A továbbjutó helyeket illetően a C- és a D-csoportban is teljesen nyílt még a küzdelem. A C-jelű kvartettben a lengyelek hiába kaptak ki Szerbiától az első fordulóban, az eredmények úgy alakultak, hogy 2 ponttal mehetnek tovább, ha nyernek Oroszország ellen. A D-csoportban Fehéroroszország ki-ki meccset játszik Montenegróval. Rutenkáék az esélyesebbek.
Előtérben Slawomir Szmal, a lengyelek kapusa. Fotó: Lufu.
Lengyel és orosz feltámadás
Mindkét együttes nagyon gyenge produkcióval rukkolt elő az első körben, de a második fordulóban mintha kicserélték volna a két válogatottat. Az oroszok remek játékkal szétkapták a szerbeket, míg a lengyeleknek nem sok hiányzott a franciák legyőzéséhez.
Jobbak a lengyelek
Azt le kell szögeznünk az elején, hogy papíron jobbak a lengyelek, akik - a szerbek vereségének köszönhetően - esetleges sikerükkel 2 ponttal mehetnének a középdöntőbe. Biegler mesternek az a legnagyobb gondja, hogy kezdő irányítója, Jaszka teljesen formán kívül játszik a tornán. Ráadásul a lövőik közül is csak 1-1 játékos tud kimagaslót nyújtani eddig. Amit viszont mindenképp ki kell emelni, az Szmal kapus és a védelem. Ez a két dolog nagyon működik a lengyeleknél, ha ehhez egy kis javulás is jön támadásban, akkor nem lesz gondjuk az oroszokkal.
Az orosz csapatnak minden összejött Szerbia ellen. Bogdanov pocsék kezdés után élete formájában védett, Igropulo szinte végig a padon ülhetett, annyira ment Shelmenkóéknak támadásban. Szóval tényleg minden klappolt azon a napon náluk. Ezt a produktumot valószínűleg nem lehet ilyen rövid idő alatt kétszer is összehozni.
Önbizalomtól duzzadnak Jureckiék
Ami dönthet a mérkőzésen a két válogatott keretének mélysége, ha oroszoknál nem megy 1-1 kulcsembernek, akkor nincs kit behozni, míg a lengyeleknél nagy a merítési lehetőség. A padról Bielecki szintű játékosokat küldhetnek csatába.
A lengyel csapatnak az erőviszonyok alapján a 2. helyre oda kell érnie, amire újra minden esélye meg is van. A gallok elleni önbizalom növelő vereség hatalmas erőt és hitet adhat Jureckiéknak a folytatásra. Lengyelország győzelmét várom a találkozón.
Rutenkának minőségi társai vannak
Fehéroroszország és Montenegró esetében mindkét csapatnak most kezdődik az Eb, mivel eddig az áldozati bárány szerepét töltötték be a csoport két gigásza ellen. A fogadóirodák folyamatosan viszik le a fehéroroszok oddsát, ami nem meglepő, hiszen jobb játékerőt képviselnek, mint a tartalékos Montenegró. Rutenka a svédek ellen játszott először a tornán, és egyből 13 gólt hintett. A montenegrói védelemnek sem fog sikerülni a Barca-lövőgépének kikapcsolása. Ezen két csapat szintjén Rutenka mellett is minőségi társak vannak: Pukhouski és Shylovich nagyon kiegyensúlyozott teljesítményét nyújtanak. Ezzel szemben Montenegró csak Sevaljevicben bízhat az átlövéseknél, mivel irányítóban és jobblövőben is elmarad a várt szinttől. Őt pedig jóval egyszerűbb kivenni a játékból, mint Rutenkát.
A Barca-ásza továbblőheti hazáját
Összességében komplettebbnek tűnnek a fehéroroszok, talán csak kapusposzton voltak jobbak előzetesen a montenegróiak, de Charapenka jó formát mutat, így ott is kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A rutin is az ex-szovjet együttes mellett szól, valamint Siarhei Rutenka személye is, aki valószínűleg most is a hátán cipeli csapatát, ami győzelmet és középdöntőt ér majd hazájának.
-
Kézilabda tippek
Lengyelország győz -
Fehéroroszország nyer
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Lufu
Hozzászólások 12
Pippen33
Szia!
A Horvát-Svéd rangadóról mit gondolsz? A svédekre van +5,5 hendi. Sztem jónak tűnik.
Lufu
Horvát siker, de persze jó az 5,5 is, annyival nem fognak azért nyerni szerintem a horvátok.
rosco
A lengyeleknél tudtok valami friss sérültről, vagy miért emelkedhet az oddsuk?
slade
A lengyeleknek még arra is figyelni kell, hogy 4 gólnál ne nyerjenek többel:)
rosco
Miért?
slade
Mert akkor ők nulla ponttal mennek tovább.
lavolpe
3 gól az a 4 nem?
Ha 4-el nyernek, akkor az oroszok -2, a szerbek meg -1 a hármas összevetésben és már ők mennek tovább.
Egy Rus +3.5 hendi nagy value-t tartogat!
rosco
Így van, ha hárommal nyernek a lengyelek és a szerbek kikapnak a franciáktól: a lengyelek 2 pontot, az oroszok pedig 0 pontot visznek tovább a következő körbe, a szerbek meg kiesnek. Ha viszont háromnál többel nyernek a lengyelek: 0 pontot visznek, a szerbek meg 2-t bármi lesz a franciák ellen.
slade
Még éppen a 3 gól is jó lehet ha számít a több lőtt gól.
slade
Nem is lehett tenni a lengyel nyer 1-3 góllal és a +3 hc-t :(
lavolpe
Bwinen Rus +3.5 Unibeten Rus +4.5 hendi még mindig rakható.
szumos
Tippmixpro-n van még lehetőség az 1-5 gólos lengyel sikerre fogadni. Szóval aki a lengyeleket nyomja egyébként is, annak talán érdemesebb itt tenni 2.25-ért... :)