Podgoricába látogat a BL-címvédő Győri Audi ETO KC. A találkozó tétje - minden bizonnyal - a csoportelsőség lesz. Ha Amorimék győztesként hagyják el a pályát, akkor az utolsó forduló eredményétől függetlenül az első helyen fognak végezni. Az már biztosan eldőlt, hogy mindkét gárda bejutott a budapesti négyes döntőbe, így a vasárnapi összecsapásnak inkább presztízs értéke lesz, hiszen a másik csoportban még az FCM, Vardar, THC trióból bármelyik két csapat továbbjuthat.
Heidi Löke (labdával) győzni szeretne Montenegróban. Fotó: muzsy/Shutterstock.com
Egyenlő erők küzdelme
Méltán hívhatnánk ezt a találkozót a Bajnokok Ligája előrehozott döntőjének, ugyanis jelenleg Európa - pontosabban a világ - két legjobb együttese méri össze erejét. Nem lepődnék meg, ha a négyes döntő fináléjában is összefutnának. A győri találkozón 23-23-as döntetlen született, ami jól mutatja, hogy a Podgorica egy szinten van a zöld-fehérekkel. Mindkét gárda bivalyerős első sorral rendelkezik, míg a padról beálló minőségi játékosok száma korlátozott. Szepesi kiesésével a vendégek balszéle meggyengült, emiatt Kovacsics jóval keveseb időt tölthet majd a belső posztok egyikén.
Minimális hazai dominancia
Ha posztról-posztra összehasonlítanám a két gárdát, akkor jelenleg némi hazai fölény állapíthatnék meg. Balszélen és a kapuban - főleg utóbbinál - podgoriciai, jobbátlövőben pedig győri dominancia figyelhető meg. Korsóstól még nem várhatjuk el, hogy a BL-ben is villogjon, míg Kovacsics és/vagy Görbe szélsőként való szerepeltetése kényszermegoldás. A kapuban - sajnos - Woltering fantasztikus, míg Lunde idén gyengébb produkciót nyújt. Amíg a norvég portás teljesítménye kissé visszaesett, addig Bulatovic kezdi megtalálni a helyét a csapatban. A többi pozícióban nagyjából azonos teljesítményt nyújtó játékosokat találunk - védekezés, támadás, játékintelligencia és pillanatnyi forma alapján. Hasonlóan látják az esélyeket a bukmékerek is, hisz a hét elejéhez képest szinte mindenhol esik az egyes kimenetel oddsa (Paddy Power 2,60). A döntetlent 9,00-szeres, míg a vendégsikert 1,85-szörös szorzón tehetjük meg.
Nem győzni járnak a Moracába
A Moracában ebben a Bajnokok Ligája szezonban csupán a Larviknak sikerült a pontszerzés az ellenfelek közül. Egy olyan mérkőzésen, ahol szemmel láthatóan több montenegrói játékos sem szakadt meg. Tavaly ebben a csarnokban a még jóval gyengébb Podgoricát csupán egy góllal tudta legyőzni a Győr, tehát joggal számíthatunk nehéz mérkőzésre. Persze attól még, hogy más csapatok nem győzni járnak ide, az ETO még nyerhet, ugyanis ő nem más csapat, hanem a BL-címvédő. Ettől függetlenül és az előző mérkőzésekből kiindulva azonban félthetjük Ambros Martín leányait, hisz a gyengébb kapusteljesítmény mellett döcög a támadójáték, a védekezés pedig nem mindig elég masszív. Különösen nem olyan kemény, mint Knezevicéké. Ha a játékvezetők elvesztik az objektivitásukat az örjöngő 5000 szurkoló hangorkánja miatt, akkor a zöld-fehérek maximum vért izzadva tudnak ponttal, vagy pontokkal távozni.
Véleményem szerint a hazai pálya, az agresszív montenegrói hatosfal, a vendégek döcögő támadójátéka és a gyengébb kapusteljesítménye miatt döntetlen körüli eredmény várható. Ha a bírók kezéből kicsúszik a mérkőzés és nem tudják megfékezni Cvijicsék brutalitását, akkor nem csak a két pont miatt kell aggódnia Martín mesternek, hanem a játékosai testi épsége miatt is. A hendikepes hazai sikert erős tippnek érzem.
-
Női kézilabda Bajnokok Ligája tipp
Podgorica - ETO, +2,5 Podgorica
Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig
A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Csonka88
Hozzászólások 1
drogos
26-26 :)