Sem az éjszaka sötétje, sem a torna negyedik kiemeltje nem tudta megállítani Fucsovics Mártont, hogy a második fordulóba jusson, ahol Albert Ramos-Vinolassal fog megmérkőzni.
A magyar játékos (ATP 63.) az első körben négy játszmában búcsúztatta azt a Daniil Medvedevet, aki négy próbálkozásból egy meccset sem nyert még a francia Grand Slam-tornán. Marcinak ez volt az első top 10-s játékos elleni győzelme és nagy reményekkel nézhet a spanyol teniszező elleni összecsapásnak elébe. Fucsovics első fordulós sikerétől azért nem kell feltétlenül hanyatt esni, mert a mutatói nem voltak valami rózsásak. Csak 69%-ban nyerte az első szervájával játszott pontoknak és a 36 nyerő ütés mellett 49-szer hibázott anélkül, hogy kényszerítve lett volna. Ettől függetlenül, a továbbjutásból származó mentális önbizalom nagy hasznára lehet.
Ramos-Vinolas (ATP 44.) a hazai Adrian Mannarinót ejtette ki három sima játszmában és hatodik alkalommal mérkőzhet meg a magyar játékossal. Jelen pillanatban, összesítve 3-2 az állás Albert javára, de az egyetlen Grand Slam-meccsüket (AO 2019) Marci nyerte. A salakon ugyancsak a spanyol vezet 3-1-re, viszont ezekből két győzelmet Challenger-tornán szerzett. Egy kicsit változik a perspektíva ha csak az ATP rangú mérkőzéseikre koncetrálunk, mert 2018-ban Genfben Marci 6-1, 6-2-re nyert, 2019-ben Kitzbühelben Ramos 6-7, 6-4, 6-4-s győzelemmel vágott vissza.
Az tény, hogy Marcinak jó esélye van a második körben, viszont nem szabad megfeledkezni arról, hogy a 32 éves, spanyol teniszező 2016-ban negyeddöntős, 2017-ben pedig nyolcaddöntős volt a Roland Garroson, emellett két ATP és hét Challenger-tornagyőzelemmel büszkélkedhet, melyeket mind salakon szerzett. Reméljük, hogy Marcinak sikerül legyőzni a tapasztalt salakspecialistát.
október 01., csütörtök
Néhány fogadási lehetőség
Fogadás szettre 3-0 @ 3.40
Fogadás szettre 3-1 @ 4.25
Fogadás szettre 3-2 @ 5.75
Fogadás szettre 0-3 @ 8.00
Fogadás szettre 1-3 @ 7.50
Fogadás szettre 2-3 @ 7.50
Szett hendikeppel Fucsovics, Marton -1.5 @ 1.93
Szett hendikeppel Ramos-Viñolas, Albert +1.5 @ 1.86
Játék hendikeppel Fucsovics, Marton -3.5 @ 1.84
Játék hendikeppel Ramos-Viñolas, Albert +3.5 @ 1.95
Játékok száma Alatt 38.5 @ 1.89
Játékok száma Felett 38.5 @ 1.90
Szettek száma Alatt 3.5 @ 2.45
Szettek száma Felett 3.5 @ 1.54
További kiemelt mérkőzések Párizsból
szeptember 30., szerda
- 11:45 Errani, Sara - Bertens, Kiki
- 11:45 Korda, Sebastian - Isner, John
- 13:00 Pironkova, Tsvetana - Williams, Serena
- 13:35 Gavrilova, Daria - Bouchard, Eugenie
- 14:07 Sock, Jack - Thiem, Dominic
- 15:45 Ruud, Casper - Paul, Tommy
- 16:16 Zverev, Alexander - Herbert, Pierre-Hugues
- 16:19 Kanepi, Kaia - Mertens, Elise
- 16:44 Halep, Simona - Begu, Irina-Camelia
- 18:36 Garcia, Caroline - Sasnovich, Aliaksandra
október 01., csütörtök
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.
Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.09.29. (10:22).
Hozzászólások 9
chabialonso
Ezt a meccset sem fogják ingyen adni. Abban biztos vagyok, hogy küzdelmes játék lesz 4-5 szettel . A nagy várakozások tudnak a legbonyolultabbak lenni.
Powell
Nem könnyű ellenfél illetve veszély lehet ha Marci nem teszi oda magát kellő mértékben.A spanyol rutinos,salak játékos,de verhető.Csak ne fogjon ki jó napot Ramos.
Rwilla
3-1-re behúzza Fucso.
LosGabos
A Medve elleni győzelem nagy lókést kell hogy adjon Marcinak. El kell hinnie, hogy ilyen játékosokat is le tud győzni és akkor a 16 vagy a 8 közé juthat.
curpy82
Ötszettesben nyer Marci-remélem!
HT
Nincs könnyű sorsolása a magyar fiúnak. Medvedev nálam a titkos esélyesek egyike volt, de ez rövid ideig tartott (hála Fuvocsivcsnak). Ramos-Vinolas sem lesz egyszerű falat. Ráadásul Marcinál már láttunk sajnos olyat (nem is egyszer), hogy egy nagy bravúr után a következő fordulóban egy könnyebbnek tűnő ellenféllel szemben sikerült kiesnie. Remélem, most nem így lesz.
Latzka
3,5 szett felett a tippem. Hajrá Marci!
chabialonso
Ennek ellenére elég könnyen ment. Monteiro sem egy verhetetlen ellenfél.
HT
Azért ez a 3-0-ás győzelem nagyon komoly volt! Minden elismerésem!!! Ráadásul a vicces az, hogy míg általában úgy szokott lenni, hogy fordulóról fordulóra egyre nehezebb ellenfél jön, Marcinál egy pont fordítva van (legalábbis papíron). A 4. kiemelt Medvegyev után jött a 44. helyen rangsorolt Ramos-Vinolas, majd a harmadik fordulóban érkezik a világranglista 84. helyezettje. Látva ezt a szép szereplést, lehet, hogy a párost nem kellene erőltetnie Fucsovicsnak.