Jelen pillanatban Ekaterina Alexandrova magasabb színvonalat képvisel, mint Lesia Tsurenko még akkor is ha az ukrán játékos az, aki pályafutása során több sikernek örvendett.

Ekaterina Alexandrova (Fotó: Maksim Konstantinov / Shutterstock.com)

Mindketten a kemény borításon hozták ki magukból a legtöbbet, de míg a huszonhat éves Alexandrova (WTA 32.) egyetlen tornagyőzelmét 2020-ban Shenzhenben szerezte meg, addig a harminckét éves Tsurenko (WTA 113.) négy bajnoki címet gyűjtött be (Isztambul - 2015, Guangzhou - 2016, Acapulco - 2017, 2018). Emellett, Lesia 2-0-ra vezeti Ekaterinát az egymás elleni mérkőzéseken (Australian Open - 2019, Prága - 2020), az orosz játékos még játszmát sem tudott nyerni ezeken az összecsapásokon. Mégis, az osztrák mérkőzésük egy olyan alakalom lehet, ahol az összkép megtévesztő, mivel a bukmékerek oddsai szerint Alexandrova az esélyesebb a továbbjutásra.

Még akkor is ha az orosz a vártnál szürkébb idényt futott be, október végén a hasonló, moszkvai fedett kemény borításon a döntőig menetelt úgy, hogy többek között Aryna Sabalenkát is verte. Ezzel szemben, Lesia az utóbbi időben már selejtezőkből küzdi csak fel magát a tornák főtábláira, ahol alig képes túlmenni egy-egy fordulón. Az október végi kolozsvári negyeddöntője az idei legjobb eredményének számít. Linzben szintén selejtező-mérkőzéseknek megnyerése következtében kapott helyet a főtáblán. Alexandrova nincs kirobbanó formában és Tsurenko nem a legkényelmesebb ellenfele, de elképzelhető, hogy egy szorosabb meccs után most legyőzi Lesiát.

november 08., hétfő

Tipp

Mérkőzés nyertese: Ekaterina Alexandrova  1.40

Néhány további fogadási lehetőség a mérkőzésre

Fogadás szettre 2-0 @ 4.75
Fogadás szettre 2-1 @ 6.10
Fogadás szettre 0-2 @ 2.16
Fogadás szettre 1-2 @ 4.20
Szett hendikeppel Tsurenko, Lesia +1.5 @ 1.68
Játék hendikeppel Tsurenko, Lesia +3.5 @ 1.94
Játék hendikeppel Alexandrova, Ekaterina -3.5 @ 1.84
Játék hendikeppel Alexandrova, Ekaterina -6.5 @ 4.10
Játék hendikeppel Tsurenko, Lesia -2.5 @ 3.50
Játékok száma Alatt 20.5 @ 1.93
Játékok száma Felett 18.5 @ 1.45
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.50
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.55

Mai kiemelt teniszmeccsek

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.11.08. - 07:22