A hétvégén a hatodik forduló mérkőzéseit követhetjük figyelemmel az első osztályban. Szombaton öt mérkőzést láthatunk, melyek 18.00-kor kezdődnek, míg vasárnap Érdre látogat a Ferencváros csapata. A játéknap rangadója egyértelműen az utóbbi párharc lesz, ahol revánsot vehet Szabó Edina alakulata a Bajnokok Ligájából való kiesés miatt.
A megtáltosodók csatája
Vácra látogat az egyre jobb formában játszó Siófok együttese. A Veszprém és a Békéscsaba legyőzése után Golovin mester bizakodva várja a szombati mérkőzést. Bogdanovics ismét hátára vette a csapatot és mellé felnőtt még Lukács és Szalai is, így a siófokiak kiütéses győzelmet arattak Bakó Botondék felett az előző hétvégén (Siófok-Békéscsaba 27-20). A hangulat az öltözőben kiváló, így érhetően önbizalomtól duzzadva utaznak a Dunakanyarba Léránt Vivienék. A hazaiak az utolsó percig egy igen kiélezett találkozót követően fogadják Balaton partiakat. A 22-21-re megnyert Veszprém elleni két pont sorsa kulcsfontosságúnak bizonyult, hisz enélkül igen komoly lépéshátrányba került volna Konkoly csapata a riválisokkal szemben a felsőházért folytatott versenyben. A védekezéssel ezúttal sem akadt probléma, és már támadásban is egyre jobb játékot mutat az Ipress Center által szponzorált klub. Stefanovic hétről-hétre meghálálja a bizalmat a vezetőedzőnek.
Országos kettes?
Nem lehet kérdés, hogy az Esterházy KFSC-nek nincs reális esélye Fehérvár csapatától pontot lopni. A gárda minden fordulóban nagyot küzd, de a gyenge keret kevés az első osztályhoz. Hiába Pados és Bárány rendre kiemelkedő teljesítménye, ha a posztok döntő többségén nincs meg a megfelelő játékos ezen a szinten. A székesfehérvári alakulat a Dunaújváros (és természetesen a Győr) elleni találkozót leszámítva igen pozitív benyomást tett rám és a szurkolókra is. Pal Oldrup Jensen mester kiválóan áthidalta a Triscsuk távozásával keletkező űrt, a nyáron megszerzett spanyol Nuria Benzal jól mozgatja az FKC-t.
A sötét ló otthonában a címvédő is meg fog égni?
A bravúros, Fradi elleni siker után számos kézilabdát kedvelő személy a Dunaújvárosnak már a felsőházba jutását vizionálja. A csapat védekezése kiváló, a Debrecen elleni betlit már mindenki elfelejtette a fővárosiak legyőzése után. Az egyetlen vereség oka, hogy Ferlingnek - azonnali piros lap miatt - idő előtt el kellett hagynia a játékteret. A gárda ezután megtört és jobbára csak az eredmény után futott. Ezt a hibát vélhetően már nem fogja elkövetni a Mátéfi Eszter által vezetett klub. A Győr szerdán huszonnégy góllal bizonyult jobbnak a harmatgyenge Egernél, a Rába partján már mindenki elfelejtette a Ferencváros elleni fiaskót. A játék hétről-hétre jobb, a hiányzók sorban visszatértek. Az Ambros Martín által elképzelt védelem szinte már megvalósult.
Löke már nagyon várja a Dunaújváros elleni mérkőzést - Wikimedia commons
A nyeretlenek csatája
Budapestre látogat a még szintén nulla pontos Békéscsaba. A hazaiak amúgy sem könnyű dolgát tovább nehezíti, hogy Csuka, Schneck és Tamás sem léphet a hétvégén pályára sérülés miatt. Minden bizonnyal Fekete, Barczi és Petrovszki kettőzött erővel fogja rohamozni Veress kapuját, azonban a csapat első sikerére szerintem tovább kell várni. Mondom ezt annak ellenére is, hogy a vendégek megfelelő hozzáállása majdnem minden fordulóban megkérdőjelezhető. A már említett Siófok elleni kudarcra az sem lehet elég mentség, hogy többen hiányoztak a hétvégén: Sipeki, Barján és Csáki.
A forduló lutrija
A szezon másik meglepetéscsapata kétségtelenül a Debrecen. Az ötödik játéknapon az Érd ellen elszenvedett sima vereség ellenére a gárda nem okozott csalódást eddig a legtöbb szurkolónak. A jó szereplés legfőbb oka Varga József kispadra ültetése lehet. Természetesen a gólokat nem ő szerzi, de rendet tett a fejekben és az új igazolásoknak - elsősorban Sopronyinak és Barnának - köszönhetően a támadószekcióban sincs gond. Siska, Bálint, Vörös és Som nélkül is igen komoly esélye lesz Sopronyiéknak a pontszerzésre. A Veszprém még mindig nem tudta áthidalni a távozók által létrejött űrt. Bár Róth Kálmán nagyon jól feltüzelte a lányokat a Vác ellen, a végjátékban elkövetett hibák miatt üres kézzel távoztak a Dunyakanyarból. Az Eger elleni magabiztos győzelem nem igen enyhítheti a szponzorok csalódottságát. Igen háromesélyesnek érzem ezt a találkozót.
Ki nevet a végén? - Wikimedia commons
Reváns vagy ismét Fradi?
Az előző szezon ezüstérmese látogat vasárnap a harmadikhoz, amely mérkőzés 12.45-kor veszi kezdetét. A Bajnokok Ligája-selejtezőhöz hasonló talákozóra számítanék, ha teljes kerettel állhatna ki az érdi csapat. Bognár és Triscsuk nélkül ez természetesen nem valósulhat meg, így a találkozó egyértelmű favoritja a vendégcsapat. Elek Gábor a Dunaújváros elleni elvesztett mérkőzés után felrázta a csapatot, és a két légiós - Steinbach és Pena - vezérletével kiütötte az Egert. Az Érd ellen ennél jóval többre lesz szükség, hisz a vendéglátó az egyetlen száz százalékos klub ebben a szezonban. A jóval nagyobb variációs lehetőséggel és rutinnal rendelkező fővárosiak minden bizonnyal haza fogják vinni a két pontot, mert a fent említett két játékos nélkül Szabó Edina lehetőségei korlátozottá válnak.
-
Magyarország, Női NB I tippek
MTK-Budapest - Békéscsaba Békéscsaba -
Ersterházy KFSC - FKC -7,5 FKC
-
Érd - Ferencváros Ferencváros
-
Veszprém - Debrecen DNB Debrecen
-
Vác - Siófok X2
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Wikimedia commons
Hozzászólások 11
slade
Szép munka! A továbbiakban is szívesen olvasnék ilyen beharanhozót a fordulók előtt. Várjuk az irodák mit adnak majd:)
drogos
Köszönöm :)
Szerintem csak holnap délelőtt adnak oddsokat (Unibet, Bet365, NORDICBET), akkor jövök tippekkel is :)
drogos
Megérkeztek az első tippek. Még egy helyen várok hendikepet és egy mérkőzésen gondolkodom még :)
slade
Tetszenek a tippek, + a Siófok x2 is megér egy kisebb tétet szerintem.
drogos
Egyetértek, én oda vártam a hendikepet ;) Vélhetően +2,5-eset fognak kínálni, ha lesz. És az ugye biztosabb.
Persze ha nem kínálnak hendit, akkor én is az X2-t fogok tenni, mert bőven van benne érték. Amin még gondolkodom, az pedig a Veszprém-Debrecen X2.
slade
Grat! Aminek jönnie kellett az jött is:) A Vác megint pechesen alakult 58. percben még x volt...:(
drogos
Köszi :)
Éreztem, hogy kelleni fog a +2,5-es hendi a Siófokra. Sajnos nem kínáltak a mérkőzés előtti 2 órában, utána meg már nem néztem.
slade
Utána sem raktak ki hendiket:(
drogos
Mindegy, ez van :)
Holnap jöjjön a Fradi és akkor talán mások is örülnek ezeknek a tippeknek :)
rosco
Az Érd - Fradi meccset 12:40-től közvetíti az RTL Klub.
Köszi az előzetest drogos! ;)
drogos
Szívesen :)
Sajnos azonban az Érd nagyon hallgat Triscsuk esetleges visszatéréséről... Szóval azon sem lepődnék meg, ha ma mégis "véletlenül" játszana úgy, hogy a válogatottal nem edzett a héten. Ettől függetlenül én a Fradira fogadtam, mert jobbak.