A héten megkezdődött a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2016/17-es évadja. A Veszprém idén is esélyesként vág neki a sorozatnak, de Flensburgban beleszaladhatnak a késbe. A teljesen átalakuló Szeged a német bajnoki címvédő Löwent fogadja majd az első fordulóban. A már-már tökéletessé formálódó PSG Kielbe látogat.
Ki lesz az irányító a magyar bajnoknál?
A Veszprém egyből az egyik legnehezebb pályán kezdi meg idei szereplését a Bajnokok Ligájában. Ugyan tavaly nagy csatában sikerült bevenniük a Flens-Arénát, de idén nehezebb dolguk lesz. A német gárda a Bundesligát makulátlan mérleggel vezeti eddig, ráadásul Ramus Laugén kívül nincs sérültjük. Az eddig maródi Jim Gottfridsson is visszatérhet most, akivel jelentősen bővülnek Vranjes mester lehetőségei. Nagy jövés-menés egyébként nem volt a nyáron a Flensburnál. Érkezett a fiatal horvát irányító, Ivan Horvat, a szintén horvát Kozina pedig Berlinbe igazolt. Szóval nagyon együtt van a gárda, amelyre évek óta jellemző az állandóság. A kulcsemberek a már jól megszokott klasszis szélsők: Eggert és Svan. Rengeteg múlik a kapuban Mattias Andersson teljesítményén, míg belső posztokon a Glandorf, Mogensen, Mahé trió játékán. Az utóbbi két szezonban már egészen mély kerettel dolgozik a Flensi, pedig korábban ez nem volt jellemző rájuk. A 16-os mérkőzés keretből bárkit be lehet vetni, bármilyen szituációban, nem véletlenül tartják őket idén a Bundesliga első helyének fő várományosának.
Kentin Mahé (14) kulcsember lesz Flensburgban Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com
A Veszprémnél érdekesen alakult a nyár, hiszen a bő keret jelző is kevés már rájuk. Az új évadban 27 (!) fős névsorral dolgozhat Xavi Sabaté. Természetesen ebben fiatalok is vannak, akik az NB I-ben kapnak több szerepet, de vannak akik a SEHA-ban játszanak elsősorban. A BL-ben a legjobb sor léphet majd pályára, amiből azért lesznek hiányzók. Lékai Máté ujjtörés miatt nem utazhat Németországban, Sliskovic is sérüléssel bajlódik, míg Pálmarsson a Füred elleni augusztusi találkozó óta nem lépett pályára. Az izlandi körül teljes homály van jelenleg, nem tudni, hogy játszik-e szombaton. Ha nem, akkor Chema és Aflitulin maradnak irányító poszton, ami azért vékony lehet ez ellen a Flensburg ellen. A többi poszton azért nincs gond, de még szezon eleji formában csikorog a veszprémi gépezet. Nem véletlenül lépett át rajtuk simán a Vardar a SEHA-ligában. A Flensburg a Bundesligában már üzemi hőfokon darálja be ellenfeleit, sokkal jobban látszik rajtuk, hogy elkezdődött az évad. Mindezek fényében a házigazda sikerét várom a találkozón.
A Tisza-parti nagy mozgást kihasználná a Löwen
A Szegednél felsorolni is sok lenne mennyi játékos jött és ment a nyáron. Szinte az egész keretet lecserélték a Tisza-partján, de nem igazán léptek előre minőségben. Nagy kérdés, hogy lesz megoldva Dean Bombac pótlása. A Szegeden klasszis szinten játszó szlovén helyére honfitársa, Stas Skube érkezett, de tőle még nem látni azt az ellenállhatatlan játékot, mint elődjétől. Továbbra sincs igazán komoly kapusuk, hiszen a Kielcéből érkező Sego sem tartozik a világklasszis kategóriába. Ráadásul idő is kell, amíg kialakul a rotáció, valamint az új kezdőcsapatban az összhang. Ezzel szemben a Löwen a már-már megszokott keretével érkezik. A klub ikonja, Uwe Gensheimer a nyáron Párizsba igazolt, de Sigurdsson és Manaskov érkezésével nem kell aggódniuk a balszél miatt. Tavaly nagy kapuskeringő volt Appelgren mögött, de most a szintén svéd Palicka érkezésével egészen jó páros alakult ki a vonal előtt. A mannheimiek ereje a kezdősorban van, a kispadon kevés a merítési lehetőségük. Az együttes alfája és omegája Andy Schmid, a svájciak szuperklasszis játékszervezője. A rendkívül gólerős játékoson múlik, hogy milyen napot fog ki a Löwen. Ha neki megy a játék, akkor bárkit meg tudnak verni.
Schmidék bárkire veszélyesek lehetnek Fotó: Ivica Drusany/Shutterstock.com
A Szeged ellen a gyors játék lehet a célravezető, de a Löwen felállt fal ellen egyébként sem igazán veszélyes. A Tisza-partiaknak finoman fogalmazva sincsenek gyors lábú lövői, labdaszerzés után a németeknek könnyű dolga lesz, ha egyből rávezetik a visszarendeződő szegediekre a labdát. Az évek óta együtt lévő Löwen akár még győzhet is Szegeden, de plusszos hendivel bebiztosítva jó opciónak tűnik a német gárda.
A PSG a rangadó esélyese
A Kielnél megkezdték a jövő csapatának lerakását. Ennek megfelelően összehalászták a már most is klasszis szinten játszó nagy reménységű fiatalokat: Lukas Nilsson, Nikola Bilyk, Andreas Wolff, Raul Santos. Az újraformálódó gárda valószínűleg tavaszra fog összeérni, a szezon elején ki is kaptak Wetzlarban. A PSG-nél már tavaly is megvolt a keret a BL-sikerhez, idén viszont mind a két hiányposztjukat alaposan betömték. A balszélre a világ talán legjobbja érkezett ezen a poszton, Uwe Gensheimer. Jobbátlövőben pedig a horvátok ásza, Stepancic, valamint a francia válogatott üdvöskéje, Nedim Rémili. Ezek után már tényleg nem nagyon lehet gyenge pontot találni a párizsiakon. Természetesen a siker kulcsa Mikkel Hansen és Nikola Karabatic kezében nyugszik. A két játékos együttes jó játéka esetén földbe döngölhetnek bárkit, aki az útjukba áll. Zvonimir Serdarusic irányítása alatt (15 évig a Kielt is trenírozta) védekezésben is sokat lépett előre a PSG, ami persze nem meglepő, ha olyan védőid vannak, mint a Karabatic-testvérek, Möllgaard vagy a frissen igazolt Jesper Nielsen. A jelenlegi PSG a kezdősorban, a rotációban és összeszokottságban is a Kiel előtt jár. Az újraformálódó "Zebrák" otthonában is a gallok sikerét várom, ami tavaly is összejött Omeyeréknek. Sőt, háromból háromszor verték meg a németeket.
-
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája tippek
SG Flensburg-Handewitt - Telekom Veszprém, Flensburg győz -
MOL-Pick Szeged - Rhein-Neckar Löwen, Löwen +1,5 gól
-
THW Kiel - PSG Handball, PSG győz
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org