Pár éve ez a párosítás még az első osztályban játszódott le, azóta viszont változott a helyzet, amire úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy az Elche tud hamarabb reagálni, míg a Levante megrekedhet a második vonalban.

márc 24. 18:30 Közvetítés: Unibet

Levante: Paco López nincs, csak szenvedés van

A LaLigából való kieséssel befejeződött a Paco López-korszak a Levanténál, ami egy szép időszak volt. A csapat több meglepő sikert is elért, de sosem tudtak a bátor taktikájukkal megragadni az élmezőnyben. A második vonalba López már nem követte a csapatot, mivel az első évben nem sikerült kiharcolni a feljutást, így akár gyötrelmes évek is várhatnak a klubra, akik újfent megrekedhetnek a második vonalban. 

Ha a statisztikákra hagyatkozunk, akkor a Levante középcsapat, ez pedig hízelgő számukra. Az xG-mutatók alapján pedig még kevesebb ponttal kéne rendelkezniük, sokszor szerencséjük volt, hogy elkerültek egy-egy vereséget. A López-éra alatt megszokott rövidebb passzos játékot erőltetik, de pontatlanok, sok helyzetet szórakoznak el. A Levante teljesen megérdemelten van ott, ahol. 

Elche: Nem túl gyakori eset

Mire utal a bekezdés címe? Arra, hogy eléggé ritka, amikor egy csapat teljesen utolsóként esik ki az első osztályból, de az edzővel elégedett mindenki, megtartják a második vonalas szezonra is. Sebastián Beccacecével ez történt, ugyanis hiába esett ki 2022/23-ban az Elchével az első osztályból, vezetőség lehetőséget adott neki a bizonyításra, most pedig egyelőre második a klub, így a feljutás is elérhető közelségben. 

Az Elche jól játszik, rövid és pontos passzok, mondhatni hiba nélkül, birtokolják a labdát és kontrollálják a mérkőzést. Defenzív játékban sincsenek zavarban, passzsávokat zárják, okosan és időben szabálytalankodnak. A védekezés tehát rendben, de amin lehetne javítani, az a támadójáték. Sok helyzetet hagynak ki, ennek az Elchének simán kéne vezetnie a másodosztályt, elég csak az xG-mutatókra tekintenki. 

Levante - Elche tipp

Adott egy csapat, amely törekszik a mérkőzés irányítására, jól védekezik, gólokat szereznek ugyan, de a hatékonyságuk nem az igazi. A másik oldalon egy kevésbé jól játszó, de még így is szerencsés csapat, mi sülhet ki ebből? Mi látunk értéket az Elche idegenbeli sikerében, már önmagában a DNB is eléggé jó oddsot kínál, bátrabbak pedig próbálkozhatnak a szimpla vendéggyőzelemmel (Elche nyer: 2.95).

  • Levante - Elche tipp

    Elche DNB-vel
    Unibet
    2.02

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Elche játékosai (Fotó: Sonia Arcos/shutterstock.com)