A keleti főcsoportdöntőben a Miami Heat és a Boston Celtics mérheti össze erejét, első mérkőzésen hazai siker született, így 1-0-ra vezet a párharcban a Miami Heat. A következő hazai meccsük kulcsfontosságú, vajon képesek 2-0-s előnnyel Bostonba vonulni? 

2022 máj 20. 02:30 Közvetítés: Unibet
Tipp: 3. negyed: Miami Heat nyer
Unibet
1.74
Tipp: Boston Celtics 101,5 pont alatt
Bet365
1.86

Tunyulás, lazulgatás, napi lopi

A Boston Celtics hét mérkőzésre kényszerült a Milwaukee Bucks ellen, de végül továbbjutottak. A Miami Heat kicsit ellazsálta a Philadelphia 76ers elleni párharcot, hiszen nyerhettek volna 4-0-ra is, ha 2-0 után nem engedik el magukat. Azt hitték, hogy zsebben a továbbjutás, rögtön 2-2-re módosult az állás, kezdhettek mindent elölről. A Boston ellenében is úgy mentek fel a parkettra, hogy biztos fáradt a Celtics, amúgy sem ligaelit dobók, megoldják a meccset. 

Aztán jött az első pofon, hiszen az első két negyedben közel 60%-os hatékonysággal dobott a Celtics, gyakorlatilag mindent beesett, így 62 ponttal álltak. Ebben a rájátszásban mindössze egyszer fordult elő, hogy minimum 60 pontot kaptak az első félidőben, utána veszítettek is. Erik Spoelstra mester tudta, hogy mennyire fontos az első meccs a párharcban, félidőben alapos fejmosást tartott. 

Spoelstra, félidő és a harmadik negyed: A Miami Heat kétszeres bajnok edzője tapasztaltnak számít, hiszen 2008 óta irányítja a csapatot. Kis túlzással, de egész életében a franchise-nál dolgozott (1997 óta), így pontosan tudja, hogyan kell reagálni nehéz helyzetekben. Jó stratéga, félidei szüneteket rendszerint arra használja, hogy átgondolja az aktuális taktikát, változtasson, ha szükséges. Az idei rájátszásban ennek hatására a Miami Heat mérlege a szünetet követő 3. negyedekben: 11 győzelem és 1 vereség. Pontkülönbség? +93 pont. Közel 100 ponttal nyerte meg a 3. negyedek, ez átlagban 7,75 pontos differencia. Az sem mellékes, hogy összességében az eddigi meccseit 115 pontos különbséggel nyerte a Miami, így elmondható, hogy a pontkülönbség 80%-át a harmadik negyedben építette fel. 

A Miami Heat keménylegénye, PJ Tucker megsérült a mérkőzés első 24 percében, félidőben fáradtan és fájdalomtól eltorzulva ment be az öltözőbe. Erik Spoelstra ránézett, még meg sem szólalt, amikor PJ Tucker megszólalt: "Még csak ne is gondolj rá, játszom!" A szívós védő ezzel megadta az alaphangot, tudták, hogy küzdeni kell, Spoelstra pedig egy teljesen új védekezést vázolt fel a játékosok számára. 

A passzsávokat jól olvasta a Heat védekezése, elvették Tatum elől a teret, akiket így hibákba hajszoltak (hat labdát adott el az ominózus időszakban). A Boston egyetlen negyed alatt leolvadt (39-14-re kaptak ki), felpörgött a Miami játéka, folyamatos leindításokkal demoralizálták az ellenfelet. Spoelstra nem először húzott váratlant a harmadik negyedre, de a rivális edzők még mindig nem készültek belőle rendesen. 

Ennél több kell!

Hiába, hogy Al Horford és Marcus Smart nem léphetett pályára, ettől több kellett volna a Bostontól, főleg az összeomlás idején. Jól látható, hogy a két játékos nélkül megvannak a korlátai a csapatnak, ami azért is veszélyes, mert kérdéses, hogy mikor térhet vissza Horford és Smart. Utóbbi esetében már van remény a második meccsen is, de előbbinél még lehet várni kell a bostoni találkozókra. 

Horford azért is lenne fontos, mert a Milwaukee elleni párharcban kiválóan fárasztotta a Görög Szörnyet, okosan és jól védekezik, vele jóval hatékonyabb lehet a palánk körüli defense is. Egyelőre azonban Udoka mesternek be kell érnie a jelenlegi kerettel. Ha a Miami hozza azt a második meccsen, mint amit a harmadik negyedben láttunk az első találkozón, akkor a Bostonra szenvedős 48 perc vár. 

Ebben az esetben az is kétséges, hogy elérik-e a 100 pontot (az utolsó két negyed alapján nem valószínű, hiszen 45 pontot dobtak). A másik érdekes opció, hogy megint "megnyomja" a harmadik negyedet a Miami, így megnyerik azt a játékrészt. Erre az előzmények fényében is eléggé szép szorzón fogadhatunk (1.74), mint ahogyan a Boston kevés pontjára is. 

  • Miami Heat - Boston Celtics tippek

    3. negyed: Miami Heat nyer
    Unibet
    1.74
  • Boston Celtics 101,5 pont alatt
    Bet365
    1.86

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés