Az A és B csoportok utolsó találkozóira már kínálnak oddsokat a magukra valamit is adó fogadóirodák. Lehet szemezgetni, előre gondolkodni, mazsolázni a tippek között, így mi sem várjuk meg a péntek reggelt. Különben is, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Most pedig zárjuk be a közhelyszótárt, jöjjön a java!
Két sima, meg a Montenegró-Dánia
Az A-jelű sextettben (a majomnak idegen szavak szótára is van) Magyarország-Japán találkozóval indul a buli. Japánt még a tippmixpro is megtiszteli, hisz 1.01-ért fogadhatunk lányaink győzelmére. A napokban olvastam valahol, hogy a magyar női kézilabda-válogatottnak határtalan mélységei és magasságai vannak. Nagy igazság volt abban a gondolatban, hisz a 17 gólos zakó után a csajok összekapták magukat, és alaposan földbe döngölték a házgazda Dániát. Kemény védekezés, és nagyon hatékony támadójáték. Hátul a fal hiba nélkül dolgozott, elöl pedig elbírtuk, hogy a bal szél végig láthatatlan maradt. Nem volt esélyük a dánoknak leindítani, de igazából semmire sem volt esélyük. A legnagyobb betli Kristiansen volt, aki edzés helyett a szolárium-szalonokat látogatta, meg ugye a hidrogénezés negatív hatásairól is lehet találni (több-kevesebb hitelességgel bíró) cikket. Legnagyobbat mégis a dán edző húzta, amikor átállt a dán együttes 2-4-es védekezésre. Görbicz Anita percei jöttek, átlövésgól, gólpassz, hetes kiharcolása... tán 4 támadás után visszaálltak, mert a 2-4-es védekezésük (is) csődöt mondott.
A 2-4 ellen ment, a 3-3 sem lehet akadály
Na, erről kötnék át a japánok 3-3-as defensére. Sok csapatnak meggyűlt vele a baja, pl. Tunéziát nagyon megfogta, hogy a japán lányok már a felezőnél felvették Chebbah-t, aki rendre csak lépéshibával tudott eljutni a kapuig. Na, a mi csapatunk viszont nem egy emberre épül. Ott van Kovacsics Anikó, Görbicz Anita meg Szucsánszki Zita, akik nem kicsit jók lábon, egy-egyben lazán verik a japókat. Ott van a Triscsuk, szintén nagyon ügyes játékos, és van két jó beállónk, Mayer és Szamó, akiket majd meg lehet játszani. Ugyan melyik japán lány lenne képes megfogni a Szabinát! Dánia ellen is volt egy olyan komoly gólja, hogy nekem egyből a veszprémi Nilsson jutott eszembe. Értsd jól. Dinamika, ez a kulcs, előre szólok a japán mesternek, ellenünk a 3-3 nem fog működni.
Remáljük, a Japán elleni meccs után is lesz ok a mosolyra! Fotó: uros hocevar/ehf
Chebbah vezérletével Tunézia meglepheti Szerbiát
A Tunézia-Szerbia találkozó szorzóit nem igazán értem. Szerbia fix negyedik (tételezzük fel, hogy megverjük Japánt) és Tunézia sem léphet már előre, a csoport utolsó helyén zár. Sőt már azt is lehet tudni, hogy majd Kubával meccsel az alagsorban, Chebbah megint megszórhatja magát! Szóval a Szerbia-Tunézia meccsnek nincs tétje, de ha mégis, javítsatok kérlek. Nem tudom, mi az oka annak, hogy 11.00-es oddsal bír a Tunézia-siker. Nem sokkal rosszabb csapat ez, sőt nem is feltétlenül rosszabb, mint a szerb. Chebbah bármikor dob 9-10 gólt, Jlezit rendre meg lehet játszani a falban, sőt két beállós játékuk is van az észak-afrikaiaknak. Szélen elég gyatrák, főleg bal szélen, de pl. a tunéziai kapus, Abdallah kegyetlen jól véd. Komolyan klasszis teljesítményre képes az a csaj, és látni a javulást Tunézián meccsről-meccsre. Szerbia minek törné össze magát, ha így is-úgy is negyedik?! Jobban teszik, ha rápihennek az egyenes kieséses szakaszra, és hozzám hasonlóan a Tunézia győzelemre fogadnak. De elég szép a Tunézia +5.5 gólos hendi is, 2.00-es oddsért ajándék, hogy Tunézia 6 gólon belül marad. Sőt...
Fordítsd oda a másik orcádat is!
Az A csoport utolsó meccsét Dánia és Montenegró játssza. Parázs kis összecsapás lesz (elvileg), ha Montenegró nem kap ki, csoportelső. Márpedig nehéz elképzelni, hogy kikap, mert kegyetlenül jó az a csapat. Montenegró védekezése világelit, súrolják a durvaság határát, néha-néha kicsúszik egy-két keményebb szabálytalanság, de belefér.
Tegnap a két szakértő hölgy közül az egyik mondta a Sport TV-n a dán csapat kapcsán, hogy szeret tisztán játszani. Ez megütötte a fülem, mert van benne igazság. De napjaink kézije egyre inkább kontakt sport, főleg az, ha az ellenfélnél Klikovac és Lazovic védekezik. Ha a mi védekezésünk ellen tehetetlen volt Dánia, akkor mi lehet az, ami hatékonnyá tenné támadójátékukat Montenegró ellen? Megmondom: SEMMI!
Dánia beállósai olyanok, mint szürke szamár a ködben. Észrevehetetlenek, ellenünk az első dán beállós posztról az 57. percben talált be, közte 100-nál emberelőnyben. Szélről nulla a dán együttes, Fisker szegény, mint egy igásló, ki sem lát a védőként szolgáló pánt alól. Másik szél nem létezik, nem működik a dánok egyik legnagyobb fegyvere, a leindítás sem. Kapus poszton sem hoznak átlag felettit, Bajraktajovic viszont csak azt nem fogja, ami nem megy kapura. Lent mindent véd, ha meg a fölsőt célozzák a dán átlövők szaggatottról, az hosszú távon nem működik. Egy-két nagyobb gól kisülhet belőle, de ennyi. Azért Bulatovic nem véletlenül veszi sokszor célba az alsót, ha lefelé lő, jó eséllyel nem szál kapu fölé a labda. (Bár Planéta azért tudna mesélni...)
Ezek után teszem fel a kérdést: Miben jobb Dánia Montenegrónál? Hazai pálya? Eddig sem fújták meg a dánoknak. Több a szőke lány? Nem jár érte bónusz. Ráadásul mi szembesítettük őket a komor valósággal, amit ők legbelül vélhetően sejtettek. A kapitányuk sem volt képes változást hozni a meccsbe, és azt is nehéz megmondani, hogy a két irányító, Kristiansen és Okkels közül melyik a nagyobb betli! Mi már adtunk egy pofont a dán kézinek, nem lehet kérdés, hogy Klikovacék is megkínálják egy teli tenyeressel Kristiansenéket. Fordítsd oda a másik orcádat is!
Marija Jovanovic. Fotó: Pierre-Yves Beaudouin/Wikipédia
Kína-Angola a negyedik helyért
Ki-ki meccset játszik a továbbjutásért Kína és Angola. Eddig mindkét válogatott hozta a Kuba elleni kötelezőt, most egymás közt döntik el a 4. hely sorsát. A favorit Angola, Bernardóék pl. hajszál híján megfigták* Lengyelországot, félidőben még vezettek is Kudlaczék ellen. Mindkét együttes sok-gólos találkozókat játszott a tornán, inkább támadás-orientált együtteskről van szó, én feltételezem, most is túl akarják majd dobni egymást, és így meccset nyerni. Angola nyer, de ott tudom hagyni 1.35-ért.
Hollandiának nem elég 'csak' győzni
Hollandia győzelmére 1.30, jobb helyeken 1.35-ös oddsal lehet fogadni Lengyelország ellen. Nem is kérdés a holland győzelem, Groot egyre jobb, Pollman Kuba ellen nem nagyon játszott. Alaposan rápihentek erre a meccsre a hollandok, Lengyelország pedig igazából nagyon keskeny. Rendre belealszanak a meccsekbe, még Kuba meg Angola ellen sem tudtak dominálni az első félidőben. Persze a másodkban tudtak fordítani, de amíg Kuba és Angola csapatában nincs kétszer harminc perc minőségi kézi, addig a hollandokban van. A lengyel csapatban ráadásul kevés hölgyben van gól! Persze ha a góllövőlistát böngésszük, ennek lehetne ellent mondani, de Kuba ellen csak az nem dob 6-8 gólt, aki nem játszik... Hollandia más tészta, és ha Hollandia nyer, vélhetően megnyeri a B csoportot. De nem biztos, hogy Grootéknak elég 'csak' nyerni, annyi gólt kell közétenni, amennyit csak bírnak. Jelenleg ugyanis 22 góllal jobb a hollandok gólkülönbsége a svédekkel szemben, de a svédek Kubával játszanak, és Kubát azért meg lehet verni 25-26 góllal. Izgi lesz, de a holland siker Lengyelország fölött garantált.
Monika Kobylinska. Fotó: Dziurek/Shutterstock.com
Őrült rohanás, a svédeknek számíthat a gólarány!
Ahogy azt említettem, Svédországnak úgy el kell vernie Kubát, ahogy csak tudja. Kivéve akkor, ha a lengyelek megverik Hollandiát, akkor Gulldénék egy pár gólos győzelemmel is nyerik a csoportot. Tegyük fel, hogy a holland-lengyel meccsen érvényesül a papírforma, akkor itt őrült rohanás lesz. 20 másodpercenként lövés, a svédeknek sok támadást kell vezetni, hogy sok gólt dobjon. Kuba sem szopogatja feleslegesen a labdát, ők is gólra játsszák a kézit, nem nagyon érdekli őket, ha 50-et kapnak, ha ők is minél többet dobhatnak. Nem a védekezésről szól majd a meccs, legalábbis Kubánál biztosan nem :D
*megfingatták és megfogták szavakból eredő kifejezés, ezek összetétele
A cikk holnap folytatódik a másik két csoport találkozóinak előzeteseivel. Kivéve, ha új cikk készül róluk...
-
Női kézilabda VB 2015 tippek
Magyarország-Japán (Magyarország 29.5 gól felett) -
Hollandia-Lengyelország (Holland győzelem)
-
Tunézia-Szerbia (Tunézia +5.5 gól)
-
Dánia-Montenegró(Montenegró +1.5 gól)
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Monika Kobylinska. Fotó: Dziurek/Shutterstock.com
Hozzászólások 11
soptei.gergo
Hollandia mehetne mondjuk egy -2,5 vagy -3,5 hendivel?
hubika88
hollandia nálam is nagy easy, de mire az 1,35 körüli odds, kb 1,10-re adnám, de hát ajándék lónak.. :D
az lenne a legjobb, ha hollandok nyernének vagy 6-8-cal utána lehetne pakolni a svéd TT overt :D
soptei.gergo
Jaja :D ezt a tunezia +5,5ot mennyire erzed??
ncis88
Azért Szamóra azt mondani hogy jó beállós.. :DD
Ha ő jó, akkor milyen volt szegény Kulcsár Anita, vagy esetleg a Löke? Csak azért kérdezem, hogy megtanulhassam ezt a jelzőt, mert ez esetben erre nincsen szavam.. :DD
Laca87
Azért mondta Oak mert tette 81es oddson hogy házi gólkirály lesz :D
firgabácsi
Szerintem a brazil - francia az 46.5-re is under lesz. A franciák nagyon lassú meg unalmas kézit játszanak, sok hibával, a brazilok meg szintén nem szórják a gólokat ezen a tornán. Ráadásul ez várhatóan szoros, feszült hangulatú meccs lesz sok technikai hibával. Én ilyen 22-20 vagy hasonló eredményt várok.
soptei.gergo
Norveg-Spanyolrol velemeny? Szerintem a norvegok behuzzak es az odds sem rossz
hubika88
Norvég-spanyol akkora nobet nalam h el nem tudom mondani. Egy labdaszopogatos 20:20 mellett egy fasza kis 30:30 is benne van a pakliban nalam max egy mork overre lehet jo
oakland23
Piroskát én magam is többször leírtam korábban, nem tagadom. De most szerintem korábbi önmagához képest nagyon rendben van. Rengeteget melózik, próbál helyezkedni, zárni, elmozogni, szóval én egy rossz szót nem tudok mondani rá! Védekezésben nem faktor, nincs is fenn, hacsak nem ragad benn, de a rossz térdével neki elég az az irányváltás, amit ő tervez magának, reagálni egy támadóra sokkal nehezebb. Most néztem, a BL-ben 18 gólja van, beállók közt igen előkelő helyen van. 18 gólt dobott, épp a Mörk van előtte 19 góllal, aki ugye hű de kurva nagy sztár. Megjyegzem, marketingje jó, jobb, mint ő maga, de más lap. Lökéhez hasonlítani meg elég erős, Vojvodát sem hasonlítjuk LeBronhoz, mert nincs értelme. De ha Szamó a jó kategória, akkor Löke az ultra-giga frenetikus jelzővel illethető :D Amúgy meg Piroskának ez a hosszabb haj jobban áll, mint a szabadságszobor frizura.
(Amúgy meg ha én a kéziben dolgoznék, nálam 190 cm-nél és 90 kg-nál kezdődne a beállós poszt, de ez megint más lap :D)
oakland23
Erre a Tunézia meccsre jól ráéreztem :D
Laca87
A többi nagyon szép volt!