Hogy kerül az Olympique Lyon az elődöntőbe? Mennyi esélyük lehet a Bayern München ellen?

2020 aug 19. 21:00

Nem hiszem el, hogy Rudi Garcia elődöntős!

Az a csodával határos, amit az Olympique Lyon művel a Bajnokok Ligájában. Rudi Garcia az elmúlt években a Marseille edzője volt, ahol komoly projektet raktak össze. Már az is meglepetés volt, mikor a klub EL-döntőt játszhatott, mindezt úgy, hogy Rudi Garcia gyenge teljesítményt nyújtott edzőként (csak a keret volt erős). A Lyonnál egy olyan csapatot vett át, ahol két fontos játékos sérült miatt hónapokra kidőlt, de az eredmények így is jöttek. A kényszerszünet jót tett nekik, de amit azóta látunk, az hihetetlen. 

Két francia csapat van ott az elődöntőben, de a Lyon a meglepetés. Kiejtették a Juventust, utána egy meccsen felülmúlták Guardiola csapatát is. Na jó, de mi a sikerük titka? Hogyan tudtak kiejteni két ilyen csapatot? A fegyelmezettség volt az egyik kulcs, hiszen a zónavédekezésben mindenki tudta a pontos helyét. Papíron ez egy 3-5-2 volt Garciától, de gyakorlatban 5-3-2-re módosult, szűk tömörüléssel a középpályán. Az volt az egyik kulcs, hogy a szélső Cornet szépen visszahúzódott a védelembe. 

Maxwel Cornet (Fotó: Romain Biard / Shutterstock.com)

A Bayern München ellen is Cornet lehet a megoldás kulcsa. Benjamin Pavard felépült a bajoroknál, valószínűleg ő kezdhet, Kimmich így középre húzódhat Thiago mellé. Az is benne van a pakliban, hogy Kimmich kezd, Cornet sebessége ellen azonban az sem megoldás. Ahogyan a bajorok jobboldala, úgy a Lyon baloldala a sebezhető. Kizárt dolog, hogy Dubois sebességben felvegye a verseny a Davies - Perisic duóval, gyakorlatilag a Lyon féloldalú lesz (egyik oldalon támadhatnak, másikon viszont védekezni kell).

A bajorok szemszögéből a másik probléma, hogy a Lyon tökéletesen kikapcsolta a City mélységi irányítóját, Rodrit. Ha ez megtörténik a bajoroknál, akkor Thiago (vagy Goreztka) nélkül nehezen fog működni a támadásépítés. A középen tömörülő és visszahúzódó védelem ráadásul alkalmas Thomas Müller limitálására is, aki a jelenleg München legfontosabb játékosa. 

A Lyon részéről azonban ott egy komoly, aggodalomra okot adó felismerés: Manchester City rengeteg helyzetet elhibázott ellenük, bajorok csatársora ennél jóval jobb állapotban van, ennyi helyzetben minimum elérnek majd 2-3 gólt, ha nem többet. A franciák a gyors kontráikban bízhatnak, mi pedig egyszerű tippel készültünk erre a meccsre: gólt szereznek a franciák. Nem lehet ezzel a világot megváltani, de valószínűleg lesz 4-5 helyzete a franciáknak, amiből képesek majd egy gólt összehozni. 

  • Lyon - Bayern München tipp

    Lyon gólt szerez
    Unibet
    1.61

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Rudi Garcia és Fernando Marcal (Fotó: Romain Biard / Shutterstock.com)