Valamivel több mint egy hónap után az előttünk álló hétvégén ismételten magyar focit követhetünk a lelátókon, illetve a képernyők előtt! Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2020-2021-es pontvadászatra az utóbbi évek, évtizedek (?) legerősebb, avagy legpatinásabb mezőnye verődött össze! Izgalmas szezon előtt állunk tehát, melyet reményeink szerint szépen kiaknázhatunk majd sportfogadási szempontból is!
Kaposvár-Nyíregyháza a szombati nyitómeccs
Rögtön kezdésként, szombat este Somogyország, valamint Szabolcs megye két legpatinásabb klubja mérheti össze az erejét! Nagy kérdés, hogy az élvonalból kiesett Rákóczi mihez kezd, hiszen a támadószekcióból elvesztette két meghatározó játékosát. Ádám Martint és Nagy Richárdot egyaránt a Paks haklizta el. Helyüket nagyrészt a Mezőkövesdtől érkező kölcsönjátékosokkal igyekeznek pótolni. Kíváncsian várom, hogy ez a tükörsimán kiesett Rákóczi Waltner vezetésével idén hol helyezkedik majd el a tabellán, viszont az azonnali visszajutás egyenesen bravúrszámba menne, akárcsak a két évvel ezelőtti siker!
A Nyíregyháza évek óta vérmes reményekkel fut neki a szezonoknak, ám minden igyekezet ellenére a Szpari tipikus NB2-es középcsapat teljesítményét nyújtotta. A nyár folyamán igazán komoly erősítések eddig nem történtek, talán Yasin Hamed érkezése lehet érdekes a Sepsi OSK-ból. Mindenesetre most sem vennénk rá mérget, hogy a piros-kékek kellemes meglepetést okoznának a Sóstói-stadion szurkolótáborának.
Visszajut idén a Loki? Mi várható a Vasastól?
A nyitóforduló talán leginkább várt meccsét az 1992-1993-as szezon után ismét másodvonalas Debrecen hazai párharca jelenti a Budaörs ellen. A Lokinál óriási változások zajlottak le az elmúlt egy hónap alatt. Tulajdonosváltás történt, s Szima Gábor távozásával egy korszak zárult le a klub életében. Kondás Elemér csapata alaposan beerősített (Korhut Mihály, Varga József), így a szezon elején egyértelműen a Debrecen a favoritja az idei kiírásnak!
Mellettük talán Angyalföldön reménykedhetnek leginkább a feljutásban, hiszen a Vasas is elég komoly igazolásokat hozott tető alá. Példának okáért Radó a ZTE-t hagyta ott a fővárosiak miatt, de akár említhetjük a korábbi újpesti ikont, Litauszki Róbertet is. Nem lesz egyszerű dolga tehát az Illovszky stadionba érkező Kazincbarcikának! Véleményem szerint a Loki mellett a piros-kékek érhetnek révbe a szezon végén!
Vasárnapi nagyüzem
A fent említett Debrecen-Vasas duó mellett további nyolc csörtét rendeznek a hét utolsó napján! Újra beindul a fociélet - már ami a magasabb osztályokat érinti - Mecsekalján is. A PMFC hosszú évek után verekedte magát vissza a magyar foci térképére. A Munkás háza táján nagyok a várakozások, s noha ez a mostani keret messze nem tűnik olyan acélosnak, hogy a feljutásért küzdjön idén, azért nem lesz lebecsülendő klub a piros-fekete egyesület.
S ha már Baranya megye, ezúttal nem a Kozármisleny lesz a fő szomszédvára, avagy riválisa a PMFC-nek, hanem az újoncként sosem látott - már ami az összevont NB2-őt érinti - magasságokba kerülő Szentlőrinc SE! Minden valószínűség szerint a meglehetősen - magyar NB1-es, NB2-es klubokhoz mérten - szerény financiális keretekkel rendelkező csapat a másik debreceni újonccal, a DEAC-cal egyetemben a bennmaradás eléréséért fognak küzdeni. Mindkét kiscsapat egyaránt idegenben kezdi meg a történelmi szezonjukat: a DEAC Soroksárra, míg a 'Lőrinc Szolnokra utazik!
S hogy mennyire érdekes szezon várható a másodosztályban: beharangozónkban még csak meg sem említettem a Haladás, a Győri ETO vagy éppen a Békéscsaba patinás klubjait! A szombathelyiek Mátyus János munkásságának köszönhetően tavaly elkerülték a kiesést, s talán most már némileg rendezettebb, nyugodtabb körülmények között akár felsőházas alakulattá válhatnak. Győrben minden évben cél a feljutás, a potenciál ott van a csapatban, kiderül idén mennyire lesznek rapszodikusak az újonnan Lipták Zoltánt is soraikban tudó zöld-fehérek. A Békéscsaba pedig minden évben sötét ló.A Kórház utcai stadionba egy csapat sem utazhat majd teljes bizonyossággal mindhárom pontért!
Adott tehát húsz együttes, akik közül talán kettő-kettő emelkedik ki (DVSC, Vasas), valamint lóg ki alul a sorból (Szentlőrinc, DEAC). Akadnak jellegzetes "utánpótlás" nevelő egyesületek - Csákvár, Soroksár, Budaörs -, akiknek aligha céljuk az élvonal. S végezetül rengeteg olyan sötét ló, akikben ott lehet a potenciál, hogy a végén akár oda is érjenek a feljutást érő helyek valamelyikére (Békéscsaba, Győr, Kaposvár, Haladás, Nyíregyháza). Tényleg minden amellett szól, hogy egy rendkívül jó, izgalmas szezon vár ránk, így személy szerint felettébb kíváncsi vagyok, hogy szerintetek ki lesz a két feljutó, valamint a három kiesője az idei pontvadászatnak?
Továbbá bátran osszátok meg véleményeiteket, tippjeiteket bármelyik csapattal, magával a szezonnal, vagy akár a nyitókör meccseivel kapcsolatban! Mindezt megtehetitek a cikk alján komment formájában, vagy a Fórumon a Mennyei kettő 2020/21-es topikban!
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Haris Attila, Szatmári Csaba, Ferenczi János, Varga Kevin (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)
Hozzászólások 26
Sound
Sajnos a tapasztalat az, hogy képes kétszer kiesni is egymás után kedvenc csapatom a Rákóczí! 10-15 hely már jó volna...vasárnap megyek Pamacsra
Szigo
És akkor nem beszéltünk az egész jó anyagi helyzetben lévő Gyirmótról és Szegedről. Érdekes évad elé nézünk.
gavrilo14
Elég esélyes a DVSC - Vasas rivalizálás. Nehéz közöttük különbséget tenni, igy meglepő volt, hogy a Vasas bajnoki címét 3.00 felett hozta ki az Unibet tegnap. Mára le is nyomták a sportfogadók.
HT
Hetek óta arról olvasni, hogy a Vasas mennyire megerősödött (ami mellesleg igaz is). És ha azt vesszük, hogy már az előző szezonban is egyre jobban játszottak, akkor reálisnak tűnik a feljutás. Bár én leginkább arra leszek kíváncsi velük kapcsolatban, hogy idén is folytatják-e a gólgazdag meccseiket.
Powell
Elég erős lesz az NB2 szerintem régi nagy csapatok vannak és izgalmas derbikre van kilátás.
LosGabos
A DVSC feljutása nálam alap, de a Vasasra nem tennék pénzt. Ahogy minden évben van egy meglepetés feljutó ( Budafok, Kaposvár, Kisvárda, Balmaz, Mezőkövesd), úgy idén is lesz. Én a Győr-Szeged-Békéscsaba-Haladás négyesből várom a másik feljutót.
Hentesáru
Remek hogy elindult, de az első nyitómeccsre Nyíregyházát meg is rakom
Sound
Menny biztosra Hentes! x2
csabax
Indul a magyar másodosztály, avagy indul a bakterház.
csabax
Powell: Szerintem az NB2 simán színvonalasabb lehet, mint az NB1.
Powell
Akkor nem csak én látom így,nem is emlékszem ilyen erős nb2-re.Talán 99-2002 környékéről emlékszem ennyire erős mezőnyre.
robmiller
Én arra lennék kìváncsi, hogy ha nem lenne ez a vìrushelyzet, vajon az nb2-es átlagnézöszám mennyivel verné az élvonalat....érdekes és sokatmondó adat lenne!
Sound
Ma vettem elővételben 4 jegyet a Pécs-Dorogra 1x!
robmiller
Sound, majd kérlek írd meg, milyen volt a Pécs! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen játékerőt képviselnek. Persze ezt egy meccs alapján nehéz lenne megítélni, de mégis na... :D
grof19
Nagy küzdelem lesz az biztos a feljutó helyért. Én a Debrecen,Vasas kettőst várom de nem szabad elfeledkezni a Kaposvár és Békéscsaba csapatáról sem. A teljes első forduló lejátszása már ad valami támpontot.
csatarid
Szintén a Debrecen, Vasas duót favorizálom. Az első körben mindkettejüknek gond nélkül kell hazai pályán hozni a kötelezőt.
Powell
A Vasas feljutás elég valószínű,de a Debrecen nem lesz olyan ütőképes,mint azt sokan gondolják.A második kiadó helyért óriási csata és minimális pontkülönbség lesz.
Sound
Oksa! Írom majd a Pécset! Gyerekek ha jól tudom mislenyben játszik majd a Szentlőrinc-azaz jön a Gyirmót szerdán. Lehet arra is kimegyek, hiszen itt lakom - bár aznap van a csajom szülinapja...Viszont ma sztem nem győz a Kaposvár - kiesett a csapatom és sokan eligazoltak...
HT
Sound, ha meglepetést akarsz szerezni a csajodnak szülinapjára, akkor vegyél neki két belépőt a meccsre. Garantálom, hogy meg fog lepődni. :))
HT
Nem szeretek fogadni egy bajnokság első mérkőzésére, mert ott bármi történhet. Így utólag elnézve a végeredményt, végülis akár még azt is mondhatjuk, hogy papírforma történt. Hiszen ahogy Rob Miller is írta a cikkben, a Kaposvár két kezdőcsatárát is elveszítette az előző idényhez képest.
csatarid
Vasas bekezdett. Grat nekik, félidő hazai kellett volna.
HT
Pedig tulajdonképpen jól játszik a Vasas (sokkal technikásabbak a játékosai is), de elképesztő mennyiségű hibával játszanak.
HT
Lehet, hogy most, félidőben kellene megtenni a hazai győzelmet. Bár még mindig csak 2,6-ot adnak rá. Viszont a 2,5 over 1,72. Ez nagyon jól néz ki. HD-vel kombinálva pedig 2,15. Ez utóbbi tűnik a legjobbnak.
csatarid
Goldolkodtam a hazain félidőbe de hagytam a fenébe. Nézem az olaszokat inkább.
Powell
Elég gólszegényre sikeredett ez az első forduló legalábbis én nagyobb gólzáporra számítottam.
Sound
Powell - jöttél vón Pécsre :)