Mit várok a Bulls - Heat összecsapástól? Azt, hogy visszamegyünk 25-30 évet az időben, kőkemény védekezés, taktikai csata lesz, fizikális játék, igazi küzdelem. 

2021 nov 28. 02:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: 213,5 pont alatt
Unibet
1.84

Megelégednénk kevés ponttal is

A Chicago Bullsról a héten készítettünk egy mélyebb anyagot, amiben kifejtettük, hogyan változott a csapat védekezése, miként fejlődött a Bulls az elmúlt években. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a Miami Heat csapatát fogadják. Győzelemmel hangoltak a mérkőzésre, Orlandót verték magabiztosan. Patrick Williams továbbra is sérüléssel bajlódik a csapatból, de összességében az kezdő rendelkezésükre áll, viszont feszített tempóban játszották a mérkőzéseket az elmúlt napokban. 

A Miami Heat egy évvel ezelőtt még döntőt játszott az NBA-ben, akkor beszéltünk bővebben Erik Spoelstra védekezési megoldásairól. A keret a tavalyi szezonban fásult volt, több játékossal hosszabbítottak szerződést, voltak, akik a hosszú rájátszás "tett tönkre", szóval egy időre el kellett búcsúzni a 2020-as Heattől. Ebben az évben azonban visszatért az a Heat, akit vártunk. 

Védekezés tekintetében a liga legjobbjai közé tartoznak, Keleti főcsoportban harmadik helyen állnak, így egy igazi rangadóra van kilátás. Markieff Morris továbbra sem bevethető a Miaminál, de a csapat két nappal többet pihenhetett, mint a Bulls. A Chicago back-to-back lesz, idén eddig három ilyen mérkőzésük volt. Ebből kettet nyertek, egy vereség, viszont az észrevehető volt, hogy támadóoldalon ilyenkor nem pörögtek úgy, még inkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt.

A Miami igyekszik idegenben is feszesebbre venni a védekezést, így kevés pontot várok a találkozón. A Caruso-Ball fémjelezte perimétervédekezés nem feltétlenül fog ízleni a Miaminak sem, ráadásul két olyan csapatról beszélünk, akik kevés dobást engednek az ellenfeleknek. Ebből kiindulva már nem lenne meglepő, ha kevés pont esne a találkozón. 

  • Chicago Bulls - Miami Heat tipp

    213,5 pont alatt
    Unibet
    1.84

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org