Érdekes a helyzet, minden elénk tárul, még a legapróbb részlet is a magyar játékos életéből, mióta a Liverpool játékosa. Volt egy kisebb sérülése Szoboszlainak, ezért nem vetették be a felkészülés során folyamatosan, de most a Darmstadt ellen újra pályán lehet a középpályás. Sokak szerint a legjobb igazolása Kloppnak, miközben fanyalgók is vannak. Vágjunk bele!

Szoboszlai sérülése és nehéz kezdete

Ahogy egyre többet van meccsben, leküzdve a bokasérülését, egyre bátrabb Szoboszlai Dominik. Például a Bayern München elleni találkozón a hetedik percben simán rátette távolról és a 20 méteres próbálkozást jól védte Konrad Laimer. Emellett a löket mellett voltak veszélyes beadásai és fontos megmozdulásai védekezés terén, de végül lecserélték. Ez nem teljesítményalapú csere, ezt nem győztünk hangsúlyozni például a Greuther Fürth elleni találkozó előtt sem. Szimplán gyakorlás és tesztelés fázisa zajlik jelenleg.

Az edző egészen elképesztő, egyszerűen csak nyerni szeretne, és ezt imádom benne. Nagyon rendes fickó, kiváló személyisége van, és hihetetlen energiával áll a pálya szélén. Néha olyan, mintha be szeretne állni focizni. Sokszor úgy érzem, hogy fel fog szaladni a pályára, és leszerel valakit.

mondta Szoboszlai Dominik jelenlegi edzőjéről, Jürgen Kloppról.

 Jutott a magyar játékosnak bőven idő, bőven lehetőség különböző taktikai variációkban a Liverpool - Bayern München mérkőzésen, szerintem élt is vele, amennyire volt lehetősége. Az itt a legnagyobb gond, hogy a teljes magyar sajtó valamiféle csodát vár, és ezt akarja átadni a szurkolóknak, hogy megjött Dominik, ő a következő Steven Gerrard és klublegenda lesz. Ez nem így, komoly taktikai átalakulásban van a csapat, és ezek felkészülési meccsek.

Labdarúgó Eb-selejtező - Magyarország-Litvánia 011
Szoboszlai Dominik melegít a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Talán a kezdőbe küzdi magát Szoboszlai

Azt hiszem mindenki arra vár, magyar sajtótól és politikától kezdve, egészen a magyar szurkolókig, hogy Szoboszlai bejátssza magát a kezdő, és stabil játékosa lesz a Liverpoolnak. Ez nem kötődik a rekordösszegű átigazolási összeghez Szoboszlai és a Liverpool kapcsán, ez teljesítménytől függ. Ha úgy véli majd Jürgen Klopp, hogy a leghatékonyabb rendszerben kell a magyar játékos, kezdő lesz. Semmi köze az eurómilliókhoz, és ez igaz minden játékosára.

De azt gondolom, hogy egyre több meccs, egyre több rutin sokat jelent majd Dominiknak. Már látszott a Bayern München ellen is, hogy az egyik legveszélyesebb játékos, voltak lövései, veszélyes beadásai, jó passzai, egyértelműen bizonyított. Nem neked vagy nekem, hanem Jürgen Kloppnak, és ez a legfontosabb. Én azt gondolom jelenleg, hogy alapember lesz majd a szezonbeli Liverpoolban, köszönhetően a passzainak, védő munkájának és a távoli lövéseinek.

Élő közvetítés

A Liverpool - Darmstadt mérkőzést az Unibeten élőben követheted, ha az egyenleged nem nulla és nyilván élőben is fogadhatsz a mérkőzésre.

A mérkőzést élőben követheted a Liverpool TV online felületén is. A regisztráció ingyenes és 30 napig kipróbálhatod ingyen, ha idejében lemondod a feliratkozásod, ezt bemutattuk már az LFCTV útmutató cikkünkben és ott megtalálod az ingyenes próbaidőszak promó kódját is.

Liverpool - Darmstadt fogadási ötletek

Őszinte leszek, ilyen meccsekre nem fogadj nagy összegben, maximum menj el az over és under fogadások világa felé, és arra tegyél pénzt. Egyik csapatot sem érdekli a végeredmény, egyik játékost sem érdekli hogy gólt szerez vagy sem. Sémákat, felállásokat próbálgatnak, ez tényleg felkészülés, de egyetlen dolog sínyli meg, a védelem. Ezért aztán a Liverpool esetében mindig overesen zárulnak ezek a meccsek.

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 4. 12:13 UTC.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Szoboszlai Dominik a magyar labdarúgó-válogatott edzésén a másnapi, Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt. Fotó: MTI/Mónus Márton