A Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó előtti fordulóját rendezik meg a hétvégén. A Larvik és a Podgorica már biztosan megnyerte a csoportját, míg az ETO második helyét sem fenyegeti veszély, tehát ennek a három együttesnek a fennmaradó mérkőzései lényegében tét nélküliek. Egyedül a Krim helyzete reménytelen, a többi együttes azonban ádáz harcot fog még folytatni a fennmaradó 5 továbbjutó hely egyikének a megszerzéséért.
Maja Sokacék (labdával) két pontért utaztak el Szlovéniába. Fotó: Wikipedia
Krim – Vardar 8,00 15,00 1,15
A mostanában egyre jobb formát mutató macedón együttes egy magabiztos sikerrel hangolt a szlovénok elleni összecsapásra. Ezzel ellentétben Korenék egy méretes zakót kaptak a THC-től egy hete, így lehetetlen helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően. Nincs mese, Lekicéknek pénteken muszáj nyerniük, ugyanis nem csak a továbbjutást szeretnék kiharcolni, hanem lehetőség szerint az ETO elleni párharcot is elkerülnék a negyeddöntőben. Ehhez a recept adott: két mérkőzés, két győzelem és a riválisok „bukásai”. Ahhoz azonban, hogy meglegyen a remény, a Vardarnak kötelező hoznia Krim elleni mérkőzést, ugyanis a két gárda között igen jelentős a különbség. Mavsarék alkotják a 12 fős mezőny leggyengébb csapatát, míg a Vardar top 3-as, legalábbis papíron. Jó hír a vendégeknél, hogy a szerb irányító Lekic játékra jelentkezett. A közel hatszoros költségvetéssel és klasszisok sorával rendelkező vendégcsapat győzelme megkérdőjelezhetetlen, érdemes lehet még elgondolkodni egy szűkebb hendiben is: -3,5 Vardar.
ETO – Nagybánya 1,30 12,00 6,00
Az ETO egy megalázó vereséget könyvelhetett a Larvik vendégeként. Bár az eredményjelző a mérkőzés végén szoros állást jelzett, ez mindenképpen hízelgő a zöld-fehérekre nézve. Hátul elég jó teljesítményt nyújtottak a kisalföldiek, míg elől gyakorlatilag majdnem mindenki felsült. Sen támadójátéka értékelhetetlen, mint ahogy a legtöbb „idén” érkezőé is. A klasszis portás Grimsbö fantasztikusan védett, az ő leigazolása egy pillanatig sem kérdőjelezhető meg. Hét közben az ETO az Érd elleni rangadóval hangolt a románok ellen, ahol Planétáik a második játékrész közepén már rászámolhattak Kovácsékra. Aztán persze Martín mester lekapta a komplett kezdőcsapatot és a fiatalok, illetve a cserejátékosok jutottak szerephez. A kapuban Csapó próbálkozott a védéssel, a védelemben Tamires bizonyíthatott, míg a BL-ből „száműzött” Planéta is hatalmas bombákkal hálálta meg a bizalmat. Persze a cseréknek „köszönhetően” a 10 gólos előny a meccs végére ötre olvadt, de a játék bíztató volt.
Ezzel ellentétben csütörtökön a Nagybánya a Bukarest ellen méretes pofonba szaladt bele, ami semmiképpen sem jó ómen az Audi Arénában való játék előtt. Bár Do Nascimentóék szépen elverték Romániában a csoport leggyengébbjének tartott Savehofot, vasárnap pokoli nehéz meccs vár rájuk, még úgyis, hogy az ETO-nak ez a meccs tét nélküli lesz, míg a vendégeknek igen kellene legalább az egy pont. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is végig 100%-on pörögve, de a találkozót komolyan véve, a hazaiak szurkolók előtt a győriek nyerni fognak.
Löke az Érd ellen is pazar játékot mutatott (Fotó: muzsy/shutterstock.com)
Lipcse – Podgorica 6,00 12,00 1,20
A találkozó toronymagas esélyese a már biztos csoportelső Podgorica. A kérdés egyedül az, hogy mennyire akarnak nyerni Neaguék. Nem lepődnék meg, ha megint Zdericet látnánk a kapuban és már 30 perc után a „második” sor lenne fenn a pályán. Ez a Lipcse nem jelenthet veszélyt a montenegróiakra, kivéve akkor, ha Adzicék tudatosan adnák fel a meccset, amiben nem hiszek, ugyanis még mindig veretlen az együttes a szezonban. Talán egy igen nagy hendikepen érdemes lehet elgondolkozni, hisz a Krim ellen is folyamatosan leadták Bulatovicék a kiharcolt tetemes előnyüket és a végén már csak három gól maradt a két együttes között.
Volgográd – THC 1,75 9,00 2,55
A hétvége talán legpikánsabb összecsapását követhetjük nyomon vasárnap 12.00-től. A tét igen nagy, ugyanis ha nyer a Dinamo, akkor biztosan csoportmásodik lesz és így elkerüli az ETO-t a negyeddöntőben és minden bizonnyal a Viborggal vagy a Nagybányával fog megmérkőzni. Egy ilyen párharc esetén pedig az oroszok akár a budapesti négyes döntőbe is bekerülhetnének. Persze ha a vendégek nyernek, akkor Nadgornajáéknak lenne nagy esélye a Podgorica mögött továbbjutni. Az odavágón úgy nyertek hárommal az oroszok, hogy Herbert Müller nagyon csúnyán eltaktikázta magát. Ész nélkül erőltette a 7 a hat elleni (mezőny)játékot, amiből kivétel nélkül rosszul jöttek ki Krauséék. Így bő 1 perc alatt a Volgográd három könnyű gólt szerzett és lényegében eldöntötte a két pont sorsát. A visszavágón bármi megtörténhet, talán kicsit esélyesebbek az oroszok, de én egyelőre nem érzek erős tippet ezzel az összecsapással kapcsolatban. Döntetlen esetén a hazaiak lehetnének boldogabbak.
Európai kéziligák: Az óriás, a remek újonc és a skandináv harcosok!
Savehof – Metz 2,08 9,00 2,25
A Volgográd – THC találkozóhoz hasonlóan a Savehof – Metz meccsen is szoros eredményre számítok. A svédek elméletileg igen, gyakorlatilag semmiképpen sem tudnak továbbjutni és ugyanez a helyzet a francia bajnokkal is. Tehát vasárnap leginkább arról fog szólni ez az összecsapás, hogy ki fogja az utolsó helyen zárni a szextettet és ki lesz eggyel előtte. Az odavágón az eléggé foghíjas francia együttest fantasztikus játékkal verték meg Sandék, így én emiatt és a hazai pálya miatt inkább a svédek sikerében hiszek. Persze a hazait még így sem merném behúzni, de talán az 1X-ben lehet fantázia.
Viborg – Larvik 3,75 10,00 1,41
Annak ellenére, hogy a Viborgnál még mindig számos hiányzó nem léphet pályára a hétvégén, fantasztikus összecsapásra számíthatunk. Nem hiszem, hogy a vezetőség kockáztatná Gulldén játékát és bár BL-győzelemmel debütált a menesztett Dalmose mester helyén Lars Friis-Hansen, a bajnoki vereség (TTH ellen) után most a nemzetközi porondon is kapitulálhat együttese az irányítása alatt. A Larvik eszméletlen formában játszik, az ETO-t simán felőrölte, a sérültjeik is visszatértek, így lényegében csak azon múlik a két pont sorsa, hogy a Larvik korrekt lesz-e a többiekkel, elsősorban a Nagybányával és teljes erőbedobással fognak-e harcolni Edinék. Én azt mondom, hogy ha teljes erőbedobással nem is, de olyan teljesítménnyel rukkolnak elő a norvégok, ami a két pont megszerzéséhez elegendő.
További tippek szombaton várhatók, amikor a többi iroda is megnyitja a piacokat.
-
Női kézilabda Bajnokok Ligája tippek
Győr - Nagybánya, Győr -
Krim - Vardar, Vardar
-
Dinamo - THC, felett 51
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Maja Zebic (labdával). Fotó: Wikipedia
Hozzászólások 1
drogos
Érkezett egy új tipp :)