Japánban a második fordulójához érkezett a Császár Kupa (Emperor's Cup), ahol már bekapcsolódnak a favoritok is. A második kör jelentős része már korábban lezajlott, maradt viszont három találkozó, ahol egyaránt lehetséges meglepetés.
Profik az egyetemisták ellen
A Császár Kupa második fordulójában szoktak csatlakozni a J1 és J2 League (japán első- és másodosztály) csapatai, akik sok esetben nem veszik eléggé komolyan a sorozatot, hiába Ázsiai Bajnokok Ligája indulás a tét (a végső győztes jutalma). Nehéz felpörögni a sokadik vonalas csapatok ellen, ráadásul a nézők sem kíváncsiak olyan meccsekre, ahol egy élvonalbeli klub játszik egy sokadik vonalassal, ami lehet akár egyetemi csapat is.
- Hokkaido Consadole Sapporo (J1 League) - Toin University
- FC Tokyo (J1 League) - Fuji University
- Yokohama FC (J2 League) - Sony Sendai
A kiemelt csapatok előnye még, hogy hazai pályán játszhatnak, bár - ahogyan említettük -, olyan kevés néző látogat ki ilyenkor a meccsekre, hogy nem is számít, ki játszik hazai pályán. A szerdai (június 8.) három találkozón két egyetemi csapat játszik első osztályú klubokkal. Itt szó szerint kell érteni a dolgokat, ugyanis az egyetemen tanuló diákokból kerül ki az adott keret.
Sony, Honda és a többiek
A Sony Sendai esete különböző, hiszen ők a Japan Football League-ben (JFL) szerepelnek (amatőr liga). Ez korábban a harmadik vonalnak felelt meg, de miután új szabályozás történt (három profi osztályt hozták létre), gyakorlatilag ez lett a negyedosztály. Sohasem akartak a profik között szerepelni, de meglett volna az esélyük. A klubot a Sony gyárában dolgozó munkások alapították a '60-as évek végén, így lett a Mijagi prefektúrában található Sendai városának labdarúgócsapata.
Nincsen rivalizálás: Hiába, hogy a Sony munkásai alapítottak először labdarúgó klubot a városban, mégsem övék lett az első profi csapat. Ugyan a Brummell Sendai alakult később (1988), de a törekvéseik jóval komolyabbak voltak, így az ezredforduló után már első osztályú csapattal rendelkeztek, immáron Vegalta Sendai néven. Miközben a Sony Sendai megrekedt az amatőr szintén - hiába lett volna meg az anyagi háttér a profi léthez -, addig a Vegalta lett a Mijagi prefektúra legnépszerűbb csapata.
A Sony Sendai így a JFL-ben szerepel, nem is fognak feljebb jutni, hiszen nem akarnak profikká válni. A Császár Kupában viszont több alkalommal is okoztak kellemetlen perceket a magasabban rangsorolt ellenfeleknek. A JFL legjobb csapata a Honda, amely a Császár Kupában is többször eljutott a negyeddöntőig, egyértelműen alkalmasak lennének a profi létre (valószínűleg első vagy második vonalban szerepelnének), de mégis maradtak az amatőr szinten.
Van esély!
Hiába, hogy egyetemistákról vagy amatőr klubokról beszélünk, rendszerint történnek meglepetések a Császár Kupa második fordulójában. Ha nem is minden esetben jutnak tovább a "kicsik", de mondjuk egy rendes játékidő döntetlennel hosszabbításra kényszerítik a "nagyokat". Mi pontosan ezért bízunk abban, hogy a Sony Sendai meglepetést okozhat (az amúgy túlterhelt Yokohama ellen), illetve a Toin sem adja könnyen magát a Sapporo otthonában.
Hozzászólások 1
sunik29
Gratula a tippekért ! Néztem a szorzókat nagyon jó időben lépetek, mert sokat esett utánna . Profi .