A belga játékos remek focista, de mégis meglépheti, hogy 30 éves kora előtt elmegy levezetni a pénzesővel járó Szaúd-Arábia csodás bajnokságába. Egy újabb átigazolási történet, melyet az idei nyár szült, érdekes helyzetben az Atletico Madrid focistája.

Yannick Carrasco szerződése jövőre jár le

Mindig érdekes időpont egy labdarúgó életében, az utolsó éve egy aktuális szerződésben. Ez egy fontos pont, hiszen a klub újíthat vagy épp ha az nem jön össze, akkor egy bizonytalan szezon következik. A nehezen tervezhető jövőt pedig egyetlen focicsapat sem kedveli, ezért aztán ilyenkor minden megtesznek a hosszabbításért, vagy ha épp nincs szükségük a játékosra, megpróbálják még utolsó pillanatban eladni pénzért.

Tehát ezen a ponton van Yannick Carrasco karrierje is, hiszen az Atletico Madrid együttesénél 2024 júniusában jár le a szerződése. Egyszóval jövőre ingyen igazolható lesz, vagy most csinálnak belőle pénzt, vagy semmikor. És van itt egy másik apróság, amit mindig elfelejt a média és a focirajongó is, ez a játékos számára is egy fontos tárgyalási pont. Lényegében sakkban tarthatja saját csapatát azzal, hogy nem írja alá a hosszabbításról szóló kontraktust.

Ennek több oka is lehet, nem akar igazán maradni, kapott ígéretet máshonnan. Vagy ami sokkal gyakoribb szerintem, és tökéletes példa erre Harry Kane teljes átigazolási karrierje, hogy magasabb fizetést, jobb alkupozíciót akar kiküzdeni magának. Figyi, jött egy jobb ajánlat én megyek, erre jön a klub egy jobb ajánlattal. Ha nincs jobb érdeklődés a játékos iránt, akkor nincs alkupozíció sem.

Yannick Carrasco - Atlético Madrid 005
Yannick Carrasco (Fotó: Christian Bertrand/shutterstock.com)

Carrasco lehet a szaúdiak újabb nagy dobása

Eljutott arra a pontra a szaúdi nagy felhajtás, hogy most már nem csak ingyen igazolható focistákat szereznek meg. Fontosak a nagy nevek, Cristiano Ronaldo már csak ezért is volt nagy dobás részükről. A bajnokságot is javítják minőségben, például jött edzőnek extra jó fizetésért Steven Gerrard az egyik ki tudja melyik klubhoz, hanem nagyon rajta vannak a saját rendezésű focivébén a szaúdi gazdagok egy jó kis projekt részeként.

Ha nem is az élvonalas top focista, de Yannick Carrasco az élvonal egyik fontos szereplője, a transfermarkt 25 millió euróra értékeli. Belga válogatottként több mint 50 alkalommal lépett pályára, és 9-szer volt eredményes. Ami talán jelzi a jövőjét, hogy ugyan az Atletico Madrid játékosa évek óta, mégis összehozott egy kis kínai kitérőt karrierjében 2020-ban, tehát még bőven a pályafutása csúcsán. Nem véletlen, hogy potenciális jelölt a szaúdiaknak.

Carrasco klubja szeptember elsején:

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 július 18. 7:17 UTC.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Yannick Ferreira Carrasco (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)