A hétvégén rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőit.
Pontosabban a trondheimi torna már a múlt hétvégén lezajlott, onnan a Lipcse teljesen megérdemelten került a legjobbak közé. Szombattól három helyszínen fog pattogni a labda, ahonnan csupán egy-egy gárda juthat a főtáblára, a többiek a KEK-ben folytathatják tovább a nemzetközi szereplésüket.
Ferencváros vagy Érd?
Zácsik jó játékára a hétvégén is szükség lesz - Wikipedia
A második csoportban két magyar alakulatot is találunk. A bajnoki ezüstérmes Ferencváros mellett a bronzérmes Érd is megkapja az esélyt, hogy a főtáblára jusson. Utóbbi klub azért indulhat a selejtezőben, mert az ETO megnyerte az előző idényben a serleget. Ebben a négyesben szerepel még a svájci bajnok LK Zug Handball és a zöldkártyát kapó HC Lokomotiva Zagreb.
A fővárosiak kirobbanó formában játszanak, a Győr elleni magabiztos győzelem után a Békéscsabát és az MTK-Budapestet fektették két vállra. Elek Gábor elégedett lehet keretével. A nyáron érkező Steinbach meghálálta a bizalmat, az ETO ellen hatalmas bombagólokkal hívta fel magára az ellenfelek figyelmét.
Már Pena is hadra fogható, jó állapotban várja a találkozót. Vérten Orsolya is szinte biztosan pályára fog lépni a hétvégén. Tomori ismét csapata vezérévé vált, az agilis válogatott játékos a támadásban és a védekezésben is pótolhatatlan. A Szabó Edina vezette Érd az Eger és a Siófok alakulata felett aratott szép győzelmet. A nyári erősítéseknek köszönhetően a csapat vérmesebb célokért küzdhet idén a nemzetközi porondon. A távozó Elezt kitűnően pótolja a két válogatott: Triscsuk és Klivinyi.
Szombat délután három órakor veszi kezdetét az az összecsapás, amin a magyar harmadik helyezett a torna vasárnap megrendezendő döntőjéért száll harcba a Zug ellen. A svájciak két kiütéses győzelmet követően érkeznek a magyar fővárosba, de a harmatgyenge bajnokságukat tekintve ez nem fogja megijeszteni Klivinyiéket. Nem lehet más a cél, mint a magabiztos érdi diadal. Az előző idényben a Zug a Challenge-kupában próbált vitézkedni, de már az első ellenfél, a Nova Pazova megálljt parancsolt neki. A klub szinte kizárólag hazai játékosokat alkalmaz, kiemelendő Cavallari, Scherer és a balátlövő Haag személye. A döntően horvátokat foglalkoztató zágrábi csapat tavaly a KEK-ben ment két kört.
A Muratpasa alakulatán még éppen továbbjutott, de a Vác kemény diónak bizonyult.
Nem gondolnám, hogy a Fradinak komoly problémát okozna a gárda legyőzése annak ellenére sem, hogy több válogatottat (Gace, Jelcic...) is felmutathat a horvát csapat.
Az első játéknapon minden bizonnyal két magyar győzelmet fogunk látni, így előreláthatólag Fradi - Érd párharc figyelhető majd meg a vasárnapi döntőben.
Fotó: Wikipedia
Dán dominancia Romániában?
A harmadik jelzésű kvartett igazi halálcsoportnak tekinthető. A négy alakulatból legalább kettőt el tudnék képzelni a legjobb tizenhat között. A Romániában megrendezendő tornán két dán, egy román és egy holland csapat fogja összemérni egymással erejét. A dán ezüstérmes Team Tvis Holstebro nyáron több kulcsjátékosát is elvesztette. Többek között Loerper Németországba költözött, míg Burgaard éppen a nagy rivális Viborghoz igazolt. Alstad és de Souza érkezése mindenképp örömteli a Holstebro szurkolók számára, de véleményem szerint a csapat gyengült. Éppen pont fordítva történt ez az idén is zöldkártyát kapó, bajnoki bronzérmes Viborg HK-nál. A már említett Burgaardon túl a csapathoz sikerült csábítani a világklasszis Massont, Damjanovicot és pár kisebb nevet. Az egykori BL-győztes első bajnoki vereségére sokat nem kellett várni, hisz már az első fordulóban kikapott az Esbjergtől. Szerdán már sikerült kiküszöbölni a csorbát, a csapat a Ringkobinget ütötte ki.
A házigazda HCM Baia Mare éppen az előbb említett csapattal fogja vívni az első mérkőzését, így Fortuna nemigen fogadta a románokat a kegyeibe. A Valcea széteséséből természetesen ők is profitáltak, ugyanis leigazolták Ungureanut, Buceschit és Nechitát a bajnoktól, míg Szűcs Gabriella és Tanasie a Zilah mezét cserélte le. Több kézilabdázónő is ugyan elhagyta a Nagybányát, összességében a csapat erősebbé vált. Ettől függetlenül szerintem a csoport harmadik helyének megszerzése lehet a reális célja a klubnak. A gárda alapvetően jó erőkből áll és talán a „norvég” csoportból bejuthatott volna a főtáblára, de a sors nem így akarta. A kvartett negyedik tagja a holland második helyezett Sercodak Dalfsen csapata. A hölgykoszorú világklasszisok nélkül az esélytelenek nyugalmával készülhet a hétvégi találkozókra. Szerény véleményem szerint már a harmadik hely megszerzése is bravúr lenne.
A TTH bár nem olyan erős, mint az előző idényben, azért lényegesen erősebb a szombati ellenfelüknél. A keret jó formán hazai játékosokból áll. A csapat „gyengeségét” mutatja, hogy válogatott játékosokat alig tud felmutatni. A klub egyébként a Muratpasa oda-vissza történő legyőzése után juthatott ebbe a selejtezős csoportba. A törökök felett komolyabb megerőltetés nélkül sikerült győzelmet aratni.
Nem meglepő módon Knippenborg és van Dort (válogatott) kiváló játéka elengedhetetlennek bizonyult a továbbjutáshoz. Ha hozzájuk Schutte és még legalább két játékos fel tud nőni (például Logtenberg, Nijboer...), akkor borsot törhetnek Kristiansenék orra alá. Véleményem szerint szeptember 15.-én a keleti szomszédunknál dán csoportdöntőt láthatunk majd.
Macedón uralom Olaszországban?
A negyedik számmal jelzett csoport küzdelmeit Olaszországban fogják lebonyolítani. A végső győzelemre is esélyes WHC Vardar SCBT gárdájának minden bizonnyal két sima győzelmet fog aratni a szombati és a vasárnapi játéknapon. Az új tulajdonos majdnem minden szabadon igazolható klasszist meg tudott szerezni a nyáron, akiben potenciált látott Indira Kastratovic mester. Az amúgy is erős kerethez csatlakozott többek között Lekic, Radicevic, Leynaud, Pineau, Khmyrova, Dembele...
Ha sikerül megfelelően összeállítani a csapatot, akkor legalább áprilisig fog menetelni a macedón gárda a BL-ben. Szeptember 14.-én éppen a házigazdákkal mérheti össze erejét az újgazdag alakulat.
Az olasz bajnok Jomi Salerno egy orosz játékost leszámítva (Natalia Vinyukova) kizárólag hazai játékosokat alkalmaz. Utóbbiak közül csupán Monika Pruenster tagja a válogatottnak. A Fortuna nem fogadta kegyeibe a klubot, mivel már a harmadik hely elérésére sem látok reális esélyt.
Nem kívánom előre leírni a Salernot, de minden bizonnyal a Szkopje második sora is kiütéses győzelmet aratna felette. A Rostov-Don kisebb meglepetésre jutott az előző idényben a rájátszás döntőjébe, ahol a párharcot ugyan elvesztette a Volgográddal szemben, de a célját elérte. Az orosz ezüstérmes idén egyedül képviseli országát a Bajnokok Ligája küzdelmeiben. A gárda kiváló játékosokkal rendelkezik, a nyári erősítéseknek köszönhetően a csapat célja nem lehet más szombaton, mint a franciák legyőzése. Elez kitűnő igazolásnak bizonyult, a klasszis már a győri tornán is magabiztosan, igen jó formában játszott. A sztárjaitól megszabaduló Valceatól megszerezte a vezetőség Managarovát. Sokat várhatnak a szurkolók még Barjaktarovictól, Shymkutetől és Borschenkotól is. A zöldkártyát kapó Fleury Loiret Handball keretét döntően franciák alkotják, de itt játszik még a világklasszis Stanca, a brazil de Paula, a spanyol válogatott Mangue, de a Nantes ellen kiválóan játszó Fernandez Ibanezt is. Minden bizonnyal kiváló csatát fognak vívni az oroszokkal.
Igaz, hogy minden csoportban találunk egy-egy gyengébb klubot, de összességében igen színvonalas párharcokra számítok. Vélhetően a Ferencváros, a Viborg és a Vardar csapata fog bekerülni Európa legjobb tizenhat csapata közé.
A budapesti torna szombati programja:
15.00 Érd-LK Zug Handball
18.00 FTC Rail Cargo Hungaria-HC Lokomotiva Zagreb
A romániai selejtező szeptember 14-ei találkozói:
11.00 HCM Baia Mare-Viborg HK
14.00 Team Tvis Holstebro-SECODAK Dalfsen
Az olaszországi találkozók:
16.30 Rostov-Don-Fleury Loiret Handball
19.00 WHC Vardar SCBT-Jomi Salerno
-
Bajnokok Ligája Selejtező tippek
FTC Rail Cargo Hungaria-HC Lokomotiva Zagreb FTC -
HCM Baia Mare-Viborg HK Viborg HK
-
Rostov-Don-Fleury Loiret Handball Rostov-Don
-
Érd-Zug Érd -11,5 HC
-
Lokomotiv Zagreb-Zug -4,5 Lok. Zagreb HC
-
FTC-Érd FTC
-
Fleury-Vardar Vardar
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Wikipedia
Hozzászólások 10
drogos
Tippek később jönnek.
drogos
A Fradi oddsa már csupán 1,16! Szerencsés volt az, aki 1,4x pénzért tudott fogadni :)
oakland23
mocskosul bealudtam, és lecsúsztam a tutiról. 1.02 jelenleg a Fradi szorzója a bet365-ön... Komolyan mondom, elsírom magam
drogos
Kissé én is :S
Holnapra azonban még várható jó szorzó ;)
drogos
Masson elég jól elfelejtett védeni :)
drogos
Öröm az ürömben, hogy a dán csapatok veresége mindig boldogsággal tölt el :)
26-25, megérdemelten nyertek a románok. Ennek a Viborgnak nincs helye a főtáblán...
drogos
Az Érd volt oly kedves, hogy nem ütötte ki az amatőr svájci csapatot :(
drogos
Elég csúnyán mellélőttem a tippekkel :(
drogos
Bocsánat a rossz tippekért, de én ezeket láttam jónak!
drogos
Új tippek érkeztek :)