Nehéz feladat előtt áll a Hamrun csapata, ha tovább szeretne jutni a Bajnokok Ligája selejtezőben. Ellenfelük sokkal jobb, papíron többre értékelt kerettel látogat hozzájuk, már az első meccsen eldőlhet a párharc. Vagy talán a máltai hőség kicsit megkeveri a dolgokat? Nem hinném!

Olasz edzővel a máltai Hamrun együttese

Idén áprilisban nevezték ki az olasz Luciano Zaurit a Hamrun élére, meglepőnek tűnhet a váltás, hiszen Branko Nisevic irányításával lettek bajnokok szintén áprilisban. Így aztán a bajnoki sikert majd utódja aratja le, vagy mondjuk úgy, a semmiből ő készíti fel az együttest az európai porondra. Amikor labdarúgásra fogadunk, akkor az ilyen információk inkább gyengítik a csapat megítélését és belőhető erőviszonyát, hiába lesz jobb edző Zauri. Az ilyen cserék nem szoktak jól elsülni.

Hamrun városában ebben a hónapban az előrejelzések szerint többször is lehet majd 40 fok, amiben játszani biztos nem kellemes élmény. Szólhatna ez előnyként a máltaiak mellett, de valószínűleg a Maccabi Haifa játékosai is megszokták már a verőfényes napsütésben labda után szaladgálást. Egyetlen barátságos meccsel hangolt az összecsapásra a Hamrun, előtte áprilisban játszottak utoljára. Mintha saját magukat akarnák kiejteni, az amúgy se jó esélyeikkel.

Hamrun
Hamrun városában akár 40 fokot is mérhetnek júliusban. Fotó: Shevchenko Andrey/Shutterstock

Több meccsel készült fel a Maccabi Haifa

Az izraeli pontvadászat az UEFA rangsora alapján megelőzi a ciprusit és svédet, és kicsivel gyengébb, mint a görög vagy horvát bajnokság. A második legeredményesebb a Maccabi Haifa az országban, nagy riválisa a Maccabi Tel Aviv. Az utóbbi években viszont a Maccabi Haifa a jobb, zsinórban háromszor nyerte meg az izraeli bajnokságot. Messay Dego irányítja klubot, nem is olyan régóta, július eleje óta. Lényegében ugyanazt eljátszották, mint az aktuális ellenfél.

Barak Bakhar vezetésével lettek bajnokok, mind a három legutóbbi címük vele jött össze, de május végén távozott, és szinte másnap a Crvena zvezda edzője lett. Annyival azért másabb a helyzet, Bakhar az utánpótlásnál dolgozott, tehát ismeri a csapat, az első keret játékosai, és azt a taktikát, amivel bajnokságokat nyertek. A keret értéke 20 millió euró, miközben a Hamrun játékosai összértékét 5 millió euróra taksálja a transfermarkt oldala.

Hamrun - Maccabi Haifa fogadási lehetőségek

A hazai győzelem a bet365 kínálatában 9.00-es oddsért szerepel, tehát közel sem ők az esélyesek. Nehéz elképzelni, hogy underdog pozícióból képesek lesznek meglepetést okozni a Maccabi Haifa ellen. A vendégek sikere nem túl jó szorzó, kombi fogadásra talán jó lehet. A mindkét oldali edző menesztések, kinevezések miatti kavarodás miatt én inkább fordulnék az over-under tippek világa felé, egész pontosan legalább 3 találatot várva.

július 11., kedd

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 július 10. 6:15 UTC.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Bajnokok Ligája logó a labdán (Fotó: charnsitr / Shutterstock.com)