Sok újat nem lehet elmondani a Bayern Münchenről, én magam nem is akarok. Kíváncsi voltam, milyen állapotban vannak a rövidke szünet után, ezért megnéztem a Schalke elleni meccsüket. Hát sok változást nem láttam. Az első két perben a Schalkénak volt két ordító helyzete, aztán utána mintha pályán sem lettek volna. Ott folytatta a Bayern, ahol a Bajnokok Ligája döntőben abbahagyta. Nehéz elképzelni, hogy bárkitől vereséget szenvedjenek a közeljövőben.

A Sevilla az Inter elleni Európa Liga óta 2 darab hivatalos felkészülési mérkőzést játszott. Mindkettőt megnyerték, de nem túl magabiztos játékkal. A Levante 2-0-ra vezetett ellenük, majd az utolsó 20 percben lőttek három gólt, így megfordították, az Athletic Bilbao ellen pedig egy nagyon nyögvenyelős meccsen nyertek 2-1-re. Az átigazolási szezonban elvesztették Reguliont és Banegát, én ezt jelentős negatívumnak érzem, mert Ivan Rakitic és Marcos Acuna nekem vészmegoldásnak tűnik, nem pedig tudatos csapatépítésnek. Lehet, hogy lesznek jó meccseik, de összességében én úgy vélem, hogy a kettős megterhelés sok lesz nekik.

Ha lehet valakire azt mondani, hogy idényeleji formát mutatnak, akkor az a Sevilla. Úgy gondolom, hogy a németek jobban átmentették a nyári formájukat, továbbra is hengerelnek, lehetetlen őket kivédekezni. Lehet, hogy a Sevilla is lő gólt, de hogy megállítsák ezt az atomi Bajor támadósort, na azt nem tudom elképzelni. Én a félidei vezetésüket választottam, mert azért itt nincs akkora tét, mint a BL-döntőben, és a PSG védelme csöppet masszívabb. Szóval nálam már félidőre meglesz a német vezetés.

Bayern München - Sevilla: Félidő/Teljes játékidő - HT/FT tipp