Rohannak a hetek, s az előttünk álló csütörtökön már a 3. fordulóját rendezik az idei darts Premier Leaguenek! Az első két kör alapján annyi megállapítható, hogy a címvédő Johnny Clayton ismételten begyújtotta a rakétákat a sorozatot illetően, míg a decemberi VB-finalista Michael Smith a vártnál gyengébben muzsikál eddig! A helyszín ezúttal a mindenki számára semleges Belfast!

Három zakóval bajban lehet Bullyboy

Úgy véljük, hogy a PL rajtját megelőzően kevesen gondolták volna azt, hogy az első két kört követően Michael Smith lesz a mezőny sereghajtója! A VB-n ihletett formában dobáló angol titán azonban gyengébben rajtolt a vártnál, s az eddig eltelt két játéknapon rögtön kikapott mindkét mérkőzésén! Tény, hogy a Wright-Clayton duó nem éppen könnyű falat, de hát a Premier Leagueben maximum Cullen és Wade képvisel valamivel gyengébb szintet. Annyi bizonyos, hogy az eddig mutatott két performansznál jóval többet kellene lepakolnia az asztalra, főleg aktuális ellenfele, Gerwyn Priceszal szemben!

A walesi világelső felemásan startolt a PL-ben. A nyitónapon Cardiffban meglepetésre rögtön kizúgott, majd múlt héten már javítani tudott Anderson legyőzésével, ám az elődöntőben Cullen megtréfálta (5:7). Véleményünk szerint Iceman eddig meggyőzőbb formát mutat Smithnél, ám a decemberi VB-n is őt favorizálta a többség, mégis Smith búcsúztatni tudta a legjobb 8 között! Parázs csatát várunk, 9.5 leg-overrel minimum!

Túl az első döntőn

Debütánsként rögtön felvette a ritmust a mezőnnyel Joe Cullen! Az angol ugyan Cardiffban még búcsúzott az első körben Clayton ellen, ám Liverpoolban már odaért egyenesen a döntőbe, ahol ismételten Clayton tudta megállítani! Úgy tűnik tehát, hogy Rockstar számára a walesi játékos mostanság kissé a mumus szerepét tölti be. Ám ezen az estén első ellenfele Michael van Gerwen lesz. 

A korábbi ötszörös PL-győztes holland első körös "lebőgését" követően múlt héten oktatta Peter Wrightot 100 feletti átlaggal (6:1), ám a döntőben már nem tudott bejutni, hiszen Clayton 6:4-re megverte őt. Mint már írtuk, hogy manapság már nem verhetetlen a neonzöld mezes MVG, s teljesen beolvadt a mezőnybe. Ennél fogva nem kizárt, hogy Cullen képes lehet őt ismét megtréfálni, ahogy azt tette január végén a Mastersen, ahol az angol 10:7-re győzte le Gerwent. Az pedig végképp árulkodik Cullen brutális formájáról, hogy a hétvégi Players Championshipben mindkét tornát megnyerte! Itt bizony simán benne lehet a meglepetés a levegőben! Bőven van érték az angol underdogos szorzójában!

A skót belháború mostanság Wright sikerét szokta hozni

Az este harmadik mérkőzésén Peter Wright mérkőzik honfitársával, Gary Andersonnal. A két skót az utóbbi időben többször is összekerült a színpadon - decemberi VB, PL első forduló -, s ezen kiemelt tornákon szorosabb befutókkal, de mindig Wright jött ki győztesen. Viszont az aktuális világbajnok Snakebite, eddig felemás formát produkált a Premier Leagueben, akárcsak Anderson.

Wright a nyitónapot Cardiffban megnyerte, múlt héten Gerwen pedig rögtön kiütötte. Anderson Walesben elődöntőzött, Liverpoolban azonnal kiesett Price ellen. Nehéz megmondani, hogy itt most ki lehet a boldogabb a meccs végén, ezért itt is leginkább a leg-overek fogadási piacára mennénk rá. Nem mellékesen pedig, ha csak a szorzókból indulunk ki, a bukik olyannyira favorizálják Wrightot, hogy lehet már inkább Anderson oldalán fektetnénk be a tétet. Nincs egetrengető tudásbeli különbség a két klasszis között.

Clayton tovább menetelhet

Összetettben simán listavezető pozícióban van eddig Johnny Clayton! A tavalyi Premier League-győztes walesi Cardiffban döntőzött, Liverpoolban pedig Cullen ellen meg is nyerte a 2. játéknapot! Most a harmadik fordulóban elsőként az a James Wade jön vele szembe, akitől a legkevésbé várjuk az egész mezőnyt illetően, hogy megcsípheti a FinalFourt! Komoly formabeli különbséget érzünk az utóbbi időben a két player között, így számunkra komoly meglepetésként hatna, ha pont James Wade ütné ki egy PL-estén rögtön az első körben Claytont. Sajnos ezzel a bukik is így vannak, abszolút jogos Clayton erős favorizálása részükről. Így aki szeretne kicsit kövérebb szorzón tétet rizikóztatni, annak egyértelműen a walesi hendikepes sikerét ajánljuk vérmérséklettől függően -1.5, avagy -2.5-ös határon.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés