Az első játéknapon pályára lép az idei év egyik legnagyobb esélyese, a CSZKA Moszkva. Az oroszok Hanga Ádám csapatát fogadják majd kezdésként, de nem csak velük, hanem a Pana - Maccabi mérkőzéssel is foglalkozunk.
CSZKA Moszkva - Barcelona
Az oroszokról itt írtunk bővebben, így most Hanga Ádám csapatával foglalkoznánk, a Barcelona Lassával. Az elmúlt évek hullámzásai után nyáron történt egy szimbolikus visszavonulás a katalánoknál, hiszen Juan Carlos Navarro szögre akasztotta a kosárcipőjét. A Barca legendája 20 év után vonult vissza és ez lehet a megújulás egyik kezdete a csapatnál. Nyáron jó pár játékos távozott a keretből (Koponen például), erősítések között pedig több izgalmasnak ígérkező igazolás történt: Jaka Blazic, Kevin Pangos, Kyle Kuric és a legnagyobb név, Chris Singleton.
Ez az eredményeken egyelőre nem annyira látszik, jó kezdés után hamar visszaesett Svetislav Pesic csapata, ami nagy részben a sérülteknek is köszönhető. Hanga Ádám játéka kérdéses az oroszok ellen és az is bizonytalan, hogy Pesic mennyire tudja összerakni ezt a teljesen új keretet. Ennek fényében egy hazai kiütés nem rossz ötlet (-8,5 pontos CSZKA győzelem: 1.91).
Panathinaikos - Maccabi Tel Aviv
A David Blatt éra már a múlté az izraeli csapatnál, azóta csak szenvednek az európai kupasorozatban. Neven Spahija vezetése alatt nem remekel a csapat, két éve már a rájátszást sem tudják megcsípni. Ezen próbáltak változtatni a nyári felkészülés során. Hat érkező közül elsősorban a Darussafakával tavaly remekelő Scottie Wilbekint érdemes kiemelni. Ő rögtön kezdő irányító lehet, Pargóval jó párost alkothatnak. DeAndre Kane a védekezésért lesz felelős. Ez a csapat sokszor játszhat rohanós small-ball-ra építő játékot, mivel a játékosok megvannak hozzá.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Wilbekin és Pargo is 190 centi alatti játékosok, így az ellenfelek sokszor kamatoztathatják magasságbéli fölényüket. Hatványozottan igaz ez a Pana hátvédsorára, ahol Calathes és Langford is 190 centi feletti játékosok. Calathes az egyik legjobb irányító a mezőnyben, jól mozgatja a csapatát, tavaly 8 gólpasszt osztott ki átlagban, érdekes lehet majd a Wilbekin - Calathes csata kezdésnek. Langford lehet a dobógép, de sokat várnak Papapetroutól is, aki hatékonyan dob kintről és védekezésben is extra teljesítményre képes.
A Pana szezonja kis túlzással a már említett Calathes játékán múlik. Ha nyáron sikerült fejlődnie a dobások tekintetében, akkor a görögökkel érdemes számolni akár a Final Fournál is. Ő ugyanis képes lehet hasonló dominanciára, mint amit tavaly Doncic bemutatott. Athénban nem egyszerű nyerni, emiatt is adták az irodák az 1.33-as hazai szorzót. Nagyon alacsony sajnos, ráadásul a felkészülés során is bizonyított a Pana, hogy még a Fenert is le tudják győzni otthon. A Maccabi még csak most próbál összeállni, voltak biztató jelek, talán képesek lehetnek egy szorosabb meccsre.