A US Open után, az erdélyi torna csak a második kemény pályás esemény, amelyen Bondár Anna részt vesz. Egy selejtezőből érkező ellenfél legyőzésével nyolcaddöntőssé vált és azzal a Gabriela Ruséval csap össze, aki két évvel ezelőtt egy svájci salakos tornán legyőzte őt.
1.52
Mint ahogyan megszokhattuk az utóbbi években, a huszonhat éves magyar játékos (WTA 116.) idén is a szemcsés borításon volt eredményesebb. Az amerikai Grand Slamet követően visszaváltott salakra és alacsonyabb rangú eseményeken indult, melyek közül egyet meg is nyert Montreuxban. Egy héttel ezelőtt Rouenban a kolozsvárihoz hasonló kemény játékfelületen próbálkozott, de már az első meccsét elveszítette. Megjegyzem, idén csak öt megnyert meccse van összesen a kemény borításokon. Az e heti tornát a világranglista 328. helyen álló Anastasiya Soboleva ellen kezdte és több mint két óra játékidő után, szetthátrányból fordított. A következő fordulóban, a bukmékerek oddsai szerint, már nem ő indul esélyesebben, a huszonöt éves román ellenfele ugyanis közel négyszer több kemény pályás meccset nyert nála 2023-ban és az első fordulóban a második kiemeltet búcsúztatta.
Ruse a páros társa ellen kezdett egyéniben
Nem a legjobb évén halad át a mosolygós hazai játékos (WTA 188.) és csak a múlt héten tudott idén először főtáblás meccsgyőzelmeket összekötni és ezeket is egy kemény pályás ITF-tornán Portugáliában, amelynek az elődöntőibe jutott. Nem szabad azonban megfeledkezni, hogy két évvel ezelőtt WTA bajnoki címet nyert Hamburgban salakon és ugyanabban az évben győzte le Svájcban Annát is döntő játszmában. Bár nem tündökölt 2023-ban, az év végére nagy bravúrt produkált Kolozsváron az az ígéretes Alycia Parks ellen, akivel együtt a páros versenyszánban is indult. Hullámzott teljesítménye és a második felvonásban csak egy gémet nyert, azonban több, mint két óra játékidő után megszerezte a továbbjutást. Anna egy teljesen más típusú játékos, aki a hosszabb labdameneteket kényszerítheti, ami a Ruse folytonosságát tesztelheti, azonban az be kell látni, hogy Bondárnak emelnie kell eddig mutatott formáján.
Részletek Rusénak a Parks elleni bravúrjából
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 18. 7:13 UTC.