Engem meggyőztek! Nyilvánvaló, hogy a torna „halál” csoportjába kerültünk, mégis úgy érzem helyt állnak Marco Rossi vezetésével a magyar játékosok. Megkockáztatom, hogy fizikálisan, taktikailag, fegyelemben és csapategységben is jobb ez az együttes, mint a 2016-os. A közvélemény sima német sikert vár, viszont arról megfeledkeznek, hogy egy döntetlen is elég lenne nekik a legjobb 16-hoz!

Ukrajna és Finnország 3 ponttal zárta a csoportkört harmadikként, így a négy pont biztosan az egyenes kieséses szakaszba repíti Németországot. Mégis van egy csomó dolog, ami a sima győzelmüket vetíti előre: hazai pálya, bekevert politika s ez által mesterségesen keltett ellenséges légkör, jóval erősebb játékoskeret. Fel kell sorakoztatnunk azonban egy csomó ellenérvet is. Müller szerepeltetése kérdéses, sőt inkább nem, mint igen. Helyette Werner lehet kezdő, akit Orban és Gulácsi is ismer, s egyébként sem leli a góllövő cipőjét. Egyéniségekben jól áll a Nationalelf, de csapategységben korántsem. Ugyan a hazai pálya adott, de nem lesz/lehet teltház! Korábban is képes volt nagyokat bukni világeseményeken a német válogatott, s úgy érzem, hogy most sincsenek felszálló ágban. Portugália ellen a két öngólt vétő luzitánok saját magukat verték meg, így abból a 4:2-ből nem indulnék ki.

Egyben vagyunk. Duzzadunk az önbizalomtól és az erőtől. Az a csapat, amelyik 40 fokban képes 7 kilométerrel többet futni, a regnáló világbajnoknál az ne féljen semmitől és senkitől sem! Örömmel látom, hogy a tornán nyoma sincs a fáradságnak, se fizikálisan, se fejben. Szalai Ádám vélhetően nem kezd majd sérülése után, de ez még hasznára is vállhat Rossinak. Remekül működik a védekező, labdaszerző játékunk, amelynek a titka a csapategység és a kiváló fizikai állapot. Ne feledjük, hogy ellenfeleink az EB előtt 2-3 héttel még tétmeccseket toltak, addig a mieink többsége 4 héttel a torna előtt elkezdte a regenerációt és láthatóan még egy mini alapozás is belefért az NB1-es játékosoknak. El sem tudom képzelni, hogy mire lettünk volna képesek ezen az Európa bajnokságon Szoboszlaival és Kalmárral, akik sokat javítottak volna a támadójátékunk kreatív részén, lehetőségein. Látszik a meccs előtti nyilatkozatokból, hogy nem feltartott kézzel megyünk Münchenbe.

Azt gondolom, hogy a magyar válogatott akkora plusz energiát kap/kapott a szurkolótáborától, hogy abból kitart a szív a harmadik csoportmeccsre is. Ezen az összecsapáson, csak a németek veszíthetnek, mi játszhatjuk a saját stabil játékunkat. Szervezett védekezés, és nincs elveszett labda – fizikálisan bírni fogjuk. Ez a harcmodor egyszer már jó nagy pofont adott Németországnak a tavasszal: Észak – Macedóniai 2:1-re tudta legyőzni Mülleréket vb-selejtezőn. Vagyunk olyan jók és szervezettek, mint ők? Hát hogyne! Ne feledjük ellenfelünknek az x is továbbjutást ér, viszont bebiztosítom a magyar válogatott győzelmével fő tippemet, csavarva rajt egyet. Az első félidőben még biztosan kitartunk!

Németország - Magyarország: Dupla esély - 1. félidő - Dupla esély tipp