Molde vs Leverkusen Európa Liga mérkőzés (2269413979) Fotó:e-crow/Shutterstock

Molde - Leverkusen: Két támadó csapat összecsapásán gólokat várok

Foci tippek Európa Liga Bayer 04 Leverkusen Molde FK

Az első körös meccsek után már az Európa Liga H-csoportjában tisztázódnak az erőviszonyok, miután a Molde kikapott a Qarabagtól (0-1), míg a Leverkusen nagyon simán gyűrte le otthon a svéd Häckent (4-0). Az embernek olyan érzése van, hogy innen a németek simán tovább fognak lépni, míg a másik három csapat fog küzdeni a második Európa Ligát érő továbbjutó helyért, illetve a harmadik Konferencia Ligába átcsúszó pozícióért. Ettől függetlenül azért Norvégiában senkinek sem lesz könnyű nyernie, még talán a Leverkusennek sem.

2023 okt 5. 21:00

Meglepően jól melegített a Molde az összecsapásra

A hétvégi győzelmével megfogta az utolsó lehetőségét a bajnokságban a Molde, miután sima 4-0-s győzelmet aratott az akkori listavezető Viking Stavanger felett. Borzasztóan kemény azonban a kék-fehérek sorsolása, így a Leverkusen után három nappal az új listavezetőt is meg kell verniük, azaz a Bodø/Glimtet. Nem kellene ennyire előrerohannunk, azonban nem lehetünk benne biztosak, hogy Erling Moe mester nem fog valamelyik találkozón kicsit rotálni. Nagy kérdés, hogy melyik a fontosabb: mindenáron megpróbálni pontot szerezni a toronymagas esélyes Leverkusen ellen, vagy inkább menteni a menthetőt a bajnokságban a listavezető ellen.

Aker-Stadion-Molde-002
A helyszín: az Aker Stadion.
Fotó: Wiggo Hovde/Wikipédia

További probléma lehet a Molde oldalán, hogy a védelem eléggé rotálódott magától is sérülések miatt. Martin Linnes már idén nem bevethető és mellette Bjørnbak és Hagelskjær is csak október végén léphet újra pályára. Ennek következtében a hátsó alakzat várhatóan elégg ad-hoc lesz és ez esélyt nyújhat a Leverkusennek a gólok szerzésére. Ez a csapat egész évben nem volt hátul stabil, így nagy meglepetés lenne, ha a retesz most zárna majd tökéletesen.

Tarol az idényben eddig az Leverkusen

Akár a Bayern Münich legfőbb kihívója is lehet idén a Bayer Leverkusen. A Xabi Alonso vezette együttes vezeti mind a Bundesliga, mind az Európa Liga csoportját. Futószalagon szállítják a gólokat a gyógszergyáriak és ez bizony nem néz ki jól a Moldénak a jelenlegi állapotában. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon mennyire veszi komolyan ezt a sorozatot a Bayer. Nos, az első fordulóban 4-0-val küldte haza a svéd bajnokot, így nem is vagyunk meglepődve, hogy a norvég bajnok otthonában is nagy esélyesnek fognak számítani a németek (1.44).

Edmond Tapsoba - Bayer Leverkusen 005
Edmond Tapsoba (Fotó: Vitalii Vitleo/Shutterstock.com)

Egyelőre Victor Boniface a leggólerősebb játékosa a Leverkusennek, így nem is vagyunk meglepve, hogy a gólszerzésére kínált odds csak 1.66. Ez 2.00 felett jó lenne, miután a nigériai korábban a Bodø/Gimtben bontogatta a szárnyait Európában, így jól ismeri a csütörtöki ellenfelet is. A rá kínált alacsony odds viszont eltántorít, így inkább másfele keresnék szorzót.

Alapvetően mindkettő csapat jó formának örvend elől. A Leverkusen egyedül a Bayern ellen bukott pontokat a bajnokságban, de ott is 2-2-vel fejeződött be a két csapat küzdelme. Számos csapatot kitömött már idén Xabi Alonso együttese, így várom tőlük az attraktív támadójátékot. Kell is ez, mivel nyomás alatt megtörhet a Molde hiányos védelme. Annak a Moldénak, amely jelenleg orrnehéz. Míg elől tele van opicóval Erling Moe mester, addig hátra a maradék épségben lévő játékosát fogja betenni. Ez pedig szintén gólokat jelenthet. Ennek megfelelően elég alacsonyan vannak meghúzva a határok, azonban egy ázsiai handicap 3.0 over (1.65) elég biztonságos lehet még így is.

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 3. 14:4 UTC.

  • Molde - Bayer Leverkusen tipp

    gólok száma 3.0 felett
    Bet365
    1.65

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó:e-crow/Shutterstock



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Európa Liga 2023/24

SPF Előzetes hozzászólt
2024 máj 2. 09:30
Marseille - Atalanta tipp: Melyik fél használja ki a Liverpool bukását?

Egyik csapat sem hitte volna, hogy EL-finálé közelébe kerül, innen már csalódás lesz a bukás. Olvasd tovább

SPF Infó hozzászólt
2024 máj 2. 07:28
Roma - Bayer Leverkusen (csütörtök, május 2, 21:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

A hazai csapat vezet a félidőben  4.25

Paulo Dybala, Álex Grimaldo és Florian Wirtz több mint 0,5 lövés a kapura  4.75

Victor Boniface szerzi az első gólt  6.75

A Bayer Leverkusen nyer, a Bayer Leverkusen szerzi a legtöbb szögletet és a Roma a legtöbb lapot  9.25

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
SPF Infó hozzászólt
2024 máj 2. 07:24
Marseille - Atalanta (csütörtök, május 2, 21:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Pierre-Emerick Aubameyang, Teun Koopmeiners, Ismaïla Sarr és Gianluca Scamacca több mint 0,5 lövés kapura  8.50

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón

Még több Foci