Szinte fél lábbal már a Konferencia Liga főtábláján található a Ferencváros. Nehéz elképzelni, hogy Máté Csaba együttese négy gólos előnyt adjon le a Zalgirisszal szemben hazai pályán. Fogadási szempontból nehéz a mérkőzés, ám az esemény kapcsán készített podcastünkben egy tippel kapcsolatosan igencsak ellentétes véleményen voltunk, így arra buzdítunk benneteket, hogy szavazzatok, melyik szerkesztőnknek lehet helyes a megérzése!

Ismét hengerelt idegenben a Ferencváros

Akárcsak a Hamrun Spartans elleni párharc során, a Fradi komoly előnyt épített ki a Konferencia Liga play-off körének odavágóján. Máté Csaba legénysége a Zalgiris vendégeként 4:0-ás sikerrel zárta a párosítás első mérkőzését, így gyakorlatilag fél lábbal már a kupa főtábláján érezhetik magukat Dibusz Dénesék. A mérkőzés kapcsán megjegyezhetjük, hogy a litvánok tevékenyen hozzájárultak a viszonylag sima FTC sikerhez, hiszen hátsó alakzatuk két gólt adott a magyar bajnoknak, továbbá összehoztak nekünk egy büntetőt, illetve kiállítás sorsára is jutott a zöld-fehér rivális.

Labdarúgó Kl-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább az FTC 001
Ismét fölényes győzelmet aratott a Ferencváros együttese a Konferencia Liga selejtezőjében. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Elmondható tehát, hogy pozitív értelemben minden összejött Varga Barnabásék számára, így az a legnagyobb kérdése a Groupama Arénában csütörtök este sorra kerülő visszavágónak, vajon Máté Csaba mennyire rotálja meg keretét, illetve a játékosok milyen szinten lesznek ezúttal motiváltak?

Ült a megérzésünk a Zalgiris erejét illetően

Az odavágót megelőző tippajánlónkban, illetve podcastünkben ajánlott fogadási ötletek szinte mindegyike zöldült múlt héten. A fogadóirodák nagy örömünkre kissé benézték a kezdeti szorzókkal a tényleges erőviszonyokat, hiszen a Fradi győzelmére eleinte duplázós odds felett tehetett a szemfüles szerencsevadász. Az odavágó előtti órákra aztán a fogadók szépen szétszedték az értéket a magyarok oldalán.

Valószínűsíthetően a litvánok valós erejét azért is értékelhették félre az oddsmesterek, mivel a BL álmokat szövögető Galatasaray ellen igen kiélezett párharcot vívtak. Ám ezt követően a Häcken, illetve újonnan a Ferencváros is bizonyította, hogy a balti kiscsapattól a törökök elleni jó szereplés kiugró produktum volt. A Fradi elleni hazai odavágón nem is igazán akadt veszélyes momentuma a litvánoknak, s a második félidőre az FTC teljesen bedarálta a riválist. Véleményünk szerint a 0:4-es eredmény hízelgő is, hiszen ha minden ziccerüket belövik Traoréék, akkor bizony itt nagyobb különbség is kijöhetett volna.

Aktuális podcastünkben nem értettünk egyet a visszavágó tippje kapcsán

Ahogy azt fentebb már megjegyeztük, a visszavágó jóformán formalitásként fogható fel a riválisok között. Akárcsak a Hamrun Spartans ellen, a Fradi kényelmes előnyben várhatja a párharc folytatását, ráadásul hazai pályán. Ennek megfelelően a mérkőzés fogadási kínálata is meglehetősen szegényes, már ami a value-fogadás lehetőségeit illeti. A Ferencváros oldalán található szorzók értelemszerűen igen nyomottak, míg a Zalgiris oddsai egyáltalán nem rejtenek magukban értéket, látva az odavágón nyújtott teljesítményüket.

A mérkőzés kapcsán készített podcast ugyanakkor rendhagyóra sikeredett. Nem igazán fordult elő a múltban olyan, hogy szerkesztőink nem értenek egyet egymással egy-egy tippet illetően, ám ez esetben mégis szöges ellenvéleményeket fogalmaztak meg a mindkét csapat gólt lő opciót illetően.

Egyikük szerint várható a Zalgiris budapesti találata, mivel a ferencvárosi védelem mostanság hajlamos belehibázni egy-egy éles szituációba, illetve a Hamrun Spartans esetében is az odavágón szerzett nagy különbségű előny miatt a meccs elején lazázott a Fradi, amit a máltaiak rögtön büntettek, így könnyen lehet, hogy hasonló forgatókönyv ezen a meccsen is megeshet.

A másik vélemény szerint viszont nem lő gólt mindkét csapat. Ennek a megérzésnek az alapját elsősorban a Zalgiris múlt csütörtöki odavágón mutatott impotens játéka adta, illetve hogy a közelmúltban egyik nagycsapat (Galatasaray, Häcken) ellen sem tudták bevenni az ellenfél kapuját idegenben.

Úgy véljük mindkét vélemény kellően megalapozott, amit alátámaszt a fogadási kínálat, hiszen az irodák többségénél közel 50-50% esélyt adnak mindkét opcióra. És itt várjuk a Ti segítségeteket! Nagyon érdekelne bennünket, hogy Ti mit gondoltok erről a kérdésről? Melyik véleményben lehet nagyobb ráció? Illetve szerintetek melyik tipp a helyes? Ennek eldöntésére szavazást hoztunk létre, melynek keretében a csütörtök esti kezdősípszóig várjuk voksaitokat, illetve külön öröm számunkra, ha komment formájában, szövegesen is megindokoljátok véleményeteket.

Szavazás

Mindkét csapat betalál a csütörtök esti mérkőzésen?


Igen, mindkettő szerez találatot.11 (55%)

Nem, legalább az egyik gárda kapott gól nélkül hozza le a meccset.9 (45%)


Összes szavazó: 20

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, Alizada Studios/Shutterstock