Nagyszerű teljesítménnyel jutott a magyar férfi kézilabda válogatott a németországi kontinensviadal középdöntőibe, ahol nincs megállás, csütörtökön újabb kihívás vár rájuk.

A 2024-es férfi kézilabda Eb meglepetéscsapata, Ausztria vár Chema Rodríguez legényeire a középdöntő első fordulójában, a mieink pedig hatalmas erővel érkeznek a legjobbak közé.

Mindhárom csoportmeccsünket megnyertük, sőt a legutóbbin mondhatni kiütéses győzelmet arattunk, ugyanis 8 góllal sikerült legyőznünk Izlandot (végeredmény 33-25), úgy hogy az egyik legfontosabb játékosunkat, Bánhidi Bencét korán elveszítettük piroslapja miatt.

Csak óvatosan a sógorokkal

Ausztria nem tartozik a férfi kézilabda világ legjobbai közé, de amit az idei Eb-n nyújtanak az még talán bennünket is felülmúl. Olyan ellenfeleket állítottak meg, mint Horvátország és Spanyolország, a románok ellen pedig nem volt kérdéses, hogy ki a jobb.

Ugyanúgy, mint mi hatalmas önbizalommal érkeznek a középdöntőbe, és mérkőzéseiken még a publikum is segíthet rajtuk, viszont nincs mese, kár lenne az eddigi teljesítményünket elrontani pont egy Ausztria ellen.

Ami még hátrány, hogy nagyon ritkán játszottunk ellenük, így kevés tapasztalatunk van az egymás elleni összecsapásokból. Legutóbb 2018-ban egy felkészülési meccsen győztük le őket 11 góllal, de az ugyebár már 6 éve volt.

Amit tudunk róluk, hogy az idei Eb-re való felkészülésük során Izland ellen léptek pályára kétszer és mindkét alkalommal kikaptak, míg előtte Szlovénia győzte le őket, novemberben viszont Portugáliát 7 góllal verték.

Magyarország az első helyről folytatja a középdöntős küzdelmeket

Remek selejtező csoportos teljesítményünknek köszönhetően az első helyről vágunk neki a további küzdelmeknek, ami egy hatalmas nagy előny számunkra. Ezért is volt fontos legyőzni Izlandot.

I. főcsoport tabella

  1. MAGYARORSZÁG 2 pont (+8 gól)
  2. Franciaország 2 pont (+3 gól)
  3. Horvátország 1 pont (0 gól)
  4. Ausztria 1 pont (0 gól)
  5. Németország 0 pont (-3 gól)
  6. Izland 0 pont (-8 gól)

II. főcsoport tabella

  1. Dánia 2 pont (+10 gól)
  2. Svédország 2 pont (+1 gól)
  3. Szlovénia 2 pont (+1 gól)
  4. Hollandia 0 pont (-1 gól)
  5. Norvégia 0 pont (-1 gól)
  6. Portugália 0 pont (-10 gól)

Magyarország ellenfelei a férfi kézilabda Eb 2024 középdöntőiben

A kontinensviadalon nincs megállás, a küzdelmek már szerdától folytatódnak, a legjobbak közé jutott csapatok Kölnben (I. főcsoport), illetve Hamburgban (II. főcsoport) lépnek pályára.

A férfi kézilabda Eb  teljes menetrendje alapján Magyarországra négy mérkőzés vár Kölnben, de szívből reméljük, hogy hat, ugyanis az elődöntőket és a döntőket is itt rendezik, sőt az 5-ik helyért is itt lépnek pályára a csapatok.

I. Főcsoport menetrend (Lanxess Arena, Köln)

  • január 18, 15:30: MAGYARORSZÁG vs. Ausztria
  • január 18, 18:00: Franciaország vs. Horvátország
  • január 18, 20:30: Németország vs. Izland
  • január 20, 15:30: Franciaország vs. Izland
  • január 20, 18:00: MAGYARORSZÁG vs. Horvátország
  • január 20, 20:30: Németország vs. Ausztria
  • január 22, 15:30: Horvátország vs. Izland
  • január 22, 18:00: Franciaország vs. Ausztria
  • január 22, 20:30: Németország vs. MAGYARORSZÁG
  • január 24, 15:30: Ausztria vs. Izland
  • január 24, 18:00: Franciaország vs. MAGYARORSZÁG
  • január 24, 20:30: Németország vs. Horvátország

Pontegyenlőség esetén a következők döntenek:

  • pontok száma
  • egymás ellen szerzett pontok száma
  • egymás elleni gólkülönbség
  • egymás elleni szerzett gólok száma
  • teljes gólkülönbség

A középdöntős mérkőzések lebonyolítása után a főcsoportok első két helyezettje az elődöntőkben (január 26., Köln) folytatja, míg a harmadik helyezettek az 5. helyért küzdenek egymás ellen. A bronzmeccset és a döntőt január 28-án, vasárnap rendezik, ugyancsak a kölni Lanxess Arenában.

Magyarország - Ausztria fogadás

A menetrendet és a tabellát figyelembe véve egy sógorok elleni győzelem nagyon sokat segítene, és bár még korai lenne számolgatni, de ezáltal akár a legjobb 6 között is zárhatjuk az idei viadalt.

január 18., csütörtök

Egészen kecsegtető nyereményszorzón fogadhatunk Magyarország győzelmére, Unibeték közel másfélszoros oddsot (1.48) adnak Lékaiék csütörtöki sikerére, a Vegas sportfogadás pedig ennél is többet (1.52). Ha látunk benne értéket akkor korán kell lecsapni ezekre, mert idővel több, mint valószínű, hogy változni fog.

Tudtad? 
A 2024-es férfi kézilabda Eb alatt részt vehetsz tippjátékunkon, ahol a legjobb 8 játékos ingyenes fogadásban részesül az Unibet jóvoltából. Tippelj te is!

E cikk írása a selejtező csoportokat követő reggel történt, amikor például a Tippmixprónál még nem jelent meg az ajánlat az Ausztria elleni mérkőzésünkre, a hosszú távú fogadások viszont már frissültek náluk.

A magyar nemzeti bukméker fogadási kínálata szerint Magyarország az ötödik legesélyesebb a végső győzelemre (19.00-ért), Unibeten ez 21.00-ért játszható, míg a TOP3-ba való jutás Tippmixprónál 3.90-et, Vegason pedig 4.00-át ér. Utóbbiaknál fogadhatunk a középdöntős csoportgyőzelmünkre is, mindezt 9.00-ás szorzón (Unibeten 15.00-ért), valamint Lékai Máték teljes tornás MVP-címére 60.00-ért (Unibeten 101.00-ért).

Mi bízunk a csütörtöki újabb győzelmünkben, és a nagyobb profit érdekében ezennel a Vegast választottuk.

Magyarország nyer @ 1.52 (Vegas)

További kézilabda tippek

Hol lehet élőben nézni a Magyarország - Ausztria férfi Eb-meccset?

Amennyiben rendelkezel Unibetes számlával, és egyenleged nagyobb, mint nulla, akkor tudnod kell, hogy a fogadóiroda élőben közvetíti a férfi kézilabda Eb középdöntőinek összes mérkőzését, köztük a Magyarország - Ausztria találkozót is.

Hagyományos dobozban (TV-ben) a mérkőzést csütörtökön, 15:30-tól az M4 Sport csatornán követhetjük élőben.

Hajrá srácok! Hajrá Magyarország!

  Unibet élő közvetítés

Borítókép: A magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután csapatuk 33-25-re legyőzte Izlandot a csoportkör harmadik fordulójában a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Eu Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI Fotószerkesztőség