Az eddig remeklő Svédország Lengyelországgal találkozik a nyolcaddöntőben, a dánok pedig északi riválisukkal, Izlanddal csapnak össze. Mindkét találkozón a csoportkörben előrébb végzett gárdák az esélyesek a legjobb nyolc közé jutásra.
Mattias Andersson. (Fotó: Wikipedia)
Svéd dominancia
A két csapat eddig játékát elnézve nem lehet kérdéses, hogy a svédek mennek tovább. A „háromkoronások” Kim Andersson nélkül is majdnem legyőzték a franciákat, fantasztikus védekezést bemutatva. A Staffan Olsson, Ola Lindgren edzőpáros a lengyeleket is képes lehet kivégezni egy rájuk szabott védekezéssel. Természetesen ehhez kell Mattias Andersson is, aki parádés formában véd a vb-n. Támadásban, ha Kim Andersson bevethető lesz (egy interjúban elmondta, hogy valószínűleg pályára lép), akkor jóval ütősebbek, mint a lengyelek. Bár nélküle sem voltak rosszak a gallok ellen, Magnus Persson jól pótolta a Kolding ászát. A szélsőik (Källman, Ekberg) is kiváló teljesítményt nyújtanak, nem is beszélve Andreas Nilssonról beállóban. Szóval nehéz bármi hibát is találni ebben a svéd együttesben.
A lengyelek ezzel szemben sok sebből véreznek. A rutinos kezdő soruk ennél többet már nem igazán tud, mint amit mutatott a csoportkörben. Szuflával is nehéz lesz bírniuk Ekbergék ellen. Szmal sem a régi már a kapuban, míg Wyszomirski hullámzóan teljesít. A kapusposzt pedig a mérleg nyelve is lehet ezen az összecsapáson.
Összességében tehát sokkal jobban együtt vannak a svédek, eddig mutatott játékukkal pedig nem lehet gondjuk a lengyelek legyőzése.
Feljebb kapcsolhatnak Hansenék
Mikkel Hansen. Fotó: shutterstock
Attól függetlenül, hogy nem nyerték meg a csoportjukat még mindig a világbajnokság egyik fő favoritjának számítanak a dánok. A még mindig vereség nélkül álló skandináv csapat formája ingadozó, több alapember nem találja önmagát. Landin kapus performansza különösen fájó, de ő bármikor képes előhúzni egy 50%-os meccset. A korábbi kulcsemberek közül Söndergaard vesztette el Gudmundsson kapitány kegyeit, de Mads Christiansen remekül játszik jobbátlövőben. A többi játékos pedig hoz egy átlagot, de mindenki tud ennél egy klasszissal többet is.
A dánok szerencséje, hogy ez az izlandi csapat messze elmarad valós tudásától. Szintén nem hoznak megfelelő szintet a kapusaik, míg támadásban a legjobbjaikat úgy ismeri Landin, mint a tenyerét, hiszen Petersson is évek óta csapattársa Mannheimben. Nem is nagyon érződik, hogy a szigetlakókban lenne több, ellenben a dánok ennél jóval többre képesek. Sigurdsson és Pálmarsson is rossz százalékkal dolgozik a vb-n, ez pedig a dánok ellen nem fog beleférni.
A jobbátlövő posztot kivéve mindenhol jobbak a dánok, mint mostani riválisuk. Tovább erősíti a tippet, hogy a dánok szövetségi kapitánya, Gudmundur Gudmundsson már két ízben is volt izlandi kapitány, legutóbb 2008-2012 között, így minden gyenge pontját ismeri az együttesnek, játékosoknak. Ha a csoportkörös játékokat hozzák a csapatok, akkor a dánok továbbjutása várható, de ha Mikkel Hansenék egy szinttel feljebb kapcsolnak, akkor sima győzelem lehet a vége.
Itt már Európa az úr
A franciák nagyon megizzadtak a csoportelsőségért, de végül megszerezték azt. Az argentin válogatott magja hiába játszik a francia bajnokságban vérmes reményeik nem lehetnek. Egy viszonylag szorosabb meccsnél több nincs benne. Természetesen gond nélküli gall továbbjutást várok. Németországnak ki van kövezve az útja az elődöntőig, ehhez elsőként Egyiptomot kell megvernie. Az észak-afrikaiak a vb egyik kellemes meglepetése, nehéz akadály elé állíthatják Weinholdékat, azonban annyira egyben van a Sigurdsson-csapat, hogy mindenképpen a továbbjutásukat várom.
-
Férfi kézilabda vb 2015 tippek
Lengyelország - Svédország, Svédország győz -
Izland - Dánia, Dánia -1,5 gól
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Kim Andersson. Fotó: Wikipedia
Hozzászólások 12
Pippen33
Szia! Szerinted benne van a pakliban egy hovát-brazilhoz hasonló szoros meccs a francia-argentínon?
Lufu
Szia! Nem hiszem, hogy annyira szoros lenne, talán 5 gólon belül tudnak maradni az argentinok, de az, hogy csak 1-2 góllal kapnának ki az meglepne, ahhoz egy gyenge francia csapat kéne ma estére.
Buszsofőr
Lufu, Anderson nélkül is tjutnak a svédek ma ? nem lehet gond mint Egyiptom ellen ?és Dánok? ha az izlandi átlövőknek sül a keze akkor sincs veszélybe dán tjutás ?
Laca87
Szia!
Arról van vmi infó esetleg, hogy a németek szorzója miért emelkedett átlagban 2 tizedet (most 1,45 körül jár)?
A csoportban elég meggyőzőek voltak, nálam egyértelmű továbbjutók Egyiptom ellen. Köszi
Lufu
Minden lehet. Ezek a csapatok nagyjából hasonló erősségűek, rengeteget számít, hogy aznap ki milyen napot fog ki, az edzők mit találtak ki, ugye ezt nehéz belekalkulálni a tippbe. Egyenes kiesés ráadásul teljesen más, mint a csoportkör, itt már nem lehet hibázni.
Ezzel el lehet játszani, hogy mi van, ha sül a kezük, de mi van ha Landinn jól véd, mi van, ha Mikkel Hansen 1 perc után lesérül stb. Bármi boríthatja a tippet meccs közben. De úgy gondolom továbbjut a svéd meg a dán csapat is, Andersson nélkül mondjuk jóval nehezebb dolga lesz a svédeknek, de ezt a meccsen fogjuk meglátni, hogy valóban játszik-e.
Lufu
Ez nem, olyan nagy emelkedés szerintem. Egyiptom viszont roppant kellemetlen ellenfél. A mai meccsekből, ha egyet kéne mondanom, ahol meglepetés lehet, akkor ezt mondanám. Persze ettől még 75%-25% nálam a németek javára, csoportkörös játékukkal ezt hozni kell.
Buszsofőr
Dán vagy Svéd tjutás a biztosabb ?
Lufu
Szerintem dán.
pakutya
Szia!
Cseh-Orosz párharctól mi várható? Benne lehet az x?
Lufu
Bármi lehet, semmi tétje nincs igazából a meccsnek, gondolom ez meg fog látszani a játékon is.
Lufu
Friss: Pálmarsson kidőlt, így nem lesz a dánok ellen. Gunnar Steinn Jonsson az izlandi keretben helyette.
soptei.gergo
Svedek elmehettek a kecibe...szarhaziak