Közel másfél hónapra a barcelonai döntő játszmás összecsapásuktól, Lorenzo Musetti és Cameron Norrie Párizsban is találkoznak.

Lorenzo Musetti 020
Lorenzo Musetti a tavaly Hamburgban nyerte eddigi egyetlen salakos bajnoki címét. (Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com)

Egyéni tornán idei egyetlen elődöntőjét játszotta az olasz ifjú a katalán városban, ami kissé kevésnek tűnik tehetségére való tekintettel. A huszonegy éves Lorenzo (ATP 18.) 2021-ben indult először a francia Grand Slamen és a nyolcaddöntőig jutott ami eddigi legjobb teljesítménye a rangos párizsi eseményen, mivel a tavaly már nyitómeccsén kiesett. Idén ismét meccseket tudott nyerni a fővárosi salakon és szettveszteség nélkül jutott a harmadik fordulóba Mikael Ymert és Alexander Shevchenkot verve.

A hat évvel idősebb Cameron (ATP 13.) úgy a tavaly, mint a tavalyelőtt is a Roland Garros harmadik fordulójáig ért el és az oddsok szerint, idén nem javít eddigi legjobb eredményein, annak ellenére, hogy 2023-ban jobban teljesített salakon ellenfelénél. Buenos Airesban a döntőben kapott ki Carlos Alcaraztól, de Rio De Janeiroban visszavágott és nyerte a tornát. Az európai salakon elhalványultak szereplései és lehet emiatt mutatják a bukmékerek oddsai esélyesebbnek Musettit. A párizsi Grand Slamet sem kezdte valami meggyőzően, mivel öt szettet harcolt a kiszámíthatatlan Benoit Paire ellen, de a hazai szurkolók újabb bánatára, Lucas Pouillet már három sima játszmában búcsúztatta a folytatásban. Semmiképp nem kellene leírni Musetti ellen sem.

Ne feledd, hogy a Roland Garrosra megtett nyertes fogadásaiddal részt vehetsz az Unibet nyolc millió forintos fogadásbajnokságán és emellett 25%-os élő nyereménynövelővel is fogadhatsz az összecsapásokra.

június 02., péntek

Tipp Szettek száma Felett 3.5 @ 1.52

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 1. 8:50 UTC.