Listavezetőhöz látogat a magyar ezüstérmes a második számú európai kupasorozatban. A Bajnokok Ligájából való kiesést követően kerültek a KEK-be a csapatok. A negyeddöntőbe jutott alakulatok közül leginkább ez a két együttes emelkedik ki - az osztrák Hypo is ide volt sorolható, ám már kiesett -, tehát joggal nevezhetjük előrehozott döntőnek a találkozót.
Tomori (labdával) jó játéka elengedhetetlen az elődöntőbe jutáshoz. Fotó: Csonka88
Viborg - Fradi 1,57 9,5 2,85
A kínos BL-kudarcot követően a "24 között" a Jagodinát verték ki kettős győzelemmel a dánok, míg a nyolcaddöntőben a végső győzelemre is esélyes Team Tvis Holstebro együttesét búcsúztatták magabiztosan. A Fradi - sajnálatos módon - nem jutott be a BL-középdöntőbe, így csoportharmadikként a legjobb 16 között találta magát a KEK-ben. A norvég Tertnest verte oda-vissza, és jutott a legjobb 8-ba.
Jó formában a dánok
A keddi, Odense elleni idegenbeli mérkőzést leszámítva - ahol döntetetlent értek el - kiváló formában játszanak a dánok. A legnagyobb riválist, a BL-ben vitézkedő FCM-et idén háromszor győzték le - egyszer a dán kupa fináléjában, kétszer pedig a bajnokságban -, míg a harmadik legerősebb kerettel rendelkező TTH-n négyszer kerekedtek felül. Ez nem csupán azért süvegelendő meg, mert a dán bajnokság - idén végre már a magyar mögött - a második legerősebb Európában, hanem az egész szezonban több sérülés is nehezíti a skandinávok helyzetét. Damnjanovic és Burgaard a dán bajnokság talán legerősebb párosát alkotják az átlövő poszton, s a két klasszis alapemberré vált. Emellett természetesen a pad minőségileg is javult, legalábbis a keret alapján erre következtethetnénk, de szinte az egész szezonban szerepelt legalább egy játékos neve a maródiak listáján.
Sanja Damnjanovic (lbalra) lehet a Viborg megmentője. Forrás: Facebook / Handball Fantasy
Egyenlő erők csatája?
Az elmúlt három évben négyszer találkozott egymással a két sztárcsapat, ebből háromszor hagyhatta el győztesként a pályát a Fradi, egyszer pedig a dánok. A sérülések most sem kerülték el a gárdát, hiszen Skov, Frafjord, Kurtovic és Fisker sem áll Dalmose mester rendelkezésére. Ennek megfelelően nem tétlenkedett a vezetőség. Amikor ugyanis még Damnjanovic is a lelátóra kényszerült, a klub leigazolta a Krimtől távozó - fizetést jó ideje nem kapó - Torstensont, illetve Fisker sérülését követően pedig reaktiválta Henriette Mikkelsent. Ezek tükrében erősödne a fővárosiak győzelmi esélye, azonban két dolgot nem szabad elfelejteni. A belső három posztokon bivalyerős a dán gárda és - Damnjanovic, Gulldén és Burgaard miatt - legalább olyan jó, mint aktuális ellenfele. Frafjord kiesését követően Pedersen lett az első számú beálló, aki szintén nem rosszabb, mint magyar riválisai. A széleken a két klubot nagyjából azonos erősségűnek mondanám, különösen Fisker kiesése miatt. A Ferencváros legnagyobb problémája a kapusposzt. Bár Szikora egyre jobb formában véd, sem ő, sem pedig váltótársa nem igen említhető egy lapon Massonnal, de talán még Darleuxval sem. Szerintem a legokosabb taktika a gyors támadójáték erőltetése lenne, hisz a vendégeknél még mindig be tud állni a padról Cifra, Pena, Steinbach, míg a házigazdák variációs lehetőségei - a sérülések miatt - korlátozottak. A múltból nem indulnék ki, mert bár a budapesti gárda évről-évre erősebbé vált, az előző szezonokban a skandinávok kapusposzton mindig gyengé(bbe)k voltak. Tippem így nem is lehet más, mint a Fradi hendikepes győzelme. A visszavágóra szombaton kerül majd sor.
-
Női Kézilabda KEK tipp
Viborg - Fradi, +3,5 Fradi
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Csonka88
Hozzászólások 10
drogos
Szívem szerint nagyobb hendikephatárt választottam volna (a kisebb odds ellenére), de még mindig nem kínáltak "jobbat" az irodák, így ezt választottam. Legalábbis egyelőre
drogos
Ez a hendikephatár már teljesen vállalható :)
Buszsofőr
drogos én 1x gondoltam viborgra...szted ?
drogos
Igazándiból egyenlő erők harcára számítok, mint írtam. Tehát döntetlen körüli eredményt várok. Hogy minimális hazai, vagy minimális vendégsiker lesz, azt nem tudom. Nekem ez a +3,5-es biztosabbnak tűnik kb ugyanakkora oddson. Zácsik és Mészáros játéka "kérdéses", ami annyit tesz, hogy szerintem játszani fognak. Az edzők szeretnek ködösíteni ;) Utóbbi hiánya nem nagy érvágás és Zácsik nélkül is nyerhet a Fradi. Steinbach és Pena jó formában van. Nálam +3,5 Fradi, de ha úgy gondolod, hogy 1X jobb, akkor nem akarlak lebeszélni róla. Nekem abban nincs érték (a relatíve nagy kockázat miatt), akkor inkább élőben tennék rá.
Buszsofőr
végül így raktam-jó így ?
1 Su-Wei Hsieh Melinda Czink v Su-Wei Hsieh
(Megnyeri a mérkőzést) 03/03/2014 Egyik sem 1.25 Függőben
2 Alla Kudrjavceva Timea Babos v Alla Kudrjavceva
(Megnyeri a mérkőzést) 03/03/2014 Egyik sem 1.66 Függőben
3 Viborg HK - nők +2.5 Viborg HK - nők v FTC - nők
(Hendikep) 03/03/2014 Egyik sem 1.26 Függőben
4 Alingsås HK H 43 Lund v Alingsås HK
(Nyereményszorzó) 03/03/2014 Egyik sem 1.30 Függőben
drogos
Remélem, hogy jönni fog mind :)
drogos
Most már jelentősen nőtt az 1X oddsa :)
szumos
Őszinte leszek. Elolvastam az írásodat és nekem az 1X jött át belőle, így azt tettem. Így én köszönöm a tippet! Sajnálom, hogy a Fradi védelem ma csődöt mondott és megfőtt a +3.5.
drogos
Bocsi, aki úgy tett, mint én és a Fradi rakott. Jó nagy mellé lett. :(
Lélektelen, ötlettelen csapat benyomását keltette bennem. Arról nem is beszélve, hogy csak az egyik csapat készült fel a másikból.
drogos
1X-n amúgy én is gondolkoztam, de mivel X körüli eredményt vártam, így nagyobb értéket láttam a +3,5-es Fradiban. Hiába, idén nekik a dánok ellen SEM megy.