A spanyol világelső Dominic Thiem ellen küzd a negyeddöntőben.

Tiz alkalommal kerültek már egymással szemben, de mégis ez lesz az első olyan mérkőzés amely nem salakon fog zajlani. Thiem három alkalommal nyert, de Grand Slam-meccseken, amikor igazán nagy volt a tét összecsuklott. Természetesen a spanyol játékos az esélyesebb (1.25), Dominic elődöntőbe jutását 4.00-s szorzó illet.

Rafael Nadal (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

A borítás, egyes látszatok ellenére, Nadalnak kedvez, mivel ő az aki közelebb helyezkedik a hátsó vonalhoz, így ellenfelénél nagyobb a gyakorolt offenzívája. Thiem játékának ütőerejét amivel irányítania kellene, nagyon tompítja térfelétől hátrább való helyezkedése. A gyors játékfelületen nem tudja úgy felvenni a versenyt mint a lassúbb salakon, ahol több ideje van a helyezkedésre. Nem rózsás a helyzete, de legalább az biztathatja, hogy a tavalyi döntős Kevin Andersont simán verte három játszmában a nyolcaddöntőben. Az már egy induló pont lehet, hogy a labda nem fog annyira magasan pattanni az egykezes fonákjára mint a salakon.

Mentálisan kell elsősorban a helyzettől megkövetelt magaslatra emelkedjen, és habár nem szabad elhamarkodnia támadásait, mivel játéka nem a legélesebb és legpontosabb a világon, túl nagy lenne a kockázat a nyerő ütés feltétlen hajszolása. De nem játszhat passzívan sem. Ha sikerül folyamatosan hosszúra helyezett labdákkal keresnie az alkalmakat a pontzárásra, majd eredményessé is teszi ezeket, akkor lehet esélye. Lesznek kulcspillanatok a mérkőzés folyamán, amikor a megfelelő döntéseket kell hoznia és ekkor az említett mentális rész nagyon fontos szerepet fog kapni. Ezen a téren nem a legfényesebb az osztrák, de csak így győzhet.

Dominic Thiem (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Rafa nem tűnt eddig legyőzhetetlennek, jobban meg volt dolgoztatva eddig a tornán mint amennyire az várható volt, de a rá jellemző módon kiharcolta a negyeddöntőbe jutást. Innen tovább általában emel a játékszínvonalán ami amúgy is nagyon jó. Ez már a negyeddöntő, ezért el lehet gondolkodni mélyebben a két játékos tornagyőzelmi esélyein is. Nadal a bukik második választása Djokovic után 3.00-s szorzóval, míg Thiem az ötödik esélyes 21.00-s szorzóval.

A két versenytábla keddi negyeddöntői:

  • Juan Martin Del Potro - John Isner:           1.27 - 3.80
  • Sloane Stephens - Anastasija Sevastova: 1.38 - 3.05
  • Serena Williams - Karolina Pliskova:          1.28 - 3.75


  Fogadj és nézd élőben!

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018.09.04. (09:58)

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.