Veszprémben és Celjében is győzne a hazai csapat a férfi Bajnokok Ligája A-csoportjában. A magyar együttes az első helyet is bebiztosíthatja, de több hiányzója miatt a Zágráb megúszhatja tisztes vereséggel. Celjében élet-halál harcot vív egymással a házigazda és a Motor, Lékaiék azonban esélyesebbnek tűnnek.
Mocsai Tamás. (Fotó: Wikipedia)
A Nagy László nélküli Veszprém a Zágrábot fogadja. A bakonyiaknak a hátralévő két meccsen 1 pontot kell szerezniük a csoportelsőségért, a horvátoknak pedig majd az utolsó meccs lesz igazán hangsúlyos a Szentpétervár ellen, de esetleges pontszerzésükkel már most nagyot lépnének előre.
Nagy László nélkül
A horvát kirakatcsapat pontszerzése szinte biztosan elmarad, de egy viszonylag szorosabb meccsre jók lehetnek Valcicék. Aminek oka Nagy László hiánya lehet, hiszen nélküle a Celje ellen is csak 1-el nyert otthon a magyar bajnok. Persze azóta leigazolták Mocsai Tamást pont az ilyen helyzetek kezelésére. Nagyon kívül még Ruesga is kidőlt a Löwen ellen, így mindössze Chema maradt irányítóba. Jamali is kihagyta a legutóbb találkozót, de már teljes értékű munkát végez, ahogyan Ugalde is, aki szintén Németországban sérült meg. Egy irányítóval és egy igazi jobblövővel még a Zágráb ellen is lehetnek kisebb gondok. Ráadásul Nagy hiányában a védelem sem a legjobb összeállításában szerepel majd.
Tökéletes mix
A Zágrábot lebecsülni nem lehet, mivel olyan kiválóságai vannak, mint Zlatko Horvat, Stepancic vagy Mandalinic. De több horvát fiatal is tagja volt a bő Eb keretnek – Coric, Susnja, Ivic, Obranovic, Sprem-, szóval ebben az alapanyagban bármikor benne van egy kiugró meccs. Tökéletes elegye a horvát csapat a rutinnak és a fiatalságnak. Bátrán játszhatnak majd a Veszprém-Arénában, mivel nem ezen fog múlni a továbbjutásuk.
Természetesen a Veszprém győzelmét várom, de a Zágráb 10 gólon belül maradhat.
A lét a tét
Szlovéniában élet-halál harcot vív majd egymással a hazai Celje és az ukrán bajnok Motor. A tét a továbbjutás, amelyhez elsősorban az ukránoknak kell nyerniük, de a Zvizejéknek is legalább 1 pontra szükségük van ehhez, de biztosra csak győzelem esetén mehetnek. A múlt héten mindkét együttes kulcsmeccset bukott, a Motor jó kezdés után simán kikapott Zágrábban, míg a Celje nagy meglepetésre nem bírt a Szentpétervárral, de ezt a pontvesztést most korrigálhatják a szlovének.
Gasper Marguc. Fotó: Wikipedia
Döntő faktor a sebesség
A Celjénél edzőváltás volt nemrég, hiszen Vladan Matic helyét Branko Tamse vette át decemberben. Az új vezetőedzőnek szinte csak a BL-ben kell helytállnia, mert a bajnoki cím már elúszott a Velenje elleni vereségek miatt. A Celje kezdősora egyébként kimondottan erős. Átlövőben Zelenovic és Sliskovic is a jövő meghatározó emberei lehetnek, előbbi szerb, utóbbi horvát válogatott. A két nagyon jó képességű átlövőt Sebastian Skube és Lékai Máté mozgathatja, Skube az utóbbi hónapokban remek formát mutat elképesztő gyorsaságával nagy gondot fog okozni az ukránoknak, Lékai Máték képességeit meg azt hiszem, nem kell bemutatni Magyaroroszágon. Ezzel a gyors lábú csapattal a Veszprémnek is meggyűlt a baja hazai parketten, ahol a időn túli hetes rontás miatt nem tudott pontot csenni a szlovén ezüstérmes. Az ukrán óriások között is nagy fegyver lehet Skube, Lékai és a „könnyedebb” lövők. Ezt be is bizonyították a kinti találkozón, hiszen mind a két egységet elhozta a Celje Ukrajnából. Ki kell még emelni a két remek képessé szélsőt, a napokban szerződést hosszabbító Luka Zvizejt, valamint az Európa topcsapatai által körbeudvarolt Margucot.
Sergiy Onufryienko. Fotó: Ivica Drusany/Shutterstock.com
Kikapcsolni a lövőket
Az ukránok a BL egyik kellemes meglepetése voltak ősszel, de úgy néz ki, hogy a továbbjutások is könnyen elúszhat tavasszal. Jó képességű lövőik vannak (Onufryienko, Burka, Ostroushko), de őket kivéve nem sok minden marad a paklijukban. A télen igazoltak egy spanyol irányítót Ángel Pérez személyében, de még nem teljesen illeszkedett be, jött még Stetsyura is Minszkből, de a BL-ben nem szerepelhet az ukrán játékos. Nem rossz csapat a Motor, de inkább felállt fal ellen lehet tőlük jó teljesítményt várni, ha a Celje gyorsítja a játékot, akkor nagy bajban vannak.
Lefulladhat a Motor
A celjeiek gyorsítani fognak, hiszen ez a fő fegyverük, például a Veszprémet is oktatták egy félidőn át a Zlatorog Arénában a rengeteg gyorsindítás góljukkal, valamint rendezetlen védelem elleni betörésekkel. A két csapattal együtt a továbbjutásért harcoló Zágráb szintén leckét kapott Celjében. Hazai pályán a szlovén csapat sikerét várom, amelyik rendkívül gyors játékával szétzilálhatja az ukránokat, és bebiztosíthatja helyét a legjobb 16 között.
-
Férfi Kézilabda BL tippek
Zágráb + 10,5 gól -
Celje
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Iváncsik Tamás akcióban. (Fotó: Wikipedia)
Hozzászólások 2
rosco
A Celjével kapcsolatban hallottam, hogy költségcsökkentés lesz a klubnál, valamint Lékai és Skube nyáron lejáró szerződését sem kívánják meghosszabbítani. Nem tudom ennek lesz-e kihatása a mai meccsre, de a szentpétervári döntetlen is elég váratlan eredmény volt.
Lufu
Matic is a költségcsökkentés miatt távozott. De Skube és Lékai amúgy is sokan voltak arra a posztra. Ráadásul nyáron jön a helyükre Zarabec, aki simán pótolja őket. Zvizej szerződését is meghosszabbították. Szóval akkora baj nincs azért. Ezt a szintet tudják majd hozni jövőre is.