A Ferencváros első magyar csapatként nyerhet a svájci BSC Young Boys otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójának szerda esti, első mérkőzésén.

A Vasas 1957-ben a BEK-ben 1-1-es döntetlent játszott Bernben, az MTK egy évvel később szintén a BEK-ben 4-1-re, a Zalaegerszeg 1985-ben, majd a Haladás 1988-ban az Intertotó Kupában egyaránt 4-0-ra, a Debrecen pedig 2008-ban az UEFA Kupában 4-1-re, 2014-ben az Európa-ligában pedig 3-1-re kapott ki.

A svájci bajnokságban a legutóbbi négy idényben első Young Boys előbb a szlovák Slovan Bratislava, majd a román CFR Cluj együttesét búcsúztatta a BL-selejtezőben. Az FTC a koszovói FC Prishtinán, a litván Zalgiris Vilniuson, majd a cseh Slavia Prahán jutott túl.

A Young Boys játékoskeretének összértéke a mértékadónak tartott Transfermarkt szakportál szerint 61,8 millió euró, azaz jóval több, mint a magyar együttesé (39,4 millió euró). A svájciak legértékesebb labdarúgója 7 millió euróval a jelenleg sérült kameruni középcsatár, Jean-Pierre Nsame. Rajta kívül Jordan Lefort, Joël Monteiro, Fabian Lustenberger és Michel Aebischer sem léphet pályára. Az FTC-ből eltiltás miatt Eldar Civic hiányzik majd.

Az FTC hétfőn Telkiben, a magyar szövetség edzőközpontjában tréningezett, hogy a lehető legjobban felkészüljön a svájci körülményekre. A klub honlapján Hajnal Tamás sportmenedzser elmondta, hogy tudomásuk szerint Telkiben ugyanolyan műfüves borítása van a pályának, mint a Young Boys stadionjában.

A BL-selejtező utolsó fordulójának első mérkőzése szerdán 21 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetője a skót William Collum. A visszavágót jövő kedden rendezik. A párharc győztese a Bajnokok Ligája csoportkörébe jut, a vesztese pedig az Európa-liga főtábláján folytathatja szereplését.

augusztus 18., szerda

Fogadási lehetőségek:

Félidő/játékidő Young Boys - Young Boys @ 2.37
Félidő/játékidő Ferencvárosi TC - Ferencvárosi TC @ 10.00
Félidő/játékidő Young Boys - Ferencvárosi TC @ 41.00
Félidő/játékidő Ferencvárosi TC - Young Boys @ 23.00
Hendikep eredmény Young Boys (-1) -1 @ 2.50
Hendikep eredmény Ferencvárosi TC (+1) +1 @ 2.37
Összesített gólok Alatt 2.5 @ 1.85
Összesített gólok Felett 2.5 @ 1.95
Dupla esély Young Boys vagy döntetlen @ 1.08
Dupla esély Döntetlen vagy Ferencvárosi TC @ 2.37
Dupla esély Young Boys vagy Ferencvárosi TC @ 1.25
Mindkét csapat szerez gólt Igen @ 2.00
Mindkét csapat szerez gólt Nem @ 1.72
1. félidő gólok Alatt 1.5 @ 1.40
1. félidő gólok Felett 1.5 @ 2.75
Nincs fogadás döntetlenre Young Boys @ 1.20
Nincs fogadás döntetlenre Ferencvárosi TC @ 4.33

A játéknap további mérkőzései:

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021-08-17, 10:30

Fogadj itt a mérkőzésekre!

forrás: mti