45%-os triplázásra, jó a palánk alatti védekezésük, megbontják az ellenfél védelmét, nincsen egy vagy két kijelölt sztár, képes bárki pontot szerezni, így megoszlanak a terhek a játékosok között. Számunkra ezért is kissé érthetetlen, hogy miért teljesen underdog az Alba Berlin, mindenesetre mi egy hendikeppel megkínáljuk a németeket, amíg nem esik a szorzójuk!
-
Valencia Basket Club - Alba Berlin tipp
Alba Berlin +4,5 ponttalBet365
1.90
Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig
A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
naxosz
Statisztika szerint a Valencia 3 utolsó hazai meccsét elvesztette.Szerintem most felszívják magukat és nyernek.Minden rossz sorozat megszakad és úgy gondolom most jött el a pillanat.Nyerni fognak a spanyolok és a németek szerintem beleszaladnak egy 10-12 pontos különbségű vereségbe.