A különböző ütőtípusokról nemrég írtam egy ismertetőt, de legalább annyira fontos a húr mint a keret és a profi játékosok ezen a téren is nagyon igényesek. Bár ez a cikk nem a különböző húrtípusokról fog szólni, egy érdekességet fogok bemutatni ezekkel kapcsolatban.
Abból az általánosan elfogadott tényből kiindulhatunk, hogy minél feszesebben húrozott egy teniszütő, annál több kontrollt, de kevesebb erőt ad az ütésnek. Ezzel szemben, minél lazább a húrozott felület, annál több erőt, viszont kevesebb kontrollt tulajdonít a játékosnak. Mégis, úgy látszik, hogy ha Adrian Mannarino (ATP 55.) ütőjére gondolunk, akkor az utóbbi kijelentés csak egy bizonyos határig érvényes. Hogy mit is jelent az hogy feszes vagy laza húrok, röviden a következő sorokban részletezem. Bizonyára emlékszünk még Pete Sampras szerva-röpte játékára, amelynek legfontosabb követelménye a pontosság volt, ütőjét nem kevesebb, mint 35 kilogramm feszesre húzatta. Ugyanezt a célt szolgálta az ütőjének roppant kicsi feje is, amely csak 85 incses volt, de ugyanakkor erőt is nyert azzal, hogy ütője roppant súlyos, 384 gramm volt.
Ennél még feszesebbek, 36-37 kilogrammosak a szintén látványos játékkal rendelkező Dustin Brown húrjai, de ő manapság kivételnek számít a skála végletén. Roger Federer, aki szintén a precizitásról híres, 26-27 kilogramm feszesre húroztatja ütőit. Rafael Nadalnak, akinek játékában nagyobb szerepe van a pörgetésnek és az erőnek, 25 kilogramm körüliek ütőinek húrjai. Novak Djokovic a Federeréhez hasonló feszességet kedveli. A labdameneteket laposan jól irányító Daniil Medvedev már csak 22 kilogrammra húzatja. Hatalmas különbség észlelünk viszont Mannarino ütőinek esetében, amelyek húrjai csak 11 kilogramm feszesre vannak húzva! Arra most nem térek ki külön, hogy egy játékos változtathatja opcióját a mérkőzés közben is különböző külső tényezők hatására, mint például a hőmérséklet, páratartalom, stb. Az itt felsorolt értékek csupán irányadók és meg kell külön jegyezni, hogy a teniszezők úgy a keret, mint a húrok sajátos tulajdonságait tartják szem előtt mielőtt eldöntik, hogyan és mivel húroztatják, sőt gyakori az a felállítás, hogy a vízszintes és a függőleges húrok feszessége különbözik egymástól.
Mannarino a végletekig lazít
A harminchárom éves francia játékos egy ATP és rengeteg Challenger rangú bajnoki címet gyűjtött össze pályafutása során, tehát súlya van álláspontjának. Az idei Australian Openen még az utólagos bajnokot, Rafael Nadalt is megdolgoztatta a torna nyolcaddöntőjében. Mannarino rövid ütőmozgásokkal rendelkezik és emiatt jól jön a lazább húrok által nyújtott erőtöbblet és labdamélység, de a 11 kilogrammnál azt gondolhatnánk, hogy ez már túl sok. Mégis, Adrian irányítani tudja ütőjének ezt a trambulineffektusát (parittyaeffektusát), valószínűleg azért is, mert a húrnak már nincsen akkora rugalmassága ilyen alacsony feszesség esetében. Tehát, mondható, hogy a véglethelyzet használatával már kontrollálhatóbbá válik a "kontrollálhatatlan" úgy, hogy az biztonságosabb is. Tudni kell azt is, hogy az alacsony értékeknek egy másik előnye az, hogy megelőzi az ütésekből származó rezgések által okozott sérüléseket, amely úgy a profi mint az amatőr játékosok körében is nagy gondokat okozhatnak. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy bármennyire is kedvező ez a választás Adrian számára, nem mindenkinek lehet ideális opció, ugyanis mindenki más ütő és húrkombinációval éri el a kívánt játékélményt és eredményt. Ugyanakkor fontos, hogy ne a játékstílus simuljon a felszerelésre, hanem a játékstílus teljesedjen ki a felszerelés segítségével. A francia játékos esetében is pont ezt tapasztalhatjuk.
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.
