A VBET bejelentette, hogy Szerhij Rebrov, az ukrán labdarúgó-válogatott jelenlegi vezetőedzője lett a legújabb nagykövete. A korábbi Dinamo Kijiv-csatár, aki a Tottenham Hotspur, a West Ham United és a Fenerbahce csapatában is játszott, 75 mérkőzésen lépett pályára és 15 gólt szerzett a nemzeti csapatban.

Rebrov idén júniusban foglalta el jelenlegi pozícióját hazája válogatottjánál és az örményországi székhelyű online szerencsejáték vállalat dicsérte gazdag edzői tapasztalatát.

Ha ismerősen hangzik a név, az azért lehet mert korábban a Dinamó Kijev, az Al Ahly SC, a Ferencvárosi TC és az Al Ain FC edzője is volt. 2015-ben és 2016-ban a FourFourTwo által a világ 50 legjobb menedzsere között szerzett elismerést.

Serhiy Rebrov - Ferencváros 004
Serhiy Rebrov (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Az ukrán edző 2018 augusztusa és 2021 májusa között összesen 161 alkalommal foglalt helyet a Ferencváros kispadján. A klub ebben az időszakban három bajnoki címet szerzett, emellett 2019-ben az Európa Liga-ban szerepelt, és 2020-ban a Bajnokok Ligája főtábláján is jelen volt.

Az online fogadóiroda a következőket nyilatkozta legfrissebb nagykövetéről:

A bizalom mind a VBET, mind Szerhij Rebrov számára alapvető érték. Ezt csak úgy lehet elérni, ha együtt éljük át a győzelmeket és a vereségeket. A VBET és a válogatott közös történelme tele van különböző eseményekkel . Minden alkalommal, amikor a válogatott pályára lép, töretlen a hit a győzelemben és az edző azon képességében, hogy diadalra tudja vezetni a csapatot.

A VBET ukrajnai ága egyébként az ukrán labdarúgó-válogatott prémium szponzora, az ukrán Premier League és az Ukrán Kupa kiemelkedő partnere. Idén júliusban a VBET lett az FC Dinamo Kijiv hivatalos szponzora a 2023/2024-es szezonra és a mezeken már szerepel is az SCGO tulajdonában lévő szerencsejáték-szolgáltató márkajelzése.

Borítókép: Shutterstockc.com/katatonia82