Érdekesnek találom, hogy miért írják le a bolgárok ellen Litvániát. Két ennyire ingadozó és kiszámíthatatlan meccsét kerülni kellene, de most teszek egy próbát.
1.98
A bolgár foci hosszú évek óta maga alatt, sok tényezőnek köszönhetően. A fejétől bűzlik az egész hal, úgy ahogy van esetét igaznak érzem rájuk. A felsőbb szinteken sikkasztanak, inkompetensek, az alsóbb szinteken pedig nem történik megfelelő utánpótlás gondozás. Az én konspirációmnál sokkal beszédesebb, hogy 2020 eleje óta mindössze Gibraltár tudták legyőzni. A kispadra bábokat ültetnek, vagy teljesen súlytalan edzőket, így lehet most például a szövetségi kapitány Yasen Petrov, aki kinevezése előtt évekig kínai csapatoknál volt vezetőedző. Eddigi mérlege 7 mérkőzésen, 3 döntetlen és 4 vereség.
A litván foci is maga alatt van, ezt kár lenne tagadni. Zsinórban 7 vereségnél járnak, többségében gólt szereznek. De mindezek előtt azért voltak a szintjükhöz képest elfogadható eredmények, győzelem Kazahsztán ellen idegenben, Albánia és Fehérországország ellen pedig döntetlen. Idén augusztusban váltottak szövetségi kapitányt, Valda Ivanauskas, aki korábban volt a válogatottnál segédedző, és utánpótlással is foglalkozott, a játékosok nem ismeretlenek számára. A megbízatása elején jár, de sokkal több lehetőséget látok jelenleg a litván fociban annál, ahol éppen jár. Egy gólra jónak érzem őket Bulgáriában, de nyilván válogatott meccs, ehhez képest kell komolyan venni.
-
Bulgária - Litvánia tipp
Litvánia gólt szerezUnibet
1.98
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org