Januárban első ATP bajnoki címét megszerző Tallon Griekspoor február végétől nem tudott két meccset egymás után megnyerni, ezért akár ki is kaphat a római Mastersen nemrég az utolsó tizenhat közé jutó Alexei Popyrintól.
Remekül kezdte a 2023-as évet a kemény borításokon a 26 éves Tallon (ATP 38.). Az indiai sikere után az Australian Openen a harmadik fordulóba jutott, majd a szintén hazai rendezésű rotterdami tornán Alexander Zverevet is verve menetelése során, elérte az elődöntőt. Ezt egy mai napig tartó hullámvölgy követte, aminek az anyaországában vetne véget. Bár tűrhetők voltak a szervamutatói a Mikael Ymer ellen három szettben megnyert nyitómeccsén, egyszer bukta az adogatójátékát és ez a második szett elvesztését eredményezte.
A huszonhárom éves Popyrin (ATP 90.) az Australian Openen elért harmadik fordulójától a májusi római 1000-es kategóriájú eseményig nem nyert két egymás utáni meccset ATP-tornák főtábláin, azonban a Foro Italico salakján a selejtezőkből indulva, az utolsó tizenhat közé jutott és Holger Runét is három szettre kényszerítette. A holland tornán két szettben ejtette ki Arthur Rinderknechet az első meccsén úgy, hogy egyszer sem veszítette el adogatójátékát.
Idén már összecsapott egyszer a két játékos Banja Lukaban salakon és az ausztrál Alexei két tie-breakkel bizonyult jobbnak. Első összecsapásukon, amely a Melbourne-i Summer Set torna kemény borításán zajlott a tavaly, még szorosabb küzdelemre került sor és ezt döntő játszmában a holland húzta be.
június 15., csütörtök
Tipp Játékok száma Felett 22.5 @ 1.55
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 15. 5:42 UTC.