Első blikkre egy mindkét csapat lő gólt az első félidőben opciót akartam húzni, de annyit jártam oboa szakkörre itt március első hetében, hogy egy finomabb, finomított opciót ajánlok. Ez pedig a félidő 1 gól felett AH opció, amely ugyan 'csak' 1.50, de szerintem azért sanszos.

A Bayern tegnapi meccsének első félideje sem volt akármilyen, már az első két percben vezettek egy-egy olyan akciót, ami után simán lehetett volna 1-1 két perc után. Eleve az első félidőben megvan a tettvágy, az energia. A Real Madrid nyílván le szeretné dolgozni a hátrányt, ami adott, ehhez kell egy bizonyos fokú kockázatvállalás, egy sokkal tökösebb futball, mint amit Párizsban láttunk. Az nem a Madrid focija volt, nem is sikerült a terv. A PSG pedig valószínűleg szeretné komolyabban meglepi a Real Madridot, és biztos vagyok benne, hogy az elején sokkolni akarja a Blancókat a párizsi együttes. Ha hibára késztetik a Madrid védőit, középpályásait, sikerült labdát szerezni a Madrid védekező zónájában, akkor Courtois simán kerülhet kiszolgáltatott szituációba.

Benne van az is, hogy a PSG szeretné túlélni az első 10-15 percet, amit meg a hazai csapat nyílván szeretne megnyomni. Viszont azt meg nem hiszem, hogy a Real labdavesztésénél, vagy megfordítva, a PSG labdaszerzésénél ne egyből dobnák Mbappé elé a labdát. Carvajal sebességből verhető, Marcelo szintén. Azért Carvajal a sok sérülése után már nem feltétlenül tudja azt hozni (főleg sebességben), mint előtte, és Marcelo kvalitásait pedig ismerjük: védekezésben hátrány, támadásba viszont még mindig képes hozzátenni. Ez nekünk csak jó, Mendy sokkal stabilabb lenne. Nem hinném, hogy végigalibiznék a csapatok az első félidőt. Egy gólt minimum várok, és ha az összejön, onnantól már csak a profitért kell izgulni.

Real Madrid - Paris SG: Gólok száma az első félidőben - Ázsiai - Asian Over/Under tipp