Ilya Ivashka az első kiemeltet búcsúztatta, Emil Ruusuvuori pedig három kiemeltet vert ezen a héten, így az utolsó négy között egymással mérkőzhetnek meg. 

A huszonhét éves fehérorosz Ivashka (ATP 63.) csak a második meccsén, Marin Cilic veszített eddig játszmát. A negyeddöntőben a 2016-os bajnokot és egyben a torna első kiemeltjét, Pablo Carreno Bustát verte 7-6, 6-3-ra. A huszonkét éves finn Ruusuvuori (ATP 76.) szintén csak egy alkalommal veszített játszmát a tornán, őt a nyolcaddöntőben Benoit Paire szorongatta kissé meg. A negyeddöntőben Richard Garquetnél bizonyult jobbnak, akit 7-6, 6-1-vert.

Egyik játékosnak sincs még ATP-tornagyőzelme, de mindkettő négy Challenger bajnoki címet szerzett eddig és ezeket mind kemény pályákon gyűjtötték be. Kétszer csaptak össze mostanáig egymással, 2019-ben Helsinkiben egy Challenger-torna alkalmával Ruusuvuori 2-0-ás szettarányban nyert, idén viszont a müncheni salakos ATP-tornán Ivashka 2-0-ás győzelemmel vágott vissza, amelyen Emil csak három gémet nyert összesen. Azt szintén tudni kell, hogy Ruusuvuori nemrég az atlantai kemény borításon is elődöntőt játszott.

augusztus 28., szombat

Néhány fogadási lehetőség a mérkőzésre

Fogadás szettre 2-0 @ 2.38
Fogadás szettre 2-1 @ 4.10
Fogadás szettre 0-2 @ 4.35
Fogadás szettre 1-2 @ 5.60
Szett hendikeppel Ruusuvuori, Emil +1.5 @ 1.57
Játék hendikeppel Ivashka, Ilya -2.5 @ 1.82
Játék hendikeppel Ruusuvuori, Emil +2.5 @ 1.96
Játék hendikeppel Ruusuvuori, Emil -2.5 @ 3.25
Játék hendikeppel Ivashka, Ilya -5.5 @ 4.10
Játékok száma Alatt 19.5 @ 2.85
Játékok száma Felett 19.5 @ 1.42
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.56
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.40

További kiemelt mérkőzések

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.08.27. (09:50)