Korábban a védekezéssel hódított Stefano Pioli, de most kezdi összekapni magát a Milan támadórészlege is, amire szükség van, mert a hátsó alakzatból még mindig sokan hiányoznak. Ez utóbbit használná ki az Udinese, amely klub nem elveszett hazai környezetben.
1.80
Udinese: Mindegy, csak ne kapjunk ki
Ha van döntetlenes csapat idén a topligákban, akkor az az Udinese. A 20 meccsükből 12 döntetlen, gyakorlatilag minden feltétel adott náluk egy-egy mérkőzésen a döntetlenhez, hiszen azzal a céllal mennek ki, hogy ne kapjanak ki, beérik az iksszel is. Ez a taktika viszont nem jó megoldás, teljesen átadják a területet az ellenfélnek, jó, ha egyáltalán 40%-ot sikerül elérni labdabirtoklásban, helyzeteik vannak és góljaik is, csak bátortalanok.
Milan: Egyelőre minden a helyén
A sérülések és hiányzók ellenére, megy a Milan szekere, de ez csak a bajnokságra igaz. Az Olasz Kupából egy botrányos meccsen estek ki az Atalanta ellenében, de a bajnokság hozzák a kötelezőket, sőt, rangadókat is nyernek, mint legutóbb a Roma ellenében. Ez nem szimpla győzelem volt, hanem lefocizták a fővárosiakat, pillanatig nem forgott veszélyen a Milan sikere, már a mérkőzés elejétől domináltak, Pioli megint megtréfálta a rómaiakat, átadta nekik a területet, akik így meddő mezőnyfölényt alakítottak ki, miközben a Milan szerezte a gólokat.
A Milan szurkolói most reménykednek, de ehhez a sikerhez és fellángoláshoz kellett Zlatan Ibrahimovic öltözői beszédje is. A kérdés az, hogy ez meddig tart ki, ugyanis a nagyobb csapatok ellen sikerül feltüzelni a játékosokat, de a kisebbek ellen ez nem igazán megy, akkor szenvedés a Milan játéka. A keretben továbbra is sok a sérült, mely elsősorban a védelmet érinti, Pioli így megint óvatosabb lehet, nehogy az Udinese egy kontrából meglepje őket, hiszen a hazaiak a végletekig védekeznek majd, ami nem igazán fekszik a Milannak.
Udinese - Milan tipp
Egy kis érdekesség a szombati mérkőzés előtt: idén több alkalommal is gólt kapott vagy pontokat veszített a Milan, amikor egy kisebb csapat otthonába látogatott. A Salernitana (2:2), Lecce (2:2) és a Cagliari (3:1) is igyekeztek borsot törni Pioliék orra alá. A Milannak viszont szerencséje van, mert az Udinese épp idegenben jobb, hazai környezetben általában veszítenek egy nagyobb csapattal szemben. Ezek után legyünk okosak, ugye? Azt gondoljuk, hogy a 2,5 gól feletti opcióban lehet érték, mert a Milan jelenleg a támadójátékára támaszkodhat, míg az Udinese otthon szinte mindenkitől gólt vagy gólokat kap.
-
Udinese - AC Milan tipp
2,5 gól felettUnibet
1.80
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org