Az NBA folytatódik, rögtön egy olyan párosítással, ahol két bajnoki címre is esélyes csapat méri össze erejét. Hol állnak a felkészülésben közvetlenül a kényszerszünet után?

Tényleg esélyesek lennének?

A tavalyi szabadügynök piac meglepő fordulatai után, sokan rögtön bajnoki címek jósoltak a Clippers csapatának, hiszen megszerezték a Kawhi Leonard - Paul George párost. A csapatnál olyan emberek tevékenykednek a háttérben, mint Jerry West (aki tevékenyen részt vett a Golden State Warriors korszakos csapatának felépítésében). Azt gondolhattuk, minden rendben van. Szinte tökéletes csapatot hoztak létre, ahol minden ellenfélre van egy markáns válaszuk, de akkor mi lehet a gond?

Kawhi Leonard finoman fogalmazva sem egy könnyen kezelhető játékos, már idén is megkapta, hogy sok a load management (gyakorlatilag Kawhi Leonard vezette be a köztudatba a fogalmat, back-to-back meccsek második estéjét rendre kiüli, hogy maximalizálni tudja teljesítményét a következő találkozókra), ráadásul a floridai folytatásra is a csapatától külön érkezett. Összességében ezekkel akkora gond nem lenne, ha a Clippers simán venné az akadályokat, de egyelőre nincs így.

Jól mutatja a belső problémákat az is, hogy a csapat egyik fontos játékosa, Lou Williams a karantén ideje alatt elment egy sztriptízbárba szórakozni, ami óriási felelőtlenség, hiszen elmondása alapján "vacsorázni" ment, ugyanakkor a karantén szabályait nem vette figyelembe. Emiatt a Clippers 10 napra elveszítette egyik legfontosabb (és ponterős) játékosát, aki a cserepadról pályára lépve nagy hatással van a találkozókra. 

Gondban a Lakers

A Lakers kiváló alapszakaszon van túl, de ez gyakorlatilag semmit sem ért, hiszen nem lesz hazai pálya előnye a rájátszásban, amiért eddig küzdöttek, az semmisé vált. Az viszont biztos, hogy a kétkedőkre alaposan rácáfolt a csapat, bajnokság egyik legnagyobb esélyesei, de ebbe belerondíthat két dolog: Rajon Rondo sérülése és Avery Bradley döntése, amikkel alaposan meggyengült a periméterük. 

Rondo már messze nincs olyan formában, mint a Bostonnál töltött évei alatt, ugyanakkor hasznos tagja a keretnek, egy-egy párharcban képes kiemelkedőt nyújtani, elsősorban védekezés terén. Bradley defenzív játékának hiánya szintén óriási veszteség, mert az eddigi pár mérkőzés tapasztalata alapján, pont a periméteren történő védekezés vált kulcsfontosságúvá. A Lakers valószínűleg "pihenésre" használja majd a hátralévő nyolc alapszakasz mérkőzést. 

Lebron James irányíthat, nem lesz egyszerű dolga, minden bizonnyal nem fog 36+ percet tölteni a parketten, ahogyan Anthony Davis sem, óvni kell őket, hátha Rondo időben visszatérhet. J.R. Smith és Dion Waiters érkezett ugyan a csapathoz, de erősen kérdéses, milyen formában lesznek. Ismerjük őket, nem a fegyelmezettségükről voltak híresek, ráadásul rossz hatással lehetnek a kialakult kiváló csapatkohézióra is. 

Hiába a két sztárcsapat, mindkettőnek vannak gondjai, talán a Lakers van jelenleg kicsit előrébb, ugyanakkor semmi sem indokolja az ilyen jellegű különbséget az oddsok között (Lakers: 1.55  és Clippers: 2.60). Egyelőre érdemes várni, játékos pontokkal lehet operálni, ott is az undert preferálni (Leonard, James vagy George esetében, Caruso játszhat nagyot), de egyelőre még eléggé kezdetleges a fogadási kínálat. 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Forrás: Sportfogadas.org/ Freepik.com