WTA Budapest általános kép

WTA Budapest: Nívós mezőny érkezik Magyarországra

SPF Team 2023 júl 15. 22:49 Szólj hozzá!

Tenisz Camila Giorgi Shuai Zhang Yulia Putintseva Bernarda Pera

Az elmúlt években már hozzászokhattunk, hogy a wimbledoni torna zárultával nem áll meg a teniszélet, csak kicsit belassul pár hétre, mielőtt elindul US Open Series. Ebben a pár hétben is azonban kell játszani valahol és ebbe a lyukban van már évek óta a budapesti torna. A salak az idei szezonban elég jó neveket vonzott, így érdemes átnézni a főtáblát a hétfői nyitónap előtt.

Bernarda Pera uralja a felső ágat

A világranglista 27. Bernarda Pera lesz a torna első kiemeltje, aki egyben a címvédő is. Tavaly fantasztikus júliust produkált, miután szettveszteség nélkül abszolválta a budapesti és a hamburgi tornát is, majd a concordi döntő jelentette a végét a 16 meccses győzelmi sorozatának. Mindez azt is jelenti, hogy rengeteg védendő pontja is van és egy esetleges korai kieséssel sokat eshet a világranglistán a US Openre. A sorsolása sem egyszerű, miután az első körben az orosz Shnaider, majd utána Martincova vagy Saville következhet.  Egyáltalán nem tűnik könnyűnek ez a sorsolás egy budapesti főtáblához mérten, ráadásul az amerikai három meccses vereség sorozatnak próbál véget veni a hét elején. Tegyük hozzá, hogy salakon idén se ment neki rosszul, miután a Garroson is a  legjobb 16 közé tudott jutni.

A felső ág második legnagyobb kiemelésével Camila Giorgi bír, akinek jelenléte kissé meglepő. Nem csak azért, mert az előző években nem volt itt, hanem azért is, mert ezzel egyidőben zajlik a palermói salakos torna is. Az olasz azonban nem hazájában kívánt szerepelni, így itt majd az első körben az ausztrál Storm Hunterrel játszik. Szintén nem egyszerű kezdés, azonban a felső ágon belül a további pályája egyszerűbbnek tűnik, mint a fent elemzett Perának. Ők ketten legkorábban az elődöntőben (szombaton) találkozhatnak.

Biztos lesz magyar a második körben

A kedvező sorsolásnak köszönhetően biztosan biztathatunk majd legalább egy magyar lányt a hét közepén is, miután az egyaránt gyenge formában lévő Bondár Anna és Babos Tímea egymás ellen fog játszani. Anna szintén sok pontot véd itt, miután tavaly az elődöntőben esett ki, így élnie kellene a kedvező sorsolással. Az idei éve viszont nem sikerült túl jól, így ki is esett a top 100-ból és egy esetleges korai kieséssel tovább sodródhat lefelé. Róma óta nem nyert mérkőzést és ez egy öt meccses vereség sorozatot jelent számára. Tegyük gyorsan hozzá, hogy jó régen nem találkozott már olyan alacsony ranglistás hellyel rendelkező játékossal, mint amilyen jelenleg Babos.

Bondár Anna 004
Bondár Anna (Fotó: Marco Iacobucci Epp/Shutterstock.com)

Babos jelenleg a világranglista 196. helyén áll, azonban ez is elegendő volt az indulásához. Manapság főleg ITF tornákon mozog Timi, miután ebben az évben WTA szinten csak Rabatban főtáblázott. Az előző években is indult itt Budapesten, azonban a teljesítménye minduntalan siralmas volt, mióta esett a világranglistán. 2021-ben 0-6, 0-2 után inkább feladta, míg tavaly Baindl ellen sem tudott szoros szettet kialakítani (3-6, 4-6). Nehéz megmondani, hogy mire lehet tőle számítani, azonban meglepő lenne tőle egy menetelés itt. A mérkőzés győztese majd a Sramkova - Avanesyan találkozó nyertesével játszik szerdán vagy csütörtökön.

Grand Slam bajnok is van a tábla alsó felében

A tábla alsó fele sem szerénykedik rossz nevekben szerencsére. Shuai Zhang lesz a torna második kiemeltje, aki elismerően csettinthetett a sorsolás után, miután a szabadkártyás Tóth Amarissa ellen kezd. Zhang korábban mind az Australian Opent, mind a US Open behúzta párosban, így aki kíváncsi egy Grand Slam győztesre, akkor az az ő meccsét válassza ki. Ere jó esélye lesz a hét második felében is, miután a sorsolása kifejezetten könnyűnek tűnik, mivel a második körben a Szabanin - Baindl meccs győztesével játszik majd.

Putintseva_budapest
Yulia Putintseva a budapest WTA tornán. Forrás: gavrilo14

Amennyire egyszerűnek tűnik az alsó ág alsó fele, annyira lehet káosz a felső felében. Kifejezetten jó salakos játékosok vannak itt, akik közül érdemes kiemelni Yulia Putintsevát, aki a 2021-es győztes és tavaly is elindult itt. A kis pattogós kazah (orosz) rendre jól szerepel itt, így ebben az évben sem várok tőle mást. Fekszik neki ez a hőségben való játék salakon, így az első körben a selejtezős ellenfél nem lehet probléma. Papíron a második körben sem kellene megszenvednie, ahol majd az amerikai Claire Liu vagy egy újabb kvalis ellenfél jöhet. Liu kifejezetten gyenge salakos játékos, így a kazahtól a harmadik kör minimum elvárás. Ott érkezhet majd esetleg Tamara Korpatsch vagy AK Schmiedlova, ami már azért nehezebb diónak tűnik, ha formában vannak.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: WTA Budapest, Palermo

Latzka hozzászólt
2023 júl 23. 16:33
Stollár párosban megnyerte a tornát, hogy valami jót is írjunk erről a versenyről :ok:
Karola hozzászólt
2023 júl 21. 09:07
bet365 - Fogadás fokozó - WTA Budapest (péntek, július 21.):

Fanny Stollar vs. Kateryna Baindl

1+ ász a mérkőzésen Kateryna Baindl számára
Kateryna Baindl nyeri a mérkőzést
Kateryna Baindl - Felett 5.5 break a mérkőzésen

3.20 -> 3.50

Fanny Stollar vs. Kateryna Baindl

3+ ász a mérkőzésen Fanny Stollar számára
Fanny Stollar nyeri a mérkőzést
Felett 20.5 break a mérkőzésen

7.50 -> 8.50

Fogadj te is magasabb szorzókon: bet365 Regisztráció
SPF Ajánlatok hozzászólt
2023 júl 21. 07:20
WTA Budapest: Közel hármas oddsot ér Stollár Fanny negyeddöntős bravúrja

Miután előző fordulós bravúrja több mint négyszeresét hozhatta tétünknek, a magyar szőkeség nem esélytelen az utolsó nyolc között sem. Olvasd tovább!

Még több Tenisz