Pillanatnyilag csak a 2. helyen tanyázik a Győri ETO, de a Larvik elleni esetleges pontszerzésével a tabella élére ugorhat. Abba a kényelmes helyzetbe kerültek Görbiczék, hogy ellenfelet választhatnak maguknak az elődöntőben, ugyanis valószínű hogy az első félidő végére már ismerté fog válni a másik csoport továbbjutóinak a kiléte. Természetesen egy pillanatig sem gondolom, hogy a kisalföldi gárda képes lenne pontokat veszíteni hazai pályán csak azért, hogy könnyebb ellenfelet kapjon a négyes döntő első meccsén, csupán eljátszottam a gondolattal.
ETO - Larvik 1,17 19,00 9,00
Az egész mezőnyben elsőként jutott a legjobb négybe az ETO, így joggal pályázik a végső győzelemre. A múlt heti podgoricai vendégszereplés során Amorimék a találkozó nagyobb részében hátrányban játszottak a házigazdák ellen. A csapat erejét mutatja, hogy még az ellenfél négy gólos vezetésénél sem zuhant össze, hanem fokozatosan faragta le hátrányát, majd át is vette a vezetést. A brutális montenegrói fal és a véleményes játékvezetői tevékenység ellenére a zöld-fehérek kezében volt a győzelem a találkozó végén, de végül be kellett érni egy ponttal is, ami a bőven elég volt arra, hogy a BL-címvédő megtarthassa első helyét a csoportban. A mérkőzés talán nem is arról a gigászi küzdelemről marad emlékezetes, amit a képernyő előtt ülve láthattunk, hanem Knezevic ámokfutásáról. A montenegrói megfeledkezve önmagáról, a játék hevében lefejelte Görbicz Anitát. Természetesen ezt sem a bírók, sem pedig az EHF-ellenőr - aki egyébként pont arra nézett - "nem" vette észre. Az EHF csütörtöki ülésén az irányítót két meccsről eltiltották, egy tét nélküli Krim elleni összecsapásról - amit egyébként magabiztosan megnyertek Dalbyék - és a négyes döntő első találkozójáról.
Gyengére sikeredett az idény
A Larvik a múlt heti sikerével - 28-22-re győzte le a Krimet - megelőzte a szlovén csapatot és ezzel - a szombati mérkőzés végeredmények ismeretében - megszerezte a kvartett harmadik helyét. Ezzel meglepetés nem is történt, hisz előzetesen én is ide vártam Hammersengéket, bár nem számítottam ilyen vérszegény produkcióra. Összességében elmondhatjuk, hogy ha a hatodik fordulóban nem szereznek legalább egy pontot a győriek ellen, akkor a szezonjuk elég gyengére sikeredett. Persze jó formában lévő klasszis átlövők nélkül nem is várhatunk ennél többet. Mint tudjuk, egy fecske - Mörk - nem csinál nyarat.
Megőrizni a veretlenséget
Mint fentebb írtam, a Győr női kézilabda csapata van annyira profi gárda, hogy figyelmen kívül hagyja a másik csoport alakulását és a győzelemre törekedjen. Görbiczék nem csak a szurkolók, hanem maguk miatt is meg fognak mindent tenni a siker érdekében. A játékuk egyre jobb, Bulatovic a kezdeti nehézségek ellenére stabil tagja lett a gárdának - az elmúlt két hónap során. A csapat legbiztosabb pontjai az átlövők. Az elnyűhetetlen Amorim szinte minden mérkőzésen legalább fél tucat gólt szerez, míg a világ első számú jobb átlövője is igyekszik meghálálni Martín mester bizalmát. Bár igazán a spanyolnak nincs is választása. Soós és - mindkét - Hornyák teljesítménye elmarad attól a szinttől, amit a BL ezen szakaszán elvárhatnánk. Ennek megfelelően a támadásban "bevethető" mezőnyjátékosok száma - Szepesi sérülése miatt - nyolcra redukálódott. Azoban jó hír a zöld-fehér szimpatizánsoknak, hogy Lunde kezd magára találni. A világ első számú hálóőrének a január óta tartó gyengébb védési statisztikája kezd javulni, így vélhetően a norvégok ellen ismét le fogja húzni a rolót. Különösen ellenük lehet igazán jó, hisz honfitársainak a rájuk jellemző lövését fejből ismeri. Előnyt jelent még természetesen a hazai pálya, illetve a tény, hogy a Győr kerete erősebb. Természetesen nem kívánom leírni az "örökös" norvég bajnokot, de Mörk és Anja Hammerseng-Edin nélkül ez a gárda pontot sem szerzett volna a középdöntőben. Elsősorban Nora a csapat kulcsfigurája. A kiváló átlövő viszi a gárda játékába a dinamikát, ő tőle várhatunk váratlan megoldásokat és jobbára ő viszi a hátán a csapatot. Egyedül a balszélső poszton tartom erősebbnek a vendéggárdát - Jeanette - Kristiansen révén, hisz a norvég tapasztaltabb, mint az azonos poszton játszó Korsós. Még a jobbátlövő poszt lehet kérdéses, hisz Mörk zsenialitása, magas játékintelligenciája és a kellemetlen közbelövései miatt gyakorlatilag az összes csapatba beférne. Ezzel szemben Bulatovic az elemi erő, szinte minden falat képes átlőni és hármas védőként is használható, így ebben a pozícióban egy "döntetlennel" számolok, minden más helyen pedig a kisalföldi klubot tartom jobbnak. Ennek megfelelően csakis a hazai sikerre tippelhetek.
-
Női kézilabda Bajnokok Ligája tippek
ETO - Larvik, DNB ETO -
ETO - Larvik, felett 47,5
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org