Klujber Katrin szerint a feszültséget, Vámos Petra szerint az izgatottságot kellett legyőzniük a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak a Szlovákia ellen 35-29-re megnyert mérkőzésen a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.

A csütörtök esti találkozó után a 11 lövésből hét gólt szerző Klujber úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogyan kezdenek egy versenyt, és természetesen az is, hogy nyerjenek, hiszen ez befolyásolja azt is, milyen hangulattal várhatják a többi mérkőzést.

"Az elején még egy kicsit feszültek voltunk, vannak olyan játékosok a csapatban, akikkel nem sokat voltunk együtt vagy még nem jártak világversenyen, ez nyilván befolyásolja a játékunkat. A második félidőben szerintem megtaláltuk egymást, ez hozta ki a két csapat közti különbséget" - mondta a Ferencváros jobbátlövője.

Az irányító Vámos Petra elmondta, volt bennük egy kis izgalom, hiszen ez volt az első mérkőzésük a tornán, de örömteli, hogy a 16-16-os döntetlenről indult második félidőben mérsékelni tudták a hibáik számát, legfőképpen védekezésben.

"Igyekeztem ma is a maximumot kihozni magamból, örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak. Már nagyon vártuk, hogy elkezdődjön ez a verseny, örülök, hogy sikerült győzelemmel kezdenünk" - nyilatkozta a Debrecen játékosa, aki hét lövésből ötször talált be.

A llíriai E csoportban szombaton 18 órától a szlovákok a németekkel játszanak, a magyar-cseh mérkőzés pedig 20.30-kor kezdődik. A csoport harmadik fordulóját hétfőn rendezik, a középdöntőbe az első három helyezett kerül.

december 04., szombat

Fogadási lehetőségek:

Hendikep Magyarország - nők -4.5 @ 1.78
Hendikep Csehország - nők +4.5 @ 2.00
Összesített (2 esélyes) Alatt 55.5 @ 1.88
Összesített (2 esélyes) Felett 55.5 @ 1.88
Mérkőzés összesített Páratlan @ 1.85
Mérkőzés összesített Páros @ 1.85
Dupla eredmény Magyarország - nők - Magyarország - nők @ 1.40
Dupla eredmény Csehország - nők - Csehország - nők @ 7.50
Dupla eredmény Magyarország - nők - Csehország - nők @ 15.00
Dupla eredmény Csehország - nők - Magyarország - nők @ 9.50

A játéknap további mérkőzései:

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021-12-04, 09:30

Fogadj és nézd élőben!

Forrás: MTI