Hétfőn 17.30-kor Újvidéken találkozik az olimpiai és világbajnoki bronzérmes spanyol csapattal a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai vb nyolcaddöntőjében, és ezt a csatát Hajdu János szövetségi kapitány a torna legfontosabb mérkőzésének tartja.
A szombati szünnapon a szakvezető az MTI-nek elmondta: a csehek, a tunéziaiak és az ausztrálok elleni győzelmek után a románoktól és a németektől elszenvedett két vereség miatt "csak magunknak köszönhetjük, hogy a spanyolokat kaptuk a kieséses szakasz első állomásán".
Kiemelte: bízik a továbbjutásban, mert csapata a németek ellen már nagyon jól játszott, és a kulcsemberek is egyre hatékonyabbá váltak, ráadásul Soós Viktória beállításával a korábbinál mozgékonyabb és így veszélyesebb lett a támadóalakzat.
"Ha van valaki, aki felnő Görbicz mellé, akkor az irányítónak is több helye lesz, nem kell az ellenfélnek csak rá figyelnie. Ezt láttuk pénteken is: Soósra kiléptek, Görbicznek meg több területe adódott, így aztán sok helyzete és lövése volt" - tette hozzá Hajdu.
Kitért rá, hogy ebből kiindulva néhány játékosnak bátrabban kellene támadnia a védőfalat, nem kell félni a feladatoktól, a lövésektől.
"Ha az ellenfél érzi rajtunk, hogy nem vagyunk elég agresszívek, akkor abból neki lesz több ereje, és elhiheti, hogy van keresni valója. Ezt kell elkerülni a folytatásban. Most jön a legfontosabb mérkőzésünk. Ha nyerünk, akkor teljesítettük az elnökség által elénk tűzött célt, ha nem, abba belegondolni sem merek." - mondta Hajdu.
Remélhetőleg a spanyolok elleni meccs után is készülnek hasonló fotók. (Fotó: serbia2013.com)
A spanyol és a magyar csapat eddig 18-szor találkozott egymással, kilencszer a magyarok győztek, öt döntetlen mellett pedig négy spanyol siker született. Legutóbb ugyancsak Újvidéken, a tavalyi Eb-n, december 7-én a magyarok 32-31-re nyertek.
Ha a Hajdu-csapat nyer, szerdán - már Belgrádban - a hétfői brazil-holland összecsapás győztesével találkozik.
A felső ág további programja:
nyolcaddöntők:
december 16., hétfő:
MAGYARORSZÁG-Spanyolország, Újvidék, 17.30 (2.)
Brazília-Hollandia, Belgrád, 18.00 (1.)
Norvégia-Csehország, Újvidék, 20.15 (8.)
Koreai Köztársaság-Szerbia, Belgrád (7.) 20.45
december 17., kedd
szünnap
december 18., szerda
negyeddöntők (17.30 és 20.15):
1. sorszámú nyolcaddöntő győztese-2. sorszámú nyolcaddöntő győztese, Belgrád (I. sorszámú negyeddöntő)
7.-8. Belgrád (IV.)
5.-6., Újvidék (III.)
3.-4., Újvidék (II.)
december 19., csütörtök
szünnap
december 20., péntek (Belgrád)
elődöntők (18.00 és 20.45)
I.-II.
III.-IV.
december 21., szombat
szünnap
december 22., vasárnap (Belgrád)
a 3. helyért 14.30
döntő 17.15
(forrás: MTI)
A magyar csapat győzelmére 2.57-es szorzót kínál a Bet365 fogadóiroda, míg a spanyol csapatra 1.67 körüli szorzón lehet fogadni.
A hétfői mérkőzések szorzói:
17:30 Hungary W - Spain W 2.57 8.79 1.67
18:00 Brazil W - Netherlands W 1.38 9.99 3.63
20:15 Norway W - Czech Republic W 1.02 20.67 18.33
20:45 South Korea W - Serbia W 2.43 8.69 1.75
Forrás: MTI